Cigifüst járja át kis szobám falát
s az ?rült némaság már-már a
téglájig hatol.


Toll s papír hever az asztalon,
ki kérd?en f?rkészi arcomat,
mikor kerül rá számos gondolat?


Bár ? nem beszél, hallgat mint a sír
s mit kell csak annyit ír.


S én rovom rá bet?im mik szavakat
alkotnak s e rideg némaságban
értelmüket nyerik.


Fura ábrándok ezek, egy elképzelt
valóság mely nem valós elképzelés
de lelkemnek táplálék
azért bízom s remélem
nem színpadi bábjáték.


Múlj el!Szenvedés megannyi kín
csalódás


Ezt már érdemeltem én
Elég!Hagyd végre nyugtomat!
Ne irányítsd sorsomat!


Én csak élni szeretnék!
S a papír könnyezik
vagy könnyet lelt talán?
hallgatag kis szobám
rém üres asztalán?
Hé papír!- te még is élsz,
hogy emlékeimr?l mesélsz
mit mindenkinek elbeszélsz?


Nem szól semmit néma csönd
Biztos enyém volt a könny
Már nem írok semmit
én is csak hallgatok,
kezemben tollam lóg
szívemben jégcsapok!....

...

A féltékenység egy borzasztó érzés,
Folyton folyvást csak a féltés,
Félteni minden órában, percben,
Azt ki legfontosabb életedben.
Kémkedni, nyomozni utána,
Ezt hozza a bizalom hiánya,
Bizalom híján nincs szerelem,
Mindig csak ez jár a fejedben:
Megcsalt? Megcsal? Ki tudja?
Igaz szót úgy sem szól ajka.
Hiába kérdezed, sorolod a tényeket,
Válaszol, de tudod, hogy igaz nem lehet.
Igazság? Tudvást tudva jobb lenne,
Jobb mint hazugságban élni, szenvedve.
Így telnek napjaid, megöl a bánat,
Múlik a szerelem, jön az utálat.
Bárcsak olyan lenne mint régen,
Amikor semmit?l nem féltem,
Sajnos minden és minden hiába,
Mert ez a féltékenység ára,
És a bizalom hiánya!

...

Reggelente az ablakon kinézve szörny? látvány tárul elém
Por és hamu hull az égb?l, eltiport lelkek közelednek felém
Minden elsorvadt bárhova nézek, ádáz háborút kezd t?z és víz
Álom és gondolat eddig édes volt de mára mind csupa keser? íz

Élettelen vidékeken kísértetek kajtatnak emberi hús és vér után
Erd?kben barangolva mára elkorhadt tölgyfák néznek rám bután
Mintha üvegszilánkokon járnék, forró láva lepi az óceánok helyét
Démonok szállnak közénk, majd követelik igaz lelk? emberek fejét

Kiáltásokat hallok mindenhonnan közben ég és föld egymásnak ront
A Nap örök nyugovóra tér, csodás világunk végét mutatja a horizont
Némán állok egy szakadék szélén, a fal hirtelen zuhan a sötét mélybe
Lehúz mindent magával, elt?nik él? élettelen akár gyertyafény az éjbe

Nélküled porrá hullik a szívem és hamuvá ég a lelkem minden nap
A magány bel?lem pillanatonként egy darabot éhes vadként kiharap
Nem marad bel?lem semmi, por és hamu leszek egy kihalt világban
Utolsó mit látok csodálatos, arcod megtestesül szép rózsa virágban

...

Kész vagyok meghalni, kérdés csak az mikor
Most életem tavaszán, vagy ha eljön az aggkor
Nélküled az életem csak kín, lakhatatlan a világ
A legszebb mez? is csak csupa k? és elhalt virág

Megfojtott álmokkal van kirakva sorsom rögös útja
Míg élek nem fogy ki irántad érzett szerelmem kútja
Küzdelmes napok várnak rám, hiányod szinte éget
Álmomban csak Te vagy, mely soha nem ér véget

Érzem illatod, de nem látlak sehol Te gyönyör? n?
Ahol régen élt a természet ott ma már csak gaz n?
Nélküled nem vagyok egész, Te vagy, ki éltet még
Az életben nálad értékesebb kincset nem is kérhetnék

Félek a holnaptól, mert talán utoljára látom arcod
Meghal lelkem, mert már nem bírja a fájó kudarcot
Így vele halok én is, már fáj, hogy nincs visszaút többé
El?tte még végignéznem miként válik a Remény köddé

...

Senki szívemb?l Téged ki nem ?zhet.
mióta akkor sorsod, sorsomba f?zted.
mert lelki társad vagyok, már örökre!
az átjárót bezárom, a test csupán anyag!!
ha elmúlt, csak a szellem napfény-fátyla marad.

hogy bús légy, nem hagyhatom, értsd meg!
társam voltál a magányban, ezért kérlek,
alkoss, élj! légy boldog, társas lény.
én melletted leszek mindig, ne félj!

...

Ha én haragszom, szemem feketére fest téged
ha én sírok, tengerek csapnak ki medrükb?l.
ha én szeretek, csillagtáncot járnak üde lények.
ha én simítlak, mindketten kilépünk testünkb?l

...