Nem tudom az élet miért olyan mint egy dzsungel?
Másnak nem? Én érdemeltem e jót? valamivel?
Folyton fába, bokorba, vadállatba ütközők,
Kerülném ezeket, de? csak beléjük ütközők.

Az élet tengerén nekem is van álomhajóm,
Mi kivezethet a viharos vízből, ezt szomjazom.
Mondják az élet üstökös, enyém csak trükkös,
Nekem már minden döfős, göcsörtösen tükrös.

Keresztre feszít a létem, ezzel kész?
Tekintetem mereng, sűrű ködbe vész.
A vérem majd belep és paplanként eltakar?
A jótékony lombfüggöny örökre betakar?

Ahogy a távolba merengek könnyeim peregnek,
Meditálok léten, belőlem síró szemek kinéznek.
Erőm lassan elhagy? miért hagysz el Istenem?
Már bizony csak szenvedek, megszakad szívem?

Óriás boa átölel, de nem kellek már,
Csontomat majd lerágcsálja a jaguár.
Nyíl méreg béka lassan átmászik rajtam,
Harcom véget ér s egyedül maradtam.

Még azt mondja a jaguár, látom, nem mozog az ajkad
És látom, hogy végigfut a félelem, borzongás rajtad.
Azt gondolom én, hogy igen jól látod bundás,
De az élet nem egyszerűen csak így sommás.

Elátkozott az én életem,
Mert közösségi ember lettem.
Nem születtem én falkavezérnek,
Rabszolgája lettem a létemnek!

Ha fáj a szó és lúdbőrös a hátad, vigaszt vársz,
Nem vágysz mesékre, törékenyen csak egyedül állsz.
Gyermekkori álmaim? olyan szépek,
Elmúlóan tündöklő álomképek?

Zúgva-bőgve robbant fel a láva? és hol még a vége,
Elsodorja erdőket, bujt állatot? mi ember léte.
A keserűség hatalmába kerít,
Valószerűség, hogy lelkem meg vonít.

Csöpörgő esőben ázok? de fázok!
Nincs esernyő, mi megvéd, hát átázok.
A halál a koronatanú a daloló múltjáról.
Mosolya, vidámsága, az öröme, eltűnt útjáról?

Jóm nem sok volt még ó, ezen a földön
Bár szivárvány ragyog, égen és földön
Alulról a lomboktól nem látom? Ó, de régen
Aprócska koromban volt ilyen, vágyó élményem.

Ez van? én így éltem életem zömét,
Nekem ez jutott, az örök félsötét,
Sőt, a tévedésből belém lőtt sörét!

Nem vagyok én szabó? álmot már nem varrok magamnak.
A vadállatok mik? belőlem harapni akarnak.
Tengerész sem vagyok, mégis kint vagyok az élet tengerén
És tán úgy végzem, mint hajótörött, lassan, jól elmerülvén?

Arcomat borítja a vér és a halálveríték,
Neszezés nélkül múlt az élet, dzsungel a teríték?
Itt csak döghalál van? itt sehol nincs senki,
A dögcédulámat? ki az, ki letépi?

Vecsés, 2012. május 26. ? Kustra Ferenc József

...

Naplemente szemet nagyon gyönyörködtető,
Amikor látszik a bárány… rózsaszín felhő!
Olyan, mint amikor az álom és valóság
Egyesül és így lesz gyönyörű, valós világ.

Nap és az éj összefonódnak egy röpke nászban,
Mi meg gyönyörködünk e varázslatos világban.
Remeg rajtam a libabőr, csak ámulok és bámulok,
Olyan szép, ha még soká nézem, lehet, hogy elájulok…

Magam mellé, leültetem a csendet,
Karolom, és együtt nézzük az estet.
Elmerengek magamban, milyen az élet,
Csend nem is zavar… várja őszinteséget.

Ahogy süllyed bennem az este
Úgy süllyedek el én is benne.
Jő sötétség, át veszi hatalmat
És látom, nem mulasztja alkalmat.

