Vitéz

Mégyek már. Engedd meg, kedves kincsem,
Hogy megváló csókom szádra hintsem.
Jaj be fájlalom,
Kedves angyalom!
Hogy mid?n boldoggá kezdtem lenni,
El kell menni.

Lilla

Akkor indúlsz hát el, csalfa lélek!
Amid?n már én csak néked élek?
Bírod szívemet
S itt hagysz engemet:
Ah, nem érdemel meg egy íly hívet
A te szíved.

Vitéz

Szívemet ne vádold, jól esmérted,
Most is hév tüzekkel ég ez érted. -
A sors kísztet el
Vas törvényivel:
Ámde semmi t?led el nem választ,
Adj jobb választ.

Lilla

Minden válasz erre megy ki nálom,
Hogy, ha elmégy, nyugtom nem találom.
Hát, ha hívem vagy,
Mellettem maradj,
K?lcsönös részt vévén víg napomban
S bánatomban.

Vitéz

Err' az útra is csak érted mégyek,
Hogy mind a kett?nknek hasznot tégyek;
Mert egy nyomban jár
A mi sorsunk már.
Hát szemed ne légyen olyan nedves
Érte, kedves!

Lilla

Megnyugszom; mert tiszta szíved látom,
Hordjon a szerencse, h? barátom!
És e csók maga
Légyen záloga,
Hogy szerelmem néked felfogadtam,
Általadtam.

Vitéz

Kérlek, míg öledbe visszatérek...

Lilla

Értem - Én is t?led mást nem kérek.

Vitéz

Angyalom, szeress!

Lilla

Kincsem, meg ne vess!

Együtt

Mert lelkem csupán tet?led éled.
Isten véled!

...

Most jázminos lugasban,
E nyári h?vös estvén,
Lillámmal ?lök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.

Itt egy üveg borocskát
A z?ld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kell? danái vannak
Kaskámba friss eperrel.

Egy öszveséggel íly sok
Gyönyör?t, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?

...

Melitesz

Itt hagynám én ezt a várost, ha lehetne,
Ha engemet Rozáliám nem szeretne.
Örömmel megválnék t?led, komor város,
Ha menésem Roziéval lenne páros.
De mely édes örömt?l kell megfosztatnom,
Ha nem lehet édesemmel itt múlatnom,
Ha északra lakom már én, ? meg délre,
Ha csókokat raggatnom kell csak levélre.
Óh, iszonyú búcsúvétel,
Mely két igaz szívet vét el!

Itt hagynám én ezt a várost, ha lehetne,
Ha engemet Rozáliám nem szeretne.
Öszveütném sarkanytúmat, megindúlnék,
Még e város felé háttal sem fordúlnék.
De egy ég? szívet hagyni magánosan,
Mely kiv?lem beteg lenne halálosan,
Nem engedi a szövetség s a szerelem,
Mely lángoló tüze által harcol velem.
Óh, milyen két szörny? gond f?z!
Egek! Rozi! ah, melyik gy?z?

Itt hagynám én ezt a várost, ha lehetne,
Ha engemet Rozáliám nem szeretne.
Vígan tenném fel lantomat szekerembe,
Ha Rozim is ?ltethetném az ölembe.
De ki el?tt kell danolni már énnekem?
Egy pár édes csókot kit?l nyer énekem?
Ki biztatja Múzsám édes mosolygással?
Ki önt lelket belém egy fél pillantással?
Árva Múzsa! árva író!
Óh, lesz-é egy biztató szó?

Nem hagyom el ezt a várost, mert nem lehet,
Mert Rozitól szívem búcsút nem is vehet.
Nem mehetek; tartóztatnak szent kötelek,
Szívem gyengébb, mint meg tudna víni velek.
Múljatok hát, szép szándékok! maradjatok,
Ha Rozimat el kell hagyni miattatok.
Lemondok a dics?ségról, bár szeretem,
Csakhogy ezen Rozikámat megvehetem.
Isten hozzád, hát mathezis,
Ha oly sokba fájhat ez is.

Rozi

Hagyd itt, szívem! ezt a várost, bár nehezen,
Bár szeret is Rozáliád s könnyez ezen,
Hagyd itt! - szívem kebeledbe fog gyúladni,
A tiednek az enyimbe kell maradni.
E hév csókban, melyet szádra ragasztottam,
Lelkem minden indúlattal kibuzgottam. -

Melitesz

Vedd el te is ezt, Rozikám, kegyes lélek!
Csak árnyékom megy el; magam benned élek.
Kellemes sz?z!

Rozi

Ah, kedves hív!

Ketten

Ne félj, neked dobog e szív!

...

