Hétköznapi pszichológia: én nem kívánkoztam e világba…

(leoninus)
Régen, sokan-mindig mondták folyvást nekem örüljek, szép az élet… ó, Ti örültek!
Éltem átokban élem, öröm semmiségem, hogy jó lehet, lassan semmítőségem.
Valójában a világról sem is tudtam semmit, de megszülettem… azt a mindenit!
*
(senrjon trió)
Ha még Te agyalsz ezen,
Légy át a helyembe, így agyald…
Ilyet akarni?

Ha ismered az éltet,
Vedd sorra… sok lehetőséget!
Ilyet akarni?

Talán lehetnél zenész.
Vagy lehetnél fauna fürkész!
Ilyen kell nekem?
*
(leoninus)
Milyen flancnak kellenének nekem ezek, ha erre vannak spéci tehetségesek!
Lehetne tanulni nappal napot, este a hajnalcsillagot, éjjel alázatot.
Éjjeli alázat tanulása másnak kevés, gyere játszunk társast… női felség.
Ezután meg kell egy alvás, ott aztán csinálsz mit akarnál, de vigyázz, mert ottnincs más!
*
(senrjú)
Millió csillag
Világít éjjel neked!
Huhu, nagyon szép.
*
(tízszavas)
Ugye, hogy nincs olyan nagy titok?
Vannak több világ titkok.
*
(
Pillanat tán’ a legfontosabb
Meg jó, ha te vagy az okosabb.
Gondolt végig, ha már ide lettél,
Igy vagy úgy, valamit tán' csak tettél.
Aki már kiszületett ezen világba,
Anna sorsa majd... véget ér halálába…
*
(Sedoka – két katauta)
Keress, csak keres!
Próbáld keresni a jót,
Egyben a neked valót!

Keress, csak keress!
Próbáld és keresd szépet,
Hátha kapsz reménységet!
*
(Bokorrímes)
Látod alvásban mi mindennek örülhet a szíved?
Örülj a pillanatnak, mert lehet, rövid az élted!

Vecsés, 2024. szeptember 22. -Kustra Ferenc József- írtam: Szuchánszki Aranka azonos c. verse átirataként, a szerző engedélyével és önéletrajzi írásként.

...

Öregember megkeseredett lesz, ha volt hite már elveszett.
Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett,
Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő,
De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző!

Ma már ráncosodik a nyakam
Látom én a tükörben magam…
Régen, ha esett és eláztam, lefolyt a víz a nyakamon,
Ma meg már meg-megáll az első, nyaki bőrredő-teraszon…

Észre sem vettem! Megváltoztam. Elmúltak az évek...
Tudom, már más vagyok… mint a többi, nyugdíjas vének…

Utamon uralkodott, a komor, dermesztően hideg…
Nem csoda, ha a lelkem rémisztően remeg és biceg.
Most is csak botorkálok, mint egy harctéri sebesült,
Már tudom, hogy a kalitkába zárás, el, nem jól sült…
Bizony sokat és sokszor hittem napsugarakban,
És igen, bőven volt részem, szívszaggató fájdalmakban

Jobb híján, emlékekre támaszkodva haladok, de bicegek,
Egyedül vagyok magam karavánja! Nevethettek kibicek…

Az életterem, bármerre nézek, sivár és köves,
Ilyen út csakis a pokolba vezethet… kénköves…

Ma már lassan győz a bölcsesség, szinte mindenen csak mosolygok,
Sziklák, meredélyek, ünneprontók valósak, a vágyak meg csak álmok.
A mindig simuló, zajos csendben lassan, de fogynak az évek,
Én már célszalaghoz közeledek, és elfogynak a remények…

Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írtásként.

...

Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket!
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…

Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.

Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…

Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…

Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…

Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.

A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…

Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.

...

Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…

Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.

Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!

Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…

Most már harmadik hete, kidühöngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… nem ócskaság.
A városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek szökőkutakban… Kinek nincs hely, fekszik árnyékban.

Nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló város, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!

Több hete, erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?

Vecsés, 2024. július 16. - íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Ötszáz évvel később vagyunk…

Jött a török, csak jött, mint áradat,
Fehér habbá hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok és jatagánok.

Országot foglalni nem hagyhatjuk,
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték, megitatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye az lett,
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott a magyar, nem ment oda,
Sereg másik része nem; nem, oda…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de, azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen, Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

A főurak, elit acsarkodott,
A hatalomért csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Az ország ez után szinte elhalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit dőzsölt, de ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott, az óta?
Vesztes ország lettünk, urak tették,
Magyarok identitást vesztették.

Ötszáz éve honunkat vesztettük,
Akkor uraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, igaz elit milyen.

Itt a mi dolgaink, soha nem mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Vesztes csatánk van a történelmünkben jó bőven.
Mi erre tanítjuk a nebulókat... veszően?

Mutassuk fel most is, mint akkor rég' véres kardot?
Átalakult a világ, csak arcodba kapsz karcot…
Új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!

Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne légyen, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, hírdösd ki!
A famíliának kürtöld ki!

Vecsés, 2014. május 12. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmünkről

...

Önbíztató kérdések… hozzád…

Vagyok-e én kovácsmester, ki szívünket egybe kalapálná?
Vagyok-e én mesterkovács, ki a csókunkat kikalapálná?
Vagyok-e én poeta natus, ki szívét adja az íráshoz?
Vagyok-e én poeta doktus, ki eszét adja újdonsághoz?
Vagyok-e én novellaíró, aki ért az ilyen prózaíráshoz?
Vagyok-e én íróember, ki ért a sok aforizma megíráshoz?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki szegényeket is támogat?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki lelkiséget is támogat?
Vagyok-e én, ki majd megy örökön a világmindenségben?
Vagyok-e én tehetség a nyomozói mesterségemben?
Vagyok-e én tehetséges az autóvezetésben?
Vagyok-e én tehetséges a csókod átélésében?

Kérdésem, vagyok-e én neked lelkedből hiányzó?
Kérdésem; vagyok-e én neked bíz’ szeretnivaló?

Vecsés, 2023 július 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...