Ajjaj! Minket nem kérdezett itten senki…
Itt a faluban, így járt majdnem mindenki.
A férjem sokakkal a faluban, megkapta a SAS behívót.
Éjszakát sírva töltöttük… együtt néztük, harcra invitálót…

Itt van a két kis pulya apa nélkül,
A föld, az állatok gondozó nélkül,
És itt maradtam a társam, férj, szerelem nélkül.
Esténként nézem a férjem fényképét, emlékül.

Jóformán nincs is férfi a faluban,
Szegényen tengődünk, majd’ mindannyian.
Gyerekek naponta, folyvást apjukat keresik,
Szomszéd rádiója mondja, ott hideg növekszik.

Vitt az én szerelmetes férjem meleg sálat,
De ez kevés, kért levélben holmit, még párat…
Közben hazajött egy lábbal, Tímár Demeter,
Lefagyott neki, műtötték… lesz ő most ember?

Mindjárt írjuk a negyvenkettő karácsonyát
Mi majd sírva nélkülözzük a férjet, apát.
Ki lesz, aki learat a jövő nyáron?
Háborúra gondolok, de nagyon bántón…
Beszélgettünk a szomszéd asszonnyal, hogy nőknek, nekünk
Milyen nehéz fenntartani családot… nincs respektünk.

Még nem tudta meg, hogy özvegy, csak sír, beteg a gyerek,
Hideg vackán a kutya is éhezik és didereg.

Család egyedül maradt, nincs segítség, boldogság már oda,
Ők a háborút nem akarták, de embert elvitték oda,
Ahol több mint emberes a jeges, havas idő vasfoga…

Vecsés, 2014. március 18. – Kustra Ferenc József

...

Harctéri meditáció, versben, apevában és senrjú -ban…

Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép…
Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget.

Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok,
De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok.

Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne...
Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne.
Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne,

Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek,
Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek…
De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek?

Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad?
Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad?
Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog?
Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod?

Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága,
Valós katonasorsot legott szív magába,
Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra…

Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen,
De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen…
Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen.

Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal,
Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal…
A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny,
Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön!

Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok,
Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok…
Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok.

Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha,
Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga!
Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él,
Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él!
*
Tűz
Érlel
Sok lávát.
Lehelek én
Sok fagyott párát!
*
Hideg átölel,
Vastag hó akadályoz!
Nincs, ki elföldel…
*
Mit adjak fel én?
Még élek… peremsávban.
Bumm, bumm! Rám lőnek…
*
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván…
Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám,
De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám!

Nem látszik a művem a ceruzám hegyében…
Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben.
Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke…
Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne?

Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján…
De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság,
Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság.

A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent!
Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent…
Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne,
Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne.

Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut,
És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…?
*
Zsebet dagasztja
Az a sok megírt versem.
Meghalok? Elvész…
*
Itt,
Papi
Áldások
Csatázáshoz…
Hah! Golyó ellen?
*
Folyton-folyvást csak rátok gondolok,
Szeretteim, gyerekek, rokonok.

A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás,
Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás…
Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei,
Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei…

Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos!
Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért.

...

Tavasszal…

(Bokorrímes)
A pirkadat, már tavasz hevében fogan,
Már nem illan el, marad, állhatatosan...
Látom, még nagyon elővigyázatosan…

(Senrjú)
Daltalan, borús
A táj, eső lába lóg!
Szomjas növények.
*
Borús ég alatt,
Esőfelhők táncolnak.
Rét füve vizes.
*
Eső, már esik,
Égi élet hírnöke.
Csendesen lehull.
*
Bárányfelhőknél
Elakadt, kis napsugár.
Pár szem, eső hull.
*
(3 soros-zárttükrös)
A téltábornok, talán még februárban,
Elmegy máshová, nem annyira vidáman…
A téltábornok, talán még februárban.

Ború eltűnik,
Szép idő felvidító.
Pillangó röpte!
*
Már kizöldelltek
A fák, rétek, új fészkek.
Virító virág.
*
Réten, magányos
Virág áll, szór illatot.
Felette madár.
*
A füsti fecskék,
Tavasszal érkeznek meg.
Eresz alatt, lak.
*
Márciusban már melegszik az idő, melegszik a Nap arany-sütése,
Nappal egyre tovább világít, már sok fényt szór, földre és égre…
Márciusban már melegszik az idő, melegszik a Nap arany-sütése,

Új lombok lágyan
Csendben mozdulnak szélben.
Kizöldülő fák.
*
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
*
Hideg álmából
Ébred fel zöld erdőség.
Nyújtózkodó ág.
*
Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
*
Fecskecsapatok meg a gólyák hada már készülődik, hogy megjöjjenek,
Fecskék a sárlakásba költöznek, gólyák a kémény kávájára ülnek…
Fecskecsapatok meg a gólyák hada már készülődik, hogy megjöjjenek.

Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
*
Hideg álmából
Ébred fel zöld erdőség.
Nyújtózkodó ág.
*
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
*
Új lombok lágyan,
Csendben mozdulnak szélben.
Kizöldülő fák.

Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – írtam: 3 soros-zárttükrösben és senrjú -ban írva.

...

Művészkém lett a tavasz…

Felhőtlen égről, az első pirkadati fénysugár,
Lenyúlva a földre, absztrakton megnyúlt árnyakat fest.
Az árnyrajzok olyanok, mint egy részegen elnyúlt test.
Felhőtlen égről, támadólag lehullik sok sugár…
*
Árnyak is rügyeznek,
Körvonal... mint ikonikus.
Fekete-fehérben.
*
Reggeli színjáték…
Tavaszi árnyjáték…
Fényrajzolt parádék…

A nap meg közben, csak mászik föl a szolgálati létrán,
Miközben nem sután ontja sugarát, nem fukarkodván.
*
Jő a kikelet,
Ágon, cinege ugrál.
Jó idő: kipp-kopp...
*
Békét sugárzó,
Kéklő az ég. Boldogság.
Búgó vadgerlék.
*
Napfelkeltekor,
Rigó dalol, dallamot.
Korai virág.
*
Jön a melegség,
Madarak is dalolnak.
Új idő… hirdet!
*
Vibráló fények…
Oly’ zöldek a hajnalok…
Nap, álmosan kel…
*
Fényes napsugár,
Megjött már, bimbót fakaszt.
Szép virágoskert.
*
Hajnalhasadás
Meghozza új napkeltét.
Fűcsomó sarjad.
*
Beszélgetnek fák,
Várják a rügyfakadást.
Daloló szelek!
*
Pattanó rüggyel
Kel a hajnali remény.
Remény, állandó!
*
Réteken mállik
Szét, reggel pirkadata.
Nem harmatos fű.

***

Máskor reggeli esőben mosakszik a napnak sugára,
Mert ad magára!

Vecsés, 2018. február 15. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban, eredeti Baso féle haikukban, 10 szavasban.

...

A védett természet része…

Hóvirág bimbó
Pattan, erdő avarján.
A növény, védett!
*
Pici hóvirág,
Glédában, az erdőben.
Szép virágszőnyeg.
*
Hóvirág nyílott
A hátsó kertek szélén.
Már szép idő lesz...
*
Langymeleg, völgyet
Eluralja. Ébredés.
Hóvirág csokrok.
*
Hajnal, reményben
Előtör a sötétből.
Hóvirágcsokor.
*
Kidugja fejét
Avarból a hóvirág.
Csendes szemlélő.
*
Bimbót bontanak
A kerti virágok is.
Réten, hóvirág.
*
Nézd csak, olvad már…
Kíváncsi hóvirágok.
Végre új élet…
*
Kinyílt hóvirág,
Nem szedhető le! Védett!
Új idő szele.

Vecsés, 2017. február 28. – Kustra Ferenc József - Készült, eredeti Baso féle haiku (senrjú) stílusban… ha már tavasz kezdődik!

...

Még hideg a hajnal, még sötétek a felhőfodrok,
Még szárazak a füvek, levéltelenek, fák, bokrok.
Még nem látjuk, hogy milyen is a virágok mosolya,
A színpompa varázsát még csak az agyunk hordozza.

Lesz itt tavasz, ha énekes madarak, egy fülbemászó dallal,
Vidámkodnak, szaporodnak, röpdösnek, az ideért tavasszal.
Majd akkor az új hajnal pirkadat, beköltözik a szívünkbe,
A sok szép, az új meg, nagy-nagy reménnyel költözik a lelkünkbe.

A napsugarak, majd a fényükkel kísérnek, kint az udvarba,
Ha az arcod odatartod, melengetik azt... úgy simogatva.
Akkor már nem lesz hajnali harmat, meleg lesz az idő,
Köszöntheted az újító tavaszt, mert máris megjött ő.

Az erejével, majd megszédíti a földet, az embereket,
A fényre éhezett állatokat, ezzel adja a lényeget.
Az új tavasz, majd gyengéden dúdolja neked, élet új dalát,
Szívekbe, eszekbe hatolva, és virágoztatja almafát.

Vecsés, 2015. február 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Piszár Éva: „Tavaszi pezsdülés” c. verse ihletésével.

...