Naplemente után az éj sötétjébe veszek,
Majd magamba fordulok, a csend én magam leszek!
A sötétben majd csak hangtalanul hangoskodok
És a múlt… szép naplemente után vágyakozok.

A fránya éj, mindent beborít fekete-korom fénnyel,
És ez lesz a mérvadó reggelig, így tán egész éjjel?
De nem! Tudom, hogy ez a sorsunk, az életünk,
Reggel ismét fent, és akkor újjá születünk.

Kapuban áll az éjszaka,
Látom, hogy vadul az arca.
Egy bátortalan fénysugár, még az udvarba oson,
Körbe sem néz, csak megy, épphogy végigfut az udvaron.

A kezdődő sötétben hallgatom a suttogó lomb szavát,
Légkör meg eldúdolja csoszogva közeledő éj dalát.
Ész nappali sötétben sem tűri a rabszolgaságot,
Bízzunk benne, hogy holnap reggel látunk egy jobb világot.

Én még meglátom, hogy a Nap kihunyó sugarától legott
A templomtorony kísérteties, vörös fényben ragyogott,
De gyorsan elmúlt a fényorgona pazar játéka,
Mert nagy rohanvást ideért a vaksötét éjszaka.

Vecsés, 2013. február 24. - Kustra Ferenc József

...

Szemlélő voltam…

Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?

Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?

Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!

***

Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?

Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.

Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…

Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!

Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!

Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József- írtam: versben, HIAQ –ban és TANQ –ban.
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel

...

Hétköznapi pszichológia

Hiúság, férfi a neved! –tartja a mondás és van bizony jócskán alapja.
Pl., hogy a nők csak a nekik tökéletes férfit keresik. Ő milyen?
Nagy szerencse, ha a nő a megfelelő férfit megtalálja, ki vágyálma
És
Még össze is passzolnak, de a nő lemondása mértéke milyen?

A külcsín és a belbecs megfelelő-e? Ez boldogság kombinációja…

Vecsés, 2020. április 23. – Kustra Ferenc József

...

Tele van a világ, hangsúlyos, szép szavakkal,
Az ember meg papol a jóról és a szépről,
Közben meg éli életét, vaskos hazugságokkal,
Mert nem vevő a valós állításokra, már régről.

Modern ember agya többségében kimosott,
Mint a használt, régifajta gyermekpelenka.
Mit hall, nem tudja felfogni, neki az nem tisztázott.
Agya is olyan unalmas, mint egy gumipelenka.

Emberek többsége, maga a terelt tömeg,
Nem tudja, hogy csődtömeg.
*
Harsogja a maga igazságát,
Fennen hirdeti szabadságát,
Elárulja, a taposhatóságát.
*
Kommunikálni nem képes,
Szájából a szó, mind véres…
Magának készséges.
*
Mindenhonnan hallani az oly’ szép szavakat.
Ne hidd a hazugságokat.
*
Versenyben hordja rőzsét
Vasorrú bábával, vesszőjét.
Hiszi, több lesz! Fenét…
*
Kirándulni centerbe jár,
Ott hallott dicséretet már,
Mit hazavisz, bélsár.
*
Ne hagyd magad, szívják véredet,
Itt a tavasz, megjött kikelet…
*
Álomban kószál
Az elérhetetlenség.
Vágy teljesülés.
*
Szerelem jege
Akit elért, elveszett!
Zöld szemű szörny les…
*
Nevetés, lehet,
Hogy fájdalom álarca.
Mindig mosolyogj?

Vecsés, 2015. április 25. – Kustra Ferenc József- Versben, 10 szavasokban és senrjúban…
Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

...

Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a „Sas” behívóval… a „mélybe”,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.

Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!

Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés…

Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek… ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.

Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet…
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél… értesítés menne haza.

Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.

Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.

A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a „fél lánctalpas Botondok”,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a „bolondok”…

Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a „haza megmentőnek”.

Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.

Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.

Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra…
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem… a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik…

Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó…
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó…

Vecsés, 2012. december 10. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és az elesett hőseink tiszteletére!

...