Laura! k?ls? kellemiddel
Benned a virtus mi nagy!
Angyal vagy te, Laura, hidd el,
Hidd el, f?ldi angyal vagy.

Az angyal szép és ártatlan,
Nem esmér semmi hibát:
Szíved és orcád mocskatlan
Néked is: angyal vagy hát.

Az angyalok pillantása
Tüzes villámlást bocsát:
Ilyen szemed villámása
Néked is: angyal vagy hát.

Mennyei hanggal pengetik
Az angyalok a hárfát:
Ily mennyei hang veretik
T?led is: angyal vagy hát.

Az angyalnak szívenyhít?
Nektár t?lti poharát;
Ilyen a te édesít?
Csókod is: angyal vagy hát.

Az angyalnak fényes szája
Éleszt? szókat bocsát,
A te szép szácskád rózsája
Így meghat: angyal vagy hát.

Dics? szépséggel emeli
Az angyal minden tagját:
A te termeted is deli,
Szép Laurám: angyal vagy hát.

Ah, de az angyal elt?nik,
Nem mutatja orcáját:
Látásod is hamar sz?nik;
Ebben is angyal vagy hát.

Úgyde az angyal egy nyomig
Kíséri ember nyomát:
Te is kísérjél holtomig,
Laurám, s légy angyalom hát.

Bátor egy angyalt se leljen
Lelkem a mennyben soha,
Egy angyal se énekeljen
Nékem ottan: semmi a'.

Csak te légy ott, én azoknak
Sz?kit meg nem fájlalom:
Óh te a szép angyaloknak
Húga, f?ldi angyalom.

...

Jól mondtad óh, ha tiszta reggelen
Végigtekintünk bájos táj felett,
Kör?lünk zsong az élet m?helye,
S napsúgár tölt el minden téreket:
Nem az egyes fa, bérc, mi megragad,
De a szellem, felettek mely lebeg,
S kicsinységünknek fájó érzete
Beléolvadni vágyik és remeg.

Jól mondtad óh, ha csendes éjfelen
Végignézünk a milljó csillagon,
S porszem-világunk és a végtelen
Közt állva, sejtés b?varázsa von:
Nem az éj s csillag az, mi megragad,
De a szellem, mely közte tévedez,
S mint idegen s velünk mégis rokon,
A mult lelkünknek fájó kéjt szerez.

Jól mondtad óh, ha hallgatunk zenét,
S hullámzó árján lelkünk a hajó,
Majd játszi kedvben rózsás part el?tt,
Majd vad vihar s szirtek közt hánykodó:
Nem az egyes hang az, mi megragad,
De a szellem, mely mélyében beszél,
S bár félig értjük meg csak hangjait,
Ragad, ragad, s lelkünk örülve fél.

De azt nem mondtad, ím elmondom én,
Hogy, drága n?, ha hozzám vagy közel,
Nem játszi kedved, gazdag bájaid,
Nem lelked büszke röpte bájol el.
De az a szellem, mely körüllebeg,
S egy ily világot szent egységbe hoz,
S mit éjfél, nyári nap, mit zene sz?l,
Egyszerre mindaz általárjadoz.

...

Bucsúzni jöttem, lányka, hozzád.
Kérlek, kérlek, ne félj, ijedj!
Nem könnyeket jövék sajtolni,
Nem érzést, sorsot káromolni;
Csak egy csókért, - s Isten veled!

Hisz nem sohajtni, sápadozni
Köt?k mi frígyünket, leány!
Minden percünk egy tölt pohár volt,
S hogy elköszönt?k a nemes bort,
Hogy elfogyott, sírjunk talán?

Nem, nem, hisz a n?nek szívét?l
Nem vártam többet, mint ami;
S te is tudád, hogy az örömnek,
A szenvedélynek, a költ?nek,
Hogy éljen, kell csapongani.

Kit a forrás üdíte egykor,
Mid?n led?lt, eltikkadott,
Nem lenne-é ?rült örökre
Az egy pohár vízért cserébe
Leláncoltan maradni ott?

Ily forrás voltál, lány, szivemnek,
Ily forrás voltam, lány, neked,
Már vége a szomj- s tikkadásnak,
Tovább int a lét vándorának;
Kedves leány, Isten veled!

Ha rád der?lend új örömnap,
Tán a mult is eszedbe j?;
De ha boldogságod oly nagy lesz,
Hogy benne engem is felejtesz,
Elnézem azt is, drága n?. -

És most ölelj meg! Óh ne félj csak,
Hogy elgy?röm csipkéidet.
Mi sok id?t reám pazartál,
Egy táncot is már elmulasztál!
Siess hölgy! - S most Isten veled!

...