Rólam a fogyó évek s évszakok
sok hazug dísze lassankint levásott.
Szállnak napok, hónapok, évadok,
s elcsúfítják majd arcodat a ráncok.
De hírnevednek az id? nem ártott;
mint szél ha n? szálltában egyre jobban:
mind metsz?bb t?zzel tündökölve lobban
kih?lt szemed holt tükrén fényesen.
Így élve, mindig zöldell? burokban,
öröklét? lesz, mint a végtelen.

...

Úgy szerettem, hogy most is benne élek,
s bár nem akarom, élem s szeretem,
s úgy beléájult az érzék s a lélek,
hogy nem ábrándíthat ki, csak a szem.
Lehet kisebb, ha egyszer végtelen,
csökkenhet a h?ség, ha nincs határa?
Oly iker-fény volt a mi kett?nk lángja:
ha az övé ég, enyém is tüzel;
amannak hunyta ennek is halála.
Magát veszítve így veszt engem el.

...

A mai napnak vége,
sétára indulok.

Hát útközben egy szépleány
épp arra jön gyalog.

Fehér kezénél fogva
erd?be vittem ott.

S az erd?ben a szépleány
keservesen zokog.

"Mi lelt, mi lelt te szépleány.
hogy könnyed hullatod?"

"Sz?zességemért sírok,
mert te most meglopopod."

Nem vagyok én gazember,
hát menni hagytam ott,

fehér kezénél fogva
kivezettem legott.

Hát kint az erd?szélen
a szépleány dalba fog.

"Mi lelt, mi lelt, te szépleány,
hogy így harsog dalod?"

"Nevetem a nagy melákot,
ki csóktalan hagyott."

"Hát menjünk vissza szépleány,
száz tallért is adok."

"Nem százért, ezerért se
leszek már én rabod.

Kezed között volt a madárka,
elszökni mért hagyod?

Kezed közt volt a szépleány,
csókoltad volna ott."

...

Költ?nek lenni
nem erkölcs és f?leg nem forma
de úgy mégis erkölcs és f?leg forma
hogy élni a szépért megbomolva

így élek érted én
megküzdve minden rosszal naponta
és mert puszta vágy maradsz
ami körülvesz hiányoddal
a szerelem sivataga

mintha anyám méhében is
ismertelek volna
annyira hiányzol
hogyan fogok nélküled
lerogyni a porba.

...

Nantes város tömlöcében
ül egy szomorú rab,

kit csak az ?r leánya,
más nem is látogat.

S?r?n meglátogatja,
visz ételt és italt.

-Sorsom fel?l mi hírlik?-
szól egy napon a rab

-Azt mondják, még ma reggel
életed megszakad.

-Ha már közel halálom,
oldozd ki láncomat!

"Márki, vajon ki ez a n??
Megmondhatnád nékem?"
A márki azt felelte: "?,
uram, a feleségem.

"Neked jobb márki mint nekem,
hogy asszonyod ilyen szép!
Ha nekem adnád, szívesen
gondvisel?je lennék."

"Ha nem vagy, uram, a király,
ezt százszor meglakolnád.
De minthogy te vagy a király,
parancsod várja szolgád."

"Márki, ne vedd zokon, hiszen
kárpótlást kapsz ezért te!
Megteszlek minden seregem
f?marsalljának érte."

"Isten veled, élj boldogul,
szívemnek szép virága!
Elhagyjuk egymást, mert az úr,
a király így kívánja."

A királyné csokrot kötött
szép liliomvirágból.
Megszagolta a márkiné,
s meghalt az illatától.

...

Május havában hosszú már a nap,
kiszáll a várból mind a jó lovag,
Raynaut vitéz is jó lovára kap,
száguld csapatja Erembort alatt,
de fel se néz, de büszkén elhalad:
édes egy Raynaut!

Erembort lánya ablaka mögött,
térdén a sz?ttes hímesre szövött,
látva látja a büszkén érkez?t,
látja Raynau-t a szép sereg el?tt,
fennen kiáltva így szólítja ?t:
édes egy Raynaut!

Raynaut, Raynaut, feledve már a nap,
hogy vágtatásodban a vár alatt
búsultál, ha nem szólítottalak?"
"Mert ismerem már csalfaságodat,
mert elfeledtél engem, gyöngyalak"-
édes egy Raynaut!

"Uram, Raynaut, hallgas meg engemet,
a szent keresztre esküvésemet,
tanúm száz sz?z és harminc hölgy velek,
hogy mindig csak téged szerettelek,
higgy szómnak és jöjj, hadd öleljelek,
édes egy Raynaut!

Raynaut a lépcs? kanyaraiban
szalad sudáran, vállban vállasan,
csapódik sz?ke fürtje bodrosan,
lovag szebb nála nincsen csakugyan,
Erembort lánya fölsír hangosan:
édes egy Raynaut!

Raynaut lovag már a toronyszobán,
ott ül virággal-írott nyoszolyán,
leül mellé Erembort szép leány
szeretik egymást úgy, mint hajdanán,
édes egy Raynaut!

...