Öt perc. Mehet. A sárga napsütésben,
Mely ?szünk minden fényét nekem adta,
Egy n?nek csókja reszketett a légben.
Idegen n?. Neve Innominata.

Már nem emlékszik szemem a hajára
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!

Öt perc. Mehet. A távolok már hívtak,
Szobák, melyekben álmos, ólmos ?sz lesz,
Napok, mikor már arcom száz red? lesz.

Öt perc. Mehet. S mint holmi távol csillag,
Oly messze t?nt már csókos n?, ver?fény.
Megyek, mint nem várt torra megy a v?fély!

...

A terek és id?k mély fátyolán át
A régi Anna úgy t?nik nekem,
Mint gyermekségem aranyos és ámbrás
Mennyországa, a bús és idegen.
Úgy gondolok rá, mint a régi álmok
Szövetére, mely fényl? volt s remek.
S azóta jött az ébredés, az álnok
És jöttek szürke órák és terek.

Ó régi Anna, emléked malasztja,
Neved harangja zeng mély éjeken
S e lankadó szív elfogyó patakja
Beléd omol, szelíden révbehalva,
Ó szerelem, halál, ó végtelen!

...

Elmentem otthonról
lidérc-szót hallgatni.
Elmentem otthonról
kalmárral alkudni.
Elmentem otthonról
idegen lyány után.
Elmentem otthonról
csütörtök délután.

Géplovon üldöztem
iramlós örömet.
Beértem s örömmel
éltem az örömet.
Kardokat csörtettem,
puskákat sütöttem,
lázadtam, tüzeltem,
vérben is fürödtem.

Csókoltam szájat és
csiklandtam tenyeret.
Kerestem virágot,
kerestem kenyeret.
Ittason csetlettem
imbolygó láng után -
Így telt el a hosszú
csütörtök délután.

Csütörtök éjjelre
csak hazanyitottam,
hogy melléd lopóddzam
szégyennel, titokban.
Koszorúd küszöbön...
- No mi az? No mi az?
Kezedet megfogom:
Hideg az, hideg az.

Fejed a párnáról
padlóig lebágyadt,
iszamos aludt vér
tócsázza az ágyat.
Gyilkos járt tenálad
elvoltom idején.
Mért nem is tértem meg
napszállat idején?

Verseim, verseim
elállnak meredten.
Elhagytam, s elhagyott,
akit én szerettem...
Négybevágott szívét
örökké foldozom.
Vérét a kezemen
örökké hordozom.

...

Te, ki szomorú lényegemmel
kezdett?l kezdve vagy rokon,
csókold, csókold, csókold meg t?zzel
az én csóktalan homlokom.

Látod, itt állok mindhiába,
kezem sóváran integet -
Mindenkit?l csak csókot kérek
és szórom, szórom, kincsemet.

De szeretet-csók nincs szivökben
és tovább mennek hidegen,
s mire kincsem már mind a multé,
minden ember-arc idegen.

Csak Te osztod a csókot mindig,
csak T?led van, ki lángra kap -
Te a természet ?s szerelme,
ujjongó-lelk?, drága Nap.

Bíbor tüzed itt megfehérül,
mint sz?zi, havas ormokon;
csak csókold, csókold, csókold tüzzel
az én csóktalan homlokom.

...

Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a mez?k felett,
elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás
a boldogság után.

Kicsi galambok kimerészkednek
fehérl? szárnyaikkal
a fesl? márciusba s lábuk elé
olvadt patakok csörgedeznek.

Jégvirág, jégvirág, jégvirág,
sok megbámult cigarettafüst...
Jaj, be jó lenne már
egy kis feltámadás!

Mozdonyok dohognak,
gyors lábak forognak,
égb?l lenyúló hosszú karok
kavarják a tavasz életét.

Valaha el lehet-e érni
a bús elérhetetlent?
Vagy elfojtott vággyal elfüggönyözni
minden ablakot?

Ébred?, fanyar boroszlánok
símulnak a nagy sziklasírra
s bent fekszik Lázár némán, hidegen.
Harmadnapos halott.

...

Be szép a város s kínálkozók,
Kiket már nem kivánok:
Legendás Mult, Jelen és Jöv?
S a lyányok.

Be szép minden, ami idegen
S már csak szememmel látok:
Pénz, alkalom, siker és der?
S a lyányok.

Be szép a vágy, aki elfutott
S be szép, hogy már nem vágyok
S tünnek el?ttem vágytalanul
A lyányok.

...