…az élet tengerén…

Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…

Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?

Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…

Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?

Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…

Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…

Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!

Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.

Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…

Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…

Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.

Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!

A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…

Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…

Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?

Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…

Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?

Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...

Idő van! Ébredj!
Az idő, halad, pereg…
Feleszmélés kell.
*
Jó
Magyar
Hazafi!
Mondj le erről:
Végtelen közöny!
*
Lét, mesebeli?
Akkor minek a remény?
Ó! Mily’ a világ…
*
Álomvilágban
Élni: az önbecsapás!
A nagy rossz közelg…
*
Te még várod jót?
Napocskát… felhő takar!
Ébredj már ember!
*
Most
Tegyél
Hazafi!
Mosd meg arcod,
Ébredj és figyelj!
*
Vérben úszikál
Világ, mohóságában.
Csak, pénz boldogít!
*
A fejünk felett
A tető… csillagos ég!
Lét… földön folyik!
*
Egy
Vagy több
Nap, tán’ év…
Ott kell lenni
Tettek mezején!
*
Deres hajnalon
Is életben maradni!
Ébredj! Világ él!

Vecsés, 2016. július 24. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és apevában. [Az apeva öt soros „vers”. Az első sor egy, a 2. két, a 3. három, a 4. négy, az 5., öt szótagot tartalmaz. Nem rímes. Tilos a szavak tördelése.]

...

Az őszben és már közelg’ a tél…

(3 soros-zárttükrös)
Itt a kemény ősz, a rozzant fűzek a folyóparton, leveleket mossa folyó,
Fűz rázná a leveleit, hogy ne ázzanak el, de az ősz nem alkalmazkodó…
Itt a kemény ősz, a rozzant fűzek a folyóparton, leveleket mossa folyó.
*
(Senrjon trió)
Régi, rozzant már a ház,
Ami a falait megóvná.
Minden öregszik.
*
A kerítés is őszben
Van, kezd széthullani, kidőlő…
Minden öregszik.
*
Beteg, kóbor kutya az
Udvarban bujkál, látszón éhes.
Minden öregszik.
*
A lassú, kis patak fog elsőnek befagyni, mert ősz uralma véget érend,
Parti füzeknek nincsen hova menni, vízbe lógóknak léte, véget érend…
A lassú, kis patak fog elsőnek befagyni, mert ősz uralma véget érend.
*
(Senrjú)
Nemsokára hó
Fog esni, ősz lesz a táj.
Minden öregszik.
*
(Septolet)
Elmúlás jelei
Fűznek mutatni…
Erre készülni…

Régies elmúlás,
Változás, megváltozás.
Nincs megváltás,
Mást akarás…
*
(Sedoka)
Ősz nagyon fájhat,
Az elmúlás átható.
Ráadásul hó támad.

Ősz nagyon fájhat,
Elmúlás magától jön.
Hó, majd rohanva támad.
*
(10 szavas)
Öreg ház és kutya leírva,
Folyócska fűzággal, tavaszig teljesen egybefagyva.

Vecsés, 2022. január 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

A múlt olyan, mint nézni és elmeditálni, egy villám zúzta fán,
Képzelegni, hosszan merengeni, mi minden volt a fakoronán…
Volt ott biztosan több madárfészek, kis családok nagy otthona,
Télen meg kopasz volt és a fázós varjú had, gallyat toporogta!

(Oximoron gondolatok 10 szavasban)
Monoton óraketyegés nyugalmat áraszt!
Az időm múlása, idegesít, sőt fáraszt!
*
Nagy élmény hallgatni regélőket,
Fele szavát se hidd, a mesélőknek.
*
Bús holnap kajánul vigyorgott rám, tegnap…
Megértem, megjött: mai nap.
*
(3 soros-zárttükrös)
A már múltunkba, anno beleszülettünk
Az óta meg gyűrjük oly’ peches életünk…
A már múltunkba, anno beleszülettünk.
*
((Oximoron gondolatok 10 szavasban)
A zseniális kudarcokból levonható tanulságok
Lehetnek, az előrehaladást segítő okosságok.
*
A harc, néha a túlélés folyama,
Ha, tartalmazza ember sorsa!
*
A halál árnyékába,
Az ember képtelen a folyamatosan fenntartott színjátszásra.
*

(Haiku csokor az élet menetéről…)
Erősödő szél,
Vihar, már oly’ közel.
Nyúló dübörgés.
*
Szél tépi rétek
Semmijét. Füvet kócol.
Kóró is hajlik.
*
Zúgó, kócos szél
Fésületlen lombok közt.
Erdei játék.
*
Elfeledkezés
Nincs, viharok idején.
Hűlt levegőben.
*
Sok kapaszkodó
Levél, már zsugorodik.
Szellő lefújja.
*
Villanydrót húrba
Szél beakadt, dühös lett.
Tomboló orkán.
*

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.

