Suhantál felém néztelek, csinosan és lengén.
Úszott, kavargott csábos illatod, zsengén ölelt Engem, s kávédnak zamatillata Tégedet,
Jó szívvel hoztad, ahogyan azt kedvelni szoktam.

Forrón habbal, édesen, - nélküled álmodnék, - de
Miattad, s kávédtól felébredtem, - jólesett!
Szerelemre-lángra lobbantasz, zsongott fejemben
Nekem adod szépséges, kecses, üde testedet.

Bódultan, kábán elhagy elmém, mert forr szerelmem.
Ó, milyen drága vagy hozzám, izgató is nagyon.
Bomlasztod az eszemet, mely már alkonyba vagyon.
Szorosan ölelj magadhoz, csókolj meg kedvesen.

Érzelmeimnek rabja lettem, ne csodálkozz ezen.
Uraljad izzó testemet most, és a szerelmem.
Kedved lelheted bennem, hiszen Veled lehetek.
Forró csókjaimmal ölellek, - nagyon szeretlek.

...

Néztelek, suhantál felém csinosan, és lengén.
Kavargott, úszott csábos illatod, zsengén ölelt
Engem, s kávédnak zamatillata Tégedet,
Jó szívvel hoztad, ahogyan azt kedvelni szoktam.

Habbal forrón, édesen, - nélküled álmodnék, - de
Miattad, s kávédtól felébredtem, - jólesett!
Szerelemre-lángra lobbantasz, - járt eszembe,
Hozod untalan, szépségesen kecses testedet.

Bódultan, kábán hagy elmém, ez hát a SZERELEM!
Ó, milyen drága vagy hozzám, és izgató nagyon.
Bomlasztod az eszemet, mely alkonyba vagyon.
Ölelj szorosan magadhoz, csókolj meg kedvesem.

Érzelmeim rabja lettem, ne csodálkozz ezen.
Uraljad most izzó szerelmemet, és testemet.
Édesem, csillagom, - érzed újra Férfi lettem!
Imádlak, szeretlek - csókommal forrón ölellek.

...

Egy barna srácról szól ez a dal,
19 éves még oly fiatal.
Hozzá hasonlót még nem találtam,
Úgy örül a szívem, ha ?t meglátom.
Fáj, hogy ? ott és én itt vagyok,
Ha átölel a csend csak rá gondolok,
Lemondani róla soha nem fogok.
Könnyáztatta arcom eltakarom el?le,
Nevetne - kitellene t?le.
Kergetek egy álmot, melyet soha el nem érek,
Csalódott szívvel örökké remélek.
Nem sírok, ha más öleli át,
De nem tudtam, hogy ez ennyire fáj.
Fájó szívem nem gyógyul meg soha,
S ennek bizony te vagy az oka.
Igazán kár, hogy nem engem választottál,
Hogy úgy gondoltad a szóért is kár.
Te vagy az oka, hogy gyötör a bánat,
Nem gondolok rád, hisz az emlékek is fájnak.
Vedd karodba ki t?lem elrabolt,
S ne tudd meg soha, hogy
Ez nekem egy szomorú lecke volt.
Ma már nyugodtan ejtem ki a neved,
Ma már nem reszketek tekintetedt?l.
S soha senki nem fogja tudni,
Titokban foglak örökké szeretni!

...

