Óh, Ti kedves ősök, eljöttünk benneteket meglátogatni,
Ti vagytok múltunk, benneteket kötelező és jó szeretni…
Már eme régi helyen Ti elegen vagyok, bezárták,
Az idő vasfogai vaskapu zsanért is elvásták.

Ódon kerítés öleli körül a sok sírhalmot,
Van hol leomlott, így beosonásra lyukat hagyott.
Kihasználjuk, bemegyünk, sétálunk sírjaitok közt.
Gondolatban viszünk virágot, mécsest egyebek közt.

A halál démonának, Ti már a szemébe néztetek,
Mi még nem, bár majd eljő, így csak együtt érzünk veletek.
Óh, Ti régiek! Mi folyvást emlegetünk titeket,
Mert már csak így tudunk sajna beszélgetni veletek.

A temetői csend olyan mélységesen megható,
Tőletek már nem hangzik a jó vagy pláne a rossz szó.
A hiány állandóan marcangolja a lelkünk
És a régmúlt nosztalgiája beburkol bennünk…

A levegőben reszketnek az emlék hullámok,
Eljöttünk hozzátok, ahogy Ti is azt vártátok.
Jó veletek lenni, ez felüdülés a léleknek,
Gondolunk rátok, emlékezünk, nincs helye fékeknek.

Itt, ahol a sírjaitok domborulnak,
Már csak emlékei vagytok a hazának,
De nekünk az érző szívű utódoknak,
Úgy fájtok, főleg mai napnak, a mának.

Lehet, hogy reggelre fehér ruhába öltözik eme táj,
S a mi szívünk, lelkünk fehér hóban, csendben jobb jövőre vár.
Imát mormolunk, hogy legyen meg békétek az örök mezőkön,
Az utatokat sok-sok gyertyaláng világítsa be a Földön.

Már várható, eljő az idei tél is, holnapra vagy mára,
Szűz fehér hó majd századaitok csendjét nekünk generálja,
Lassan sírotokat belepi a mohás enyészet,
Mi meg már nem őrzünk rólatok csak szép lelki képet.

Megyünk, de emléketek ránk üvölt: ne menj el, maradj még!
Mi csak megyünk… titeket betakar az ősi békesség.

Jó volt itt nálatok, nagy emlékezést adtatok nekem,
Ballagok, átfáztam… sálammal nyakamat betekerem.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

...

Ködtől sikamlós avarban lépkedünk a temetőben,
Virágot, mécsest viszünk örök, nem múló szeretetben.
Milliónyi mécses világítja ódon temető utat,
Megyünk előre szemünk a szerettünk sírja után kutat.

A sorsunk úgy akarta, hogy ne sűrűn járjunk itt,
Pedig tán' jó lenne többször is jönni egy kicsit.
Őseinkkel, úgy spirituálisan tartani kapcsolatot,
Ülve kispadon, merengeni, érezni szív parancsolatot.

Most elsején is kimegyünk és bár tudom, oly' sokan lesznek,
De szeretett halottaink minket úgy várva epekednek.
Viszünk majd mécseseket, az lesz, az örök szeretet lángja
És virágokat, koszorúkat teszünk sírok fejfájára.

A halottak napján, pisszegve zajong a síri csend.
A mécsesek máglyáján, csend... a halottak napi rend.
A szomorúság palástja ráfeszül a környékre,
Itt kell érezni, most legfontosabb az ember hite.

Kispadon majd ücsörgünk, beszélgetve a régmúltba révedünk,
Így majd előjönnek az örökre szép emlékek, ez örömünk.
Idézzük pillanatokat, történéseket, anekdotázunk,
Szólunk közbe őseinkhez, és átéljük saját gyarlóságunk.

Itt szinte hűvös a csend és mélységes a síri nyugalom,
A sírotok a testeteknek az örök börtönnyugalom.

Friss krizantémok, virágok, gyertyák sokaságának
Az emlékezés márványokba vésett fájdalmának,
E tömegnyi hozzátartozó nem tud ellenállni,
Mindenki sír, zokog, emlékezik, nem tud leállni.

Vedd észre, ahogy itt ülsz, a múltad jelez itt Neked...
Éld át szeretettel, vedd észre, ez belső érzésed.

Feltörik a fájdalom lelkünkbe és könnyeket elsírunk...
Majd nekünk is eljön az idő, amikor itt lesz... a sírunk.

Vecsés, 2013. október. 24. – Kustra Ferenc József

...

Rozsdamarta az
Idő, fény ravatalán.
Árnyak hosszabbak.
*
Mohás kőkereszt,
Rajta krizantém csokor.
Lassú hervadás...
*
Még nem találkozunk, mert még nem egy földben nem lakunk,
Lelkem érzi a lelked, de még nem egy hely a lakunk…

Te ott lent élsz vagy fent laksz, érzed magadon a hideget,
Én meg most is érzem a karcosan simogató szelet,
És itt érzem, a gyenge, de cirógató napmeleget…
*
Virágtengerben
Gyertya és mécses lobog.
Lelket világít.
*
Az én sorsom itt csak, bóklászik a sárba,
Abban is nehezen szinte térdig járva…
A Te sorsod végleg, rég' volt megirkálva.
*
Virágcsokroknak
Garmada, díszítőleg.
Lobogó lángok…
*
Míg élek addig Te is élsz, mindegy, hol is vagy…
Emlékeim szépíted és mindegy merre vagy!
Nyirkos és párás már, sok megélt esztendőm,
Arcomon, nyakamon a ránc, a fejkendőm.
Sok éve elmentél már, hiányod az óta is fájom,
Hogy nem volt jobb kapcsolatunk, én azt, az óta is bánom…

Hiányzol és a lelkem tovább szereti a lelkedet,
Ha itt ücsörgők a sírodnál... feltöltöd a lelkemet.
*
Haldokló levél
Indul társai után.
Hajnalban már fagy.
*
Lépő láb alatt,
Halott levelek élnek.
Bokor, átlátszó.