A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap… a házépítésben.

(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban…
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.

Vajh’ alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh’ múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh’ ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban…
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.

(Anaforás, belső rímes)
Vajon… a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon… ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon… a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon… ha lehetne, megszűnne életmáz?

Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!

(Bokorrímes)
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan „tagadják”, pedig ez kivitelezhetetlen.

A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap… a házépítésben.

(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban…
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.

Vajh’ alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh’ múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh’ ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban…
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.

(Anaforás, ötszörös belső rímes)
Vajon… a házfalból maltert csak úgy, ki lehet szedni?
Vajon… a múltat semmisnek csak úgy... ki lehet tenni?

Tagadni múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De lélekből kitépni? Végül, ledől az élet-háza...

A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan „tagadják”, pedig ez kivitelezhetetlen.

A múltat ó, ne feledjük!
A jelent, át is kell élnünk!
Jövőben lesz vajon részünk?

Vecsés, 2020. szeptember 12. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában írtam.

...

(leoninus)
Az éji lakás-homályban, dolgozik a múlt és idő sötét árnyékába bújt!
Emlékek sötétben is föltolulnak, de már nem elérhetők, s el is torzultak…
Az éji lakás-homályban, dolgozik a múlt és idő sötét árnyékába bújt!

(Tíz szavas)
Az emlékek torz árnya zúg,
Idő homályába bújt múlt hazug.
*
(LIMERIK)
Ketté sodort minket lét… Gyöngyi!
Várom jelentkezést… de semmi!
Pedig emlék tolul…
Nekem vágyam, nem múl.
Emlékeim vannak, de… semmi!

Bár elsodort élet, te drága,
Szívem még mindig csak rád vágyva.
Csendesen megdobban,
Dallamban, sóhajban.
Jelentkezek már, ne légy árva.
*
(HIQ duó)
Este már
Séták sincsenek.
Kisérés?

Újra lesz
Séta csak veled.
És kisérsz.
*
(Bokorrímes)
Várjam még, hogy küldöl Te nékem levelet?
Mert, ma már lovas-hírnök ide nem jöhet!
Ennek oka lehet, hogy már nem kapni fáklyát,
Éjjel lovon vágtatni… a teremburáját.

Nem kell ló, se fáklya már, megy az e-mail, billentyűn koppan ma már minden levél.

Küldök képet, mit hajdan papír vitt, neten suhan, s nem fázik, mint rég a levél kint.
*
(LIMERIK)
Tudod te kedves, édes Gyöngyi?
Nemcsak barátság! De szeretni?!
Éji ölelésben
Pezsegnék véremben…
Már látom… barátság is múlni…

Édes szavad szívembe marva,
Több mint barátság, lelkem tárva.
Nem múlt el semmi sem,
Bírlak téged szívem.
Vágyam nő, pezsgünk majd szikrázva.
*
(senrjon)
Reggel, nehéz ébredni,
Vágyok a nagy barátod lenni…
És szerelem hol?

Könnyű lesz az ébredés,
Mert már nem csak barátom vagy, és...
Nagyon szeretlek!

Vecsés, 2021. június 21. – Siófok, 2025. július 20. Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek, alloiostrofikus versformában, ötletadó versek használatával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal.

...

A szeretet talán egy az Isten által megalkotott fogalom,
A szeretet tán’ egybevalóság kifejezésére fogalom...
A szeretet tán’ egy Isten által megalkotott véges fogalom.
Ahol van szeretet, ott ő, ki szívből folyvástan ébereskedik.
**

A szeretet nem dísz vagy múló szó,
Hanem erő, mi mindent összefog,
Ha minden más már elhalványuló,
Éltető fény, mely mindig ott ragyog.

Tiszta rezgés, isteni harmónia,
Önzetlenül ad és sosem kérkedik,
Az univerzum időtlen dallama:
Szeretet nélkül semmi sem létezik!

Vecsés, 2022. január 1. – Siófok, 2025. szeptember 15. - Kustra Ferenc József – Gránicz Éva; írtuk 2 szerzős műnek, Biró Ferenc fredok „Szeretet” c. ötletadó verse ihletésével.

...