A tegnap, örömet hozott,
De idő, mára visszakozott…
A jövő, még nem szándékozott…

A tegnapban, még meleg lángban éltem,
Mára ez már parázs lett, én úgy vélem…
Jövőre, a zsarátnokom is kihűl nékem.

A múlt idő lábjegyzetében minden szépet olvasok,
Mára már kiderült, hogy nem igaz, a hunyó én vagyok…
Jövőre, egy szakasznyi „adj király katonát” sem kapok…

Elporladt a sok közös örömünk,
Az idő magával vitte, tán’ hitte, ez örömünk…
A marha idő… ő is elporladt! Öröm ez nekünk?

Vecsés, 2016. augusztus 23. - Kustra Ferenc József – íródott, mint visszaemlékezés…

...

A nagy kérdéseim…

A nagy kérdés: akkor írni vagy nem írni?
Lefeküdni, vagy íróasztalhoz menni?
Gondolatot kiírni, vagy eltemetni?

Harceszköz lett poéta kezemben a penna?
Induljak, mártsam be? Legyen végén kis tenta?
Kérdezzem meg a papírt, hogy ő mit akar ma?

Legyek én virágzó mezőn mélyen gondolkodó?
Vagy legyek őserőmben csak, éberen szunnyadó?
Lehetek-e írás közben, mint kezdő pacázó?

Legyek én, örök fény saját sötétemben?
Legyek menedéketek a szenvedésben?
Legyek én sötét erdő, vagy menekülő vad a vadászatban?
Legyek, vagy vagyok, saját félelmemben, énemben űzött vadban?

De, tenta oly’ nagyon a papírra kívánkozik,
Kalamáris kacsint, bele penna kívánkozik…
Betűk már tolulnak a fejemben,
Lélegzetem beszorul részemben…

Az újonnan beállított gyertyám pislákol lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot lejt magában.
Én mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
Láng lassan lobog, de mintha értené... néha sercen.

Eddig is mindig mutattam, de többet kell mutatnom, milyen az ember,
Gondolatok tobzódnak a fejemben, annyi van benne, mint a tenger.

Ha nem írok, akkor ráng a csont, hergelődik a tudat,
Rémülten megáll a csend, mereven, sikítva csak matat!
Ez nem kell nekem… minek is, az ilyen sárgás virradat?

A lábam alatt a mosatlan padló, mint húsban a porc reccsen,
Lenézek, hogy mi ez, körben a függönynek a szeme se rebben.
Megyek tovább, már ahogy elértem az íróasztalom
Leülök és észlelem, a székem a saját nyikorgóm!

Gondolataim buján tobzódnak az agyamba.
Szerintem, ennyi biztosan nincs élő-halottba…
Kezemben a penna, belevágom a kalamárisba.
Aztán rögvest lecsöppen, egy kerek-szögletes pacuska…

Mikor végeztem és verítékesen megírtam a végszót, meghajlok,
Csak úgy magam előtt, hogy milyen jól megírtam, magamnak meg tapsolok.
Aztán magamba zuhanva gondolkodok... Parnasszus felém haladok?

Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Emlékezni, arra sétáltam…

Egyet gondoltam, kettő lett belőle, elindultam, az erdőnkbe vagyok… megérkeztem.
Még egyet gondoltam, meg sem álltam a szálkás öreg padig, öreg, törött, mállik… pechem.

Emlékek padján ültünk Julcsi!
Neked, nem volt kedved beszélni…
Egyedül álmodtam,
Hozzád, csak vonzódtam…
Betegségem érdekel téged?

Csak úgy eltűntél az életemből, lehet, hogy nem is szerettél?
Csak szótlanul leléptél, netán van, mit ellenem elkövettél?

Most nem vagy itt, de emlékezek,
Szerető szíved add, még kérlek…
Tovább is vágyok rád,
Ó, lelked, ha adnád…
Körülmények hidegen hagynak?

Felállok és sétálok egy kör, eme kis tisztáson
Közben csak rád gondolok, szeretve, kicsit sem bántón…

Posványba lett szeretet, Julcsi!
Sárba lett a múltunk taposva.
Szeretnélek akár,
De nem akarod már…
Sártócsába veszett szeretet…

Visszaértem és elméláztam a padot hosszasan nézve,
Ő az élő tanunk, hogy itt, szerettük is egymást… Mivégre!

Vecsés, 2021. december 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus trió LIMERIK csokorban és versben…

...

