Ez a nyár egyik áldása

Zúduló zivatar
Áztatja földet, füvet, fát.
Kitisztult levegő.
Sűrű párafelhő
Trópusi esőerdőben…
Zöld szín félhomályban.
Események vége,
Emberek lelke fájdalmas.
Sötétség kezdődik.
Növénynek nagy áldás
A friss, langymeleg esővíz.
Szél, esernyőt fordít!
Fűszálak sarjadnak.
Rügyek pattannak ágakon.
Zöld újjászületés.
Haza indul a nép,
Már egy jó ideje sötét.
Órákig így marad.
Erdő szélén, őzek
Már pocsojában vágtatnak.
Biztos megijedtek.
Dús lombkoronáktól
Zöldek erdők és ligetek…
Madarak otthona.
Az ég fekete lett,
Csillagok világítanak.
Ilyen az éjszaka.
A fű még vízeses.
Madársereg újra dalol.
Jó tiszta levegőn.
Zöld növénytakaró
Virágoktól színesedik…
Allergiaszezon.
Utcai veszélyek,
Előjönnek az állatok.
Biztonság hiánya.
Égbolt is kitisztult,
Este előtt, a nap is süt.
Lesz-e nagy-bíbor fény?
Vérvörös alkonyfény
Smaragdzöld lombokra vetül…
Mélybarna levelek.
A pihenő idő,
Tartja még a sötétséget.
Órákig szünetel.
Bajban a bőszoknyás
Nők, szélben bíz’… nyakba szoknya.
Eső elállt, látvány…
Napsugár tündöklő.
Pázsiton harmatgyöngyöcskék.
Csillogó, zöld szőnyeg.
Kánikula nélkül,
Mert a hőmérséklet lemegy.
Ilyenkor kellemes.

Vecsés, 2023. július 8. – Pápa, 2023. július 27. - Arad. 2023. július 20. -Kustra Ferenc József- íródott: 3 szerzős Renga-szerű HIAQ csokorban. (6-8-6) Én írtam az esőről. A szépen zöldült természetről Nagyné Vida Renáta és az esti sötétedésről: Ghica Izabella Iasmina irt.

...

Mónika, azt kérted ne írjak többé szépet Néked, mert felejteni kívánod mindazt, mi történt Véled. Felejtem hát a szót, Szeretlek Téged, mert felidéz benned mindent, mi szép s jó volt Néked.

Mi Öröm, Boldogság, és Szerelem volt Néked, attól lett Életed bánatos, keser?, s magányos, végleg. Magányod feloldani készülök éppen, ha elfogadod, ismét Boldog lehetsz, Vélem.

Boldog, mert nem bírok magammal, ha meglátlak, nem bírom ki hiányod, mikor nem látlak. Hiányzol minden percben, s órában, miközben felemészt a tudat, nem lehetsz Enyém, csupán néhány órában.

Mikor magamhoz ölellek, egészen, érzem, ilyenkor lehetünk egymásé teljesen. Ilyenkor csak Mi ketten vagyunk, hisz szükséged van rám, mert kívánjuk egymást minden nap, s éjszakán.

Szeretném megadni mindazt, mi hiányzik Néked, hiányzik gyengéd, jóles? érintésem, ahogy igéz? pillantásod Nékem. Hiányzik a szó, mit Neked írok éppen, s hiányzol Te magad, ki vagy Nékem.

Izgalmas tested, percenként kívánom, ahogy izzik a leveg?, oly jó az, mint egy álom. Bolondulok, s Meg?rülök Érted, mert az vagy Te Nékem, mint a Gyermek, e Létnek.

Gondolat, mi megadja Nékem, s tovább érezzem forró érintésed. Felizgult testedr?l, ruháid, lassan letéptem, s ahogy megláttam gyönyör? melleid, a bájtól szinte teljesen betéptem.

Álltunk ott kettesben, ruhátlan, meztelen, lassan ölembe emeltelek, kívánva, esztelen. Szenvedéllyel, lassan rácsúsztál nedvesen, s közben haraptad nyakam, a mámortól kéjesen.

Szenvedély az, ahogy csókoltam füled s nyakad, miközben felfedeztem ruhától eddig rejtett titkodat. Hátadra fektettelek, hogy mit érzel, tovább fokozzam, s nyelvemmel, Mi Kincs Nékem, a gyönyörbe juttassam.

Fokozott izgalom, mi átjárta testünk, ahogy remegtél, attól még jobb lett a Szexünk. Elmentél többször is, mire nedves ajkad végleg megpihent, miközben lüktet? lelkem, melleid közt pihent.

