Este, ha kinézek az ablakon,
A mosolygós telihold csak mosolyog.
Sugarai szétszóródnak a bolygónkon,
Hogy minden embernek jusson a sugaraiból.

Szólok hozzá, Te mosolygós telihold,
Sugaraddal célozd meg szívét
Annak a férfinak, ki elhagyott engemet,

Fényes sugarad melegítse fel szívét,
Táruljanak elé azok a szép id?k amit eltöltött velem
Szívében szép emlékek kísérjék,
Amik maradjanak meg benne örökké.

...

Te voltál versem virágzása,
A fájdalmak útja hozzád vezet,
Elapad mosolyom forrása,
Ittam csókodat, verejtékedet.
Egy fuxosért azt mondtad: \" Ég veled! \"
Homlokod holdja már nem enyém.
Míg tébolygok, szakállam megered:
November hava vágtat felém.

Nem kértelek a számadásra,
Kínjaim odván darázslik szemed,
Kancsal vágyad hulljon a sárba,
Fullasszon értem az emlékezet!
Vedd észre versem, ez örök jelet,
Dallá lesz a megcsúfolt remény,
S mert szívünkt?l sorsunk rendeltetett:
November hava vágtat felém.

Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemb?l kihull minden gy?lölet.
Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet!
S meggörbülhetek dalt zengve én,
Árverezik már rég a lelkedet.
November hava vágtat felém.


Ajánlás:

Vedd szavaimat, mint a kenyeret,
Hadd ropogjanak fogad hegyén!
Mennyei máglyán égnék el veled:
S November hava vágtat felém.

...

Minden napszakban ott a kérdés,
Szerelem nélkül, üres lét?
Elég az, hogy van bennem féltés,
Hiányzol, bárhová is mész.

Rejtett helyeken járok, kérlek
Vezess! Ne járjak hiába,
Suttogd fülembe, hogy nem méreg!
Mivel az élet kínálja.

Halk léptekre lettem figyelmes,
Árnyékomban megláttam ?t,
B?n az, ha valaki szerelmes?
Már szívem sem kezelhet?.

Kezedben a kulcs, mely feltárhat
Mélyen elzárt érzelmeket,
Remélem, senkinek sem árthat,
Megosztom a félelmeket.

Oly rég éreztem más lágy ajkát,
Miként kedvesen hozzám ért,
Mennydörgés, villámlás, szikrázás,
Legy?zném egy igaz csókért!

Mint félénk kisfiú, nézek rád,
Lélegzet után kapkodom,
Leveg?höz mégsem jutok már,
Szavaim magamba folytom.

Felébredt az alvó szerelmes,
Húrok pendülnek az éjben,
Ismét remény nélkül szerethet,
Érzem, nincs semmi esélyem.

Hogy gondoljak másra? Csakis rád,
Nincs pillanatom anélkül,
Ne szaladnál többszörösen át,
Szívem kamráin is végül.

Mindenki egyszer megtalálja,
Kit elképzel életeként,
Kiben csakis önmagat látja,
Én megtaláltam kelepcém.

Nem vagyok herceg fehér lovon,
Ki lehoz csillagot égr?l,
Tudom ám, mégis próbálkozom,
Nem mondhatok le a fényr?l.

Te vagy, ki az egész világot,
Számomra fénybe borítja,
Telihold mentes éjszakákon,
Mikor farkas ezt vonyítja!

Szerencsésnek mondhatom magam,
Mikor korom, már lassan húsz,
Ily csodás lányra találhattam,
"Et ducit mundum per luce"!

...

Az élet sokszor oly megdöbbent?,
egyre többször oly meghökkent?.
De most mit tehetek én,
ha kezd elhagyni a remény?

Újra feljött ma a hold,
visszatért, mi régen volt.
Lecsuktam én a két szemem,
s szenderedni kezdtem.

Ismét visszatért az én álmom,
újfent az, kire vágyom.
Megint az a szép leány,
kit láttam már egyszer, talán.

Újra volt egy szerelem,
de rájöttem, csak ?t szeretem.
Ez most az én gondom,
kár, hogy ezt csak így mondom.

Azt értem én ez alatt,
mit a lány biz nem tudhat.
Nem értem mi az, mit ? mutat,
tán majd más kap szabad utat.

Miért is szenvedek most én,
miért ?rzöm ?t szívem rejtekén?
Mi lenne most talán, ha
? mindent tudna?

Ez jár most az agyamban,
gondolkodok magamban.
Lehet az élett?l egy tréfa,
s más ér majd el?ttem célba.

De vajon mi is az a cél,
amiért él bennem a remény?
Nagy dolog az bizony,
mert a szerelme kell nagyon.

Bárcsak már rég így lenne,
én lennék az, ki a kedvére tenne.
Hisz nekem nem kell most már más,
tán nem ér majd mélységes csalódás.

Legyen az, mit ? akar,
ha mást szeret sem lesz az baj.
Csak egy a lényeg nekem,
az, hogy boldog legyen.

Megérdemli már ? is bizony,
hogy szép legyen az élete nagyon.
Benne is élnek még remények,
nem csak velem kemény az élet.

Nem zárult le még most az álom,
csak jár az agyam a lányon.
Mára talán ennyi volt,
s holnap is feljön majd a hold.

...

Lágy dallamot fúj az esti szél,
Az égen ezer csillag ragyog.
Távolabb halk muzsika zengi,
Szívem te érted él,te érted zokog.

Sötétség váltja fel a napfényt,
A Hold is újra ragyog.
Amoda egy hulló csillag jelzi,
Szívem csak a tiéd,csak te érted dobog.

Hangod simogat,mint a lágy esti szél,
Szemed,mint égen ezer csillag ragyog,
Szívem soha nem lesz másé,
Örökre csak a tiéd vagyok.

...

A Hold a hegyr?l cián-
kék tótükörbe néz
hajad délutáni
színe, mint a méz
szálanként a
lelkembe ragad

A lámpafénybe sorban
tucat bogár kemény
váza koppan
a szúnyogháló, mint
a rosta, átszitálja majd
a szárnyas álmokat

A kép megújult reggel-
a varázslat ágyékig hatolt
s csodáltam, amit tiszta fejjel
kevés ember láthatott

Lábaimból kisimult a görcs
a merev lépés már
a föld felett lebeg
arcod emléke a falra vetül?

?fájón, mint egy üres képkeret

...