Haikuk eredeti Bashó féle stílusban…

Melankólia
Ücsörög búsan, tájon.
Hajnal már deres.
*
Szellő csak játszik,
Esti sötét meg támad…
A hajnal deres.
*
Hold, már megy haza,
Napkorong megérkezik.
Deres már a táj.
*
Nap aranyfényű,
Süt még, de már hidegen.
Deres pirkadat.
*
Levegő hideg,
Deres, csak kóstolónak…
Fázós hajnalok.
*
Meztelen a fa,
Ágai csak hajlongnak.
Reggelt dér lepi.
*
Lágyan csendesek
Az erdő fái, bokrok.
Reggelre deres.
*
Dermedt a határ
És reggel dér az úr!
Színváltozatok.
*
A reggeli dér
Kristályos a rét füvén.
Vaddisznó séta.
*
Fúj a hűvös szél,
Rét felett, ott hintázik.
Dértől, fehéres.
*
Deresen dermedt
A gyep, már nem legelő.
Éhező állat!
*
Dér ütötte ág,
A levéllombok helyén.
Hideg már eső.
*
Majd feljön a hold,
Gyönyörű, tiszta égben.
Hideg, fehér dér.
*
Álmok tengere
Visszahozza napsütést.
Deres az udvar.
*
Reggeli hűvös,
Dermesztő! Hideg vadul.
Minden dérlepte.
*
Erdő zöldjére
Rőtös- sárga telepszik.
Fehér dér befed.
*
Didergő hideg
Ücsörög, erdő mélyén.
Deres már minden.
*
Dérrel takarva
Tűri rét, szél rohamát.
Régi lábnyomok.
*
Idő is fázik,
Szelet, kabátnak vett fel.
Dér fehéríti.
*
Deres évszakban,
Örvény-fényt vet a csillag.
Felhőtlen égbolt.
*
Az ég kékje a
Földre zuhant, fák közé.
Deres fűcsomók.
*
Vad rengetegben
Az esttel nőnek árnyak.
Gallyak deresek.
*
Nyitott szemű lét.
Szőlőfürtöket, dér csíp.
Bor lesz belőle.
*
Az aszúszüret
Ideje még nem jött el.
Kell dér csípése.

Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc József

...

Természetre előre tekintés…

Szép őszi idő van odakint,
Lassan rozsdásodik a csalit.
Még zöldek a fák levelei,
De rozsdállnak már a szélei.

Mit hoz az ősz és vajh’ mit hoz a tél?

Bogarak még igen élénkek,
Nappal még egek igen kékek.
Kutyák még élik világukat,
Ő, ha idegent lát, jót ugat.

Mit hoz az ősz és vajh’ mit hoz a tél?

Ősz ismét elmúlásról regél,
Mi túléli… újévet megél.
Nagy körforgás, ez ismétlődik,
Új élet… még nem sürgölődik.

Mit hoz az ősz és vajh’ mit hoz a tél?

Vecsés, 1999. szeptember 12. – Kustra Ferenc József

...

A pokol délceg,
Csak áll a kínpad mellett!
Engem fektet rá.
*
Csak lebegek a lét felett
És körülvesz a nagy ármány.
Élem idegen életem,
Nem is véd esőtől párkány.
*
Kemény göröngyök,
Majd kívülről kopognak…
Hamuvá leszek…

Vecsés, 2005. április 28. – Kustra Ferenc József- Versben és senrjúban.

...

E szegény kis Magyarország védelme,
Egyedül a mi gondunk már eleve.
A mi hazánk, a mi földünk, mi jussunk!
Ha kell, akkor érte mindön harcoljunk.

Fuldokló, szalmaszálba kapaszkodik…
Hazafiúi kötelesség nekik,
Kiharcolni, a pénz, a posztót, fegyvert
És jó képet vágni a királyhoz, mert…

Keserű… vedd a királyt, ahogy vagyon.
Imádkozz… beszorulunk várba vajon?
Nagyságon vitézlő atyámfiai,
Keserű gondolat és most a kard ki?!

A nemes országunkat megtartani.
Ebgondolat véres kardot mutatni?
Idegen nemzettség lábát megvetni
Jött. Mi meg itt… országot megtartani.

Őfelsége inte; férjünk törökkel.
Alkudjunk meg, az idegen őrökkel?
Kényszerítsük, viaskodva gyalázzuk!
Ne hagyjuk magunk, hazánkat vigyázzuk!

Ravasz a török… hitszegő, kegyetlen,
Összeszedi aranyunkat a végeken.
Falu és szántó nélkül nincsen vár,
Még csak hódít török… kizsigerel már.

A ravasz bevonult már Szigetvárra,
Onnan hív minket szpáhikkal csatára.
Nádor ízen ez jól van így… zsoldos ő?
Szégyen ez? Mit szól ehhez a felmenő?

Keresztyén seregek zsoldosaitól
Mit várhatunk, mint felszabadítótól?
Ők is egymással vannak elfoglalva
És nekünk is jó a nagyok hatalma…

Meghalt Mátyás király óta igazság,
Egyébként sincs… kicsinek nincs igazság!
Ő magyar volt, bár horvátnak született,
Vezető az óta sem teremtetett.

Átok ül hazánkon, török míg lesz… itt?
Imádkozom végig az esztendeit.
Középkorban, döngölt földvárban ülve
Iga, sorsa hazánknak, szem lesütve?

Vecsés, 2003. április 27. – Kustra Ferenc József

...

(Anaforás)
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.

Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…

(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.

(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…

Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.

...

Harctéri meditáció, versben, apevában és senrjú -ban…

Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép…
Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget.

Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok,
De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok.

Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne...
Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne.
Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne,

Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek,
Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek…
De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek?

Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad?
Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad?
Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog?
Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod?

Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága,
Valós katonasorsot legott szív magába,
Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra…

Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen,
De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen…
Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen.

Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal,
Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal…
A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny,
Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön!

Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok,
Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok…
Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok.

Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha,
Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga!
Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él,
Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él!
*
Tűz
Érlel
Sok lávát.
Lehelek én
Sok fagyott párát!
*
Hideg átölel,
Vastag hó akadályoz!
Nincs, ki elföldel…
*
Mit adjak fel én?
Még élek… peremsávban.
Bumm, bumm! Rám lőnek…
*
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván…
Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám,
De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám!

Nem látszik a művem a ceruzám hegyében…
Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben.
Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke…
Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne?

Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján…
De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság,
Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság.

A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent!
Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent…
Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne,
Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne.

Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut,
És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…?
*
Zsebet dagasztja
Az a sok megírt versem.
Meghalok? Elvész…
*
Itt,
Papi
Áldások
Csatázáshoz…
Hah! Golyó ellen?
*
Folyton-folyvást csak rátok gondolok,
Szeretteim, gyerekek, rokonok.

A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás,
Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás…
Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei,
Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei…

Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos!
Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért.

...