Folyton kívánom, s vágyom izgalmas tested, kérlek, add meg, hogy beteljesüljön egyszer, végleg.

...

Látom: ma szemed különös-szomorú, tüze fáj,
s véznább ma kezed, míg a térdedet átkarolod,
Figyelj ide: messze, a Csád csuda-partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

Harmónikus és kecses, édes arányú kobold,
b?rén divatos, kusza minta varázsa virul,
versengeni senkise tud vele, tán csak a hold,
míg ring a tavak tetején, remeg és kisimul.

Távolban akárcsak a tarka vitorla, suhan,
futása örömteli, fürge madár-repülés,
márvány üregébe bujik, ha az est lezuhan,
s ilyenkor a föld csodaszép örömök fele néz.

Mondjam, hogy a messzi regékben, az ifjú vezér
hogyan szeretett s vele volt-e az éjhajú lány?
Nehéz ez a köd, belehelted, a torkodig ér,
és hinni csupán az es?ben akarsz ezután.

Meséljem-e el, milyen ékes a trópusi táj,
mily karcsú a pálma s a f? milyen ?s-magas ott?
Zokogsz? No, figyelj csak: a Csád csuda partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

...

Elfelejteni, mikor augusztus végén
Megadja magát a nap,
Kettétör minden forró sugarat,
Teret ad a közelg? ?sznek.
Ilyenkor bordós - lilák az estek.
Tapintható a bársonyos szell?,
Kellemes, mint kend?, a meleg.
Sosem fogom elfelejteni:
Ilyenkor sétáltam veled.
Léptünk után csöndben
Ballagott a béke.
Nem gondoltad te sem, hogy
Egyszer ennek örökre vége.
Ölelted a derekamat, én
Bíztatóan simogattam kezed.
Éreztem, el sosem engedlek téged...
Aztán jöttek rémes nappalok,
Jöttek álmatlan éjszakák,
Nyomunkba szeg?dött a halál.
Ezt nem bírtad tovább.
Hiába lett volna erre szó,
Becsukódott lelkedet nem érhette.
El kellett engedjelek,
Földrésznyi messze, mi
Pár utca csupán, nekünk az életünk.
Pedig azt hittük, lelkünk örökre
Szerz?dtette a biztonságot:
Neked engem, nekem tégedet.
Elvitte, mint h?tlenné vált
Augusztust a méla szeptember.
A mi körutunkon ? a beteg ember,
Ki sepreget a síró fák alatt.
Nagyon akartalak, megtartani, védeni.
Nem lehetett. Nem tudom, most éppen
Mi lehet veled.
Azt tudom, hogy a bordó-lila este
Annyira miénk lesz, mint a kett?nk
Igenje, mit a sors nem-re változtatott.
Csak remélem, hogy nem vagy még
Halott...

...

Borongó csöndben, ködös alkonyórán
Zokogva siratom meg a multamat...
Ilyenkor temetem el az ifjuságom,
Minden ábrándom, álmom, vágyamat.
Ilyenkor látom a mások boldogságát,
Ilyenkor irigylem embertársaim...
S ilyenkor kacagok örjöng?n, dühvel,
Összezúzott éltem d?re álmain.

Ilyenkor szeretnék messze elrepülni,
Az eltemetett rózsás múltba el...
És szeretnék mindent, mindent elfeledni
Egy vesztett múltat, tévedéseivel.
Ilyenkor szeretnék uj életre kelni
És sz?ni ragyogó, uj ábrándokat...
Feledni mindent és csak menni, menni,
Visszahozni vesztett álmaimat.

Ilyenkor..csöndben...ködös alkonyórán,
Sirok, kacagok, remélek, hiszek...
Temetek álmokat, ábrándot, vágyat
S múltam sírjára
Uj, friss, él? virágot viszek...

1914

...

Megálltam itt, hol egykor rózsák nyiltak,
Hol virult hajdan ifju kikelet...
De hol most homályos megtört szemekb?l
Kisajtolt könnyek, - harmatcsepp remeg.
- Üde rózsáknak szirmai lehulltak,
A télnek átka itt is megfogant...
Elmult vágyak helyét nem jelöli semmi,
Csak egy behorpadt sivár ?szi hant.

Zuzmarás, hófehér, téli éjszakákon
Kijövök még néha fölkeresni téged...
Megfagyott szivemben a megfagyott álom
Ilyenkor ragyogva mindig ujra éled.
- Visszasirom fájva elmúlt ifjuságom,
Melyet ugy elsöpört sivár, ?szi szél...
És a behorpadt, régi, kedves hantot
Fehér hópelyhekkel födi be a tél...

1914

...