Ígérem nem zavarlak többé, én most már elmegyek, egy lány félre áll az utadból, és nem lesz a játékszered. Szemed csillogásán láttam vártad ezt már úgy hiszem, meg kellett volna tenni régen, de mindent legy?z a szerelem.
Meggondoltam mit is tegyek, de te menj ha menned kell! S ne gondolj arra többé ,hogy könnyen búcsúztam el.
Nem szóltál nekem csak mentél csendesen. valaki téged biztos hogy szeret valaki szemébe könny ragyog s látod ez a valaki én vagyok!
Miért van az hogy csak azt szeretjük ki h?tlen mást szeret.
Miért van az,hogy szívesen várjuk és tudjuk csak nevet.
Tudom már kés? elveszítettelek.
S nem jössz vissza csak jót nevetsz!
Elhatároztam hogy elfelejtelek és próbállak elfeledni. De ha most is meglátlak úgy érzem te vagy az igazi.
Sajnos megértem, hogy köztünk mindennek vége már. Ki menni akar azt hagyni kell, mosoly hozza arcom, de mögé senki se néz, játszani a közömböst milyen nehéz! Ha azt kérdezné valaki, mit jelentesz nekem?Egy pillanatra zavarba jönnénk s nem mernék szólni hirtelen!

...

Szobánkban heverészve pihenünk.
Az etikett most nem parancs nekünk.
Künn zúg a téli szél; magunk vagyunk,
S ott a sarokban egy pár cirmosunk.

Egymással ?k is épen játszanak.
Nem látnak ?k se most, se hallanak.
Nézzük csak, mit csinál e két hamis.
Vagy nem tanul-e holtig a pap is?

Majd szembe áll, hemperg, majd megszalad,
Pofozkodik a hím az ágy alatt,
De oly hizelg?n, kér?n, kecsesen...
- Ha mi is így? mit gondolsz, kedvesem?

Csak nincs is édesb lelki élvezet,
Mint megfigyelni a természetet,
Tanulni t?le filozófiát:
Mienk, mig elfeledjük, a világ!

Az állatokban is, ha nyár, ha tél,
Hozzánk az isten példákkal beszél.
Gyönyörüen dalol a csalogány,
Azért szeretni nem csak ? tud ám.

Szivünk gyönyörrel oly teljes tele,
Hogy szinte elfáradtunk már bele.
Mit most nekünk a más izlése itt?
Kövessük, ami nekünk jólesik.

Mi mindent nem miveltem már veled!
A szemeimmel majd megettelek;
Aztán izenkint harapdáltalak,
És rágicsáltam a kis ujjadat.

És mégis érzem, ez mind nem elég!
Jó volna tán egy kis keserüség?
Jer kis bolondom, jer hamar, te kis
Cicus, pofozzuk egymást el mi is!

...

Hova menjek, meneküljek?
Hogy ne lássam gyötr? képed?
Hasztalan futok, kerüllek,
Semmi sem bír már tevéled.

Mint az ég? hadi gálya
Minél jobban siet partra,
Belsejét emészt? lángja
Annál inkább terjed rajta:

Rajtam sem segít már többé
A ködös, a mesés távol.
B?bájod csak ingerl?bbé
Varázsolja kacér fátyol.

A csodaszép május hóban,
Mikor a zöld erd?n járok,
Szemeiddel hát nem onnan
Integetnek gyöngyvirágok?

Csak rád emlékeztet a nap;
És az éjben, a sötétben,
Mikor minden mélyen hallgat,
Egyedül... ah akkor épen!

- Elmegyek kétségbeesve
Uram bocsá! szentegyházba,
Percnyi enyhülést keresve;
Mind hiába, mind hiába!

Karcsu márványoszlopokról
Gondolatom hozzád téved,
Álmodozva karjaidról,
Melyek szintén oly fehérek.

Oly fehérek s épen oly szép
Gömböly?ek, oly kemények
S hidegek is szintazonkép...
T?lük mégis majd elégek!

Hogy fohászaim - oh, botrány!
Vágyaimtól meggyuladnak,
S a pirongó szobrok arcán
Lángnyelvükkel csókolódnak.

Míg az egyik szent kezében
Korbács lesz az olajágból,
S mint bélpoklost hevenyében
Kikerget a szentegyházból...

S én rohanva lábaidnak
Oltárához, összeesten
Ott könyörgök, esdek - ah csak
Ne kacagnál oly kegyetlen!...

...