TANQ –ban írta meg a szerzőpáros…

Nap, forró, csak izzik,
Arany fényét, földre önti.
Hőség, árnyékban is.
Épp kiált a lét: adj vizet, -
Test, ha megért, lélek fizet.
*
Szépséges a kék ég,
Felhő nem látszik most sehol.
Égető napsugár!
Szerelmes perc az, még nem is,
Szédülten elkapsz, engem is...
*
Gondolat csak lézeng,
Az ölelő kéz meg izzad.
Több, száradó kóró…
Szívedbe bújik fénylepke,
Arcodra hullik, könnycseppje.
*
Eső, hűs szellő nincs.
Enyhülés nem is várható.
Izzó a napkorong!
Magadba szívod illatom,
Életre hívott alkalom.
*
Forró a homok a
Talpak alatt, ülni tán' jó.
Forró még a csend is.
Suttog a hűség, áldozat,
Édes kis bűnség, kárhozat.
*
Jó nagy hőséggel jár,
Amikor épp' strandidő van.
Meleg minden gúnya.
Színre lép a meztelenség,
Mennyire ép esztelenség?
*
Arcokon kúszó fény…
Napsugár, oly' bőrégető.
Meleg van, árnyékban…
Megölel bőröd, simogat,
Így marad őröd gondolat.
*
Nagyon jó meleg van,
Ami biz' mindent megérlel.
Szép a virágoskert.
Tulipán illat csókodon,
Fénycsepp az izzadt foltokon.
*
Napsugár égető...
Ez, nagy szomjúság ideje.
Itt, súlyos vízhiány.
Érintésed lágy napsugár,
Szóhintésed szép vágyfutár.
*
Az elhasznált korsó
Már eltörött... Vízhordáshoz?
Meleg, nagyon szomjas.
Nyakadon gyöngyöz szeretet,
Hőségben öntözz szíveket!
*
A nyári melegben
Elporladt bakancs nyomai…
Sikoly is csak, suttog!
Akarta mind, hogy szeressed,
S máris rogy, ha elereszted.

*
Egy elhervadt virág,
A vízzel teli kút mellett!
Törött ez a korsó!
Tested mindennek fölött hív,
Kalapál még a törött szív...

Vecsés, 2017. május 30. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. - Kustra Ferenc József - A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Nyári kaland”

...

„Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.”

Üdvözöllek Ősz!
Tudtam, hogy eljössz…
Te, mint ahogy hű korsó jár a kútra...
A nyár után, mindig hozzánk jössz újra…

Legyél csak kemény, legyints Te Ősz,
Bármit teszel... nekünk úgyis bősz!
Ökölbe van a kezed zárva,
Nem leszel a szívekbe zárva!

Mint mindig, eljött hozzánk újra, az Ősz!
És már kelleti magát, mint egy dizőz!
Azt már elérte, hogy hideg a reggel…
Tán’ Nap is fázik, ezért későbben kel.

Még lefekszek a földre a Szent Mihály úti fák alatt…
Nyoszolyám; vöröses barna levelek… derekam alatt...
Elmerengve nézem… fúj a szél útszéli fasor alatt.

Vecsés, 2012. november 20. – Kustra Ferenc József – íródott; Folytassa pályázatra – Az idézet Ady Endre: „Párisban járt az Ősz” c. verséből való.

...

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak,
Úgy látom, hogy lesznek ősziek, majd szemet szúrnak…
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak.
*
(3 soros-zárttükrös)
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra,
És hogy miért, a téliszálláson várnak nagyon, tavaszig... jó válaszra…
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra.
*

(Senrjú csokor félhaiku-láncban)
Földben szunnyad már
Őszi mélyszántás… vetés.
Remény tavaszban.
*
Erdőnek fái
Már nem félnek villámtól.
Remény tavaszban.
*
Erdő reménye
Megtöretten faágon.
Remény tavaszban.
*
Nap sugárzása
Már egy fénnyé szelídül.
Remény tavaszban.
*
Átderengő köd
Másvilág-tájat mutat.
Remény tavaszban.
*
Tájon, már a köd
Cirkál, mint hadihajó.
Remény tavaszban.
*

(anaforás, 10 szavasok - trió)
Hmm… a természet is próbál békében élni.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is kellene nagyobb megnyugvás.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is elege van már?
Nem tud télről?
*
(15 szavas-6 sorban)
Késő ősszel
áthat
Lélek megbocsátás?
Késő ősszel készülünk
A téli álomra, de
Állítólag… nem jár.
*

(Eredeti stílusú haiku csokor)
Tó vízén csillan
Napsugár, de már hűvös.
Hullám borzolás.
*
Gyepen levelek,
Szél meg csak játszik velük.
Ég, vakító kék!
*
Csendesen oson
Hűvös, hideg hozó szél.
Rossz idők járnak.
*
Mormogó széllel
Veszekszenek kabátok.
Kutyaszőr borzolt.
*
Sátáni kacaj
A viharos szél hangja.
Magába dühöng.
*
Tántorgó vihar,
Tán’ nem tudja, mit akar.
Átcsap, szélcsendbe…
*

(Senrjon csokor, fél haiku-láncos versformában)
Úgy van, ellenségeink
Lélek-téliszállásra mennek.
Én ezt nem hiszem…
*
Tán’ tavaszra felednek,
És együtt várjuk majd pirkadást.
Én ezt nem hiszem…
*
Közben tél mindenkinek
Meleg, oly' szép jégvirágokkal.
Én ezt nem hiszem…

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, dupla belsőrímes, önrímes)
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben,
Sok öreg menekül el az élettől... neki lejárt időben…
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben.

Vecsés, 2021. október 23. – október 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában az őszvégről és az életvégről…

...