Vecsés, 2015. november 29. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…

...

Halottak napja

Halottak napja.
Virágeső sírokon.
A hűvös, derűs.
*
Semmivé lett lét…
Kopasz gallyra veréb száll.
Szomorún gubbaszt.
*
Harc a tegnapért,
Már hűlő levegőben.
Összetört álmok.
*
Lomb elmúlása…
Halála más időké…
Idősuhanás.
*
Csendülő gyászdal,
Gyertyaláng-surrogásban.
Széltől, lengedez.
*
Mécsesek lángja
Fenntartja az elmúlást.
Lángban… holt lelkek.
*
Színek elmúlnak,
Illatok fanyarabbak.
Síron, hervadás…
*
Hideg sírkövek.
Krizantémok, koszorúk…
Ódon pad, szálkás…
*
Itt az elmúlás…
Hulló levél távozik.
Örökre megy el.
*
Mécses fény lobban,
Szeretetet közvetít.
Sárga, meleg-tűz.
*
Kis sárga lángban
Lobog őseink lelke.
Szellő elfújja…
*
Sejtelmes fények
Éjszakai sírkertben.
Szellemvonulás?

Vecsés, 2010. október 15. – Kustra Ferenc József- íródott: senrjú csokorban.

...

Ez az?

Életemben mind torzók lettek a saját-kútfő döntéseim,
Nekem mindig csak befuccsoltak a saját elmélkedéseim…
*
Van, ki felismerés
Hiányában olyan… marad.
Van ki meg hiába?!
Sorsom irányítás nélkül
Egészen üres, leépül...
*
Makovecz féle, eklektikus, vagy kékfestő a stílusom…?
Ha megérem, ha rájövők, nem felejtem, nektek elmondom…

Tudom, hogy a jó az életben, a különleges áldás,
És csak ritkán zárul jó eredménnyel a csodavárás…
Akinek meg bejön, az mondhatja, ő élet-dalárdás…

Az életem az életházam ajtaját, mindig zárva tartotta,
Oda besétálni sosem tudtam, pedig esdekeltem, kopogva...
Kajánul kinevetett, törjem be az ablakot… bejutás módja!
*
Dőre ember lakna
A saját életházában!
De sors a házmester?!
Én majd megtöltöm élettel
Szobám, lelkem szeretettel.
*
Így aztán sohse tudtam, hová is tartozok,
Azt meg hiába tudtam, hogy én mit akarok…
Szegényen… nálam nem halmozódtak vagyonok.

Nem volt nekem rétem, ahol elsétálgathatok,
Nem volt nekem helyem, ahol elkóborolhatok…
Nem volt valóm, erőm, hogy ezen változtathatok.
*
Kiszabott életút,
Az mi véglet ki van róva.
Múlton változtatni?
Voltom már régi, feledő,
Csodás még lehet a jövő.
*
Eljártam, erre, arra, tudatosan mentem,
Volt, hogy a járt utat járatlanra cseréltem,
Vállaltam én ha, bármerre is kanyarodott,
Akkor is, ha sűrű köd, nem is szakadozott!

Meg kellene tudnom, mielőtt végleg elmegyek
Miért én vagyok, kit folyvást beköpnek a legyek…
Élet rám parancsolt, ha idő van… úgyis megyek...

Léteznek, kiknek az élet egy pozitív fergeteg,
És vagyunk mi sokan, kiknek az ötlete gyermeteg.
Ezeken a végleteken változtatni nem igen lehet,
Ami a miénk volt, az miénk volt, ki nekünk magát kellett!

Elmélkedésem volton, múlton, dőreség, mint másoknak,
Mert bizony nincs lehetőség ellenállni a csápoknak…
De elmondtam, megkönnyültem, részeseként... a báboknak…
*
Menni vagy nem menni?
Ez itt a Hamleti kérdés…
De a sors a döntnök!
S ha lépek egyet előre,
Gondolhatok már jövőre.
*
Van, ki nem bírja már,
Ő változtat! Dalnak vége…
Kevés, ki visszatér!
Mert a változás, az remény
A szorongás rút közepén.

•
Sors, kire mit rótt ki…
Teljesül, részlet és a vég.
Sors az emlékkönyvben.
De mi van, ha mégse jó ez?
Ha kudarc vár reám, mi lesz?
*
Sors könyve, ha lejár,
Minden marad az emlékkönyvben.
De, múlt? Kit érdekel?
Múltam nem segít semmit se,
Csak a könnyem lett hű kincse.
*
Az, aki már elment,
Múl, emberek tudatából…
Ki fog emlékezni?
Mégis emlékszem a percre,
Bár elmém múltam feledte!

Vecsés, 2016. április 24. – Mórahalom. 2020. január 17. - Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, alájuk a TANQ verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla

...

A fákat színes-őszies vegyes szín belepi,
A hajnali alig meleg… levél szőnyeget teríti,
Köd-sürjes pára lebeg a színtelen rét felett,
Jó lenne itt, újra megint járnánk az avar felett!

Séta közben hallgatnánk, levelek múlás dalát,
A hűvösben a kantáta, alig szedi össze magát…
Lenagyobb hangot a fölre esett levelek adják,
S ha rálépünk, recsegés lesz… fáj, mondják.

Nemrég még meleg volt, ősz nem mutatott nyomot,
Most azonban lecsapott és ügyesen mit ki sem hagyott!
Felhős most idő, éjjel a hold, igy nem is tud körülnézni
De holnap már napnak szabad lesz, tájra melegcsét küldeni.

Vecsés, 2016. július 14.- Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...