Szabadságharcainkra emlékezve…

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Szabadság bizony azt jelenti, nem vagyok én korlátozva!
Tetteimnek, cselekedeteimnek, nincsen akadálya.
Korlátlanul élhetek az élet adta lehetőséggel,
És a helyzeti előnyöket kihasználhatom bőséggel.

Tudjuk, hogy már az ókori "demokráciák" is léteztek,
De ez, hogy lehetett, amikor rabszolgákkal rendelkeztek?
Ott a szabadság és demokrácia gazdagok sajátja volt,
Aki bizony más rétegbe tartozott, az ebből biz’ kizárt volt.

Ismerünk ma szabadsághirdető államokat,
De ott is rendfenntartók gátolják az „álmokat”!
*

Lélek, börtönét
Irányítja, test vágya.
Vágya… szabadság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?
*

Szabad emberek parancsra mennek háborúba,
Meg az erdőbe laknak, éhezve, nylon sátorba…
Szabad ember kétszázzal száguld autópályán,
És szabad ember az őr, a vagonok közti vártán?

Szabad a gyermek, ki iskolába jár, művelt legyen...
De ha, ellóg, akkor törvény kényszeríti, hogy menjen.
Szabadság, hogy a tolvaj, bátran lophat, ilyet tehet,
Ha elkapják, jog kényszeríti, börtönbe is mehet.

Szabad-e a tigris, India ősi lakója?
Hogy lenne az, amikor épp ember az irtója.
*

Vágy, szabadságra,
Boldog élet, nincs korlát.
Megtestesült lét.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Az ember mindig is, nagyon vágyta a korlátlan szabadságot,
És mindig szította a lelkében, az ezért lobogó lángot.
Már az ősember, ha jóllakott, leült és a semmit tette,
Ez volt a szabadsága, ezt vágyta és ezt meg is tehette.
De ha megéhezett, mi kényszer... ő meg a családja… mehetett!
Ha enni akartak, jöttek a körülmények… mi mást tehetett?

Szabadság és demokrácia, embertömegek vágyálma,
Ha ez megvalósulna, ez volna az élet netovábbja…
*

Vágyott szabadság,
Lét boldog, nincs korlátja.
Felszabadultság.
*

Áhítjuk? Szabadság!
Az mi a csudaság?

Ember fia és lánya, csak áltatja magát,
Mikor hangoztatja fennen a szabadságát.
Jó is lenne, ha ez volna, de mindig vannak új körülmények,
Meg vannak mások által generált, kedvezőtlen események.

Talán a szabadság inkább az, hogy alkalmazkodunk,
És ennek keretén belül, úgy teszünk, ahogy tudunk.
Vágyhatjuk persze a korlátlan demokráciát, szabadságot,
Lélek hadd örüljön, és várja... szabadságot, szabad világot.
*

Vágy szabadsága…
Korlát nélkül lét boldog?
Teljestelen lét…

Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott; versben és senrjúban…

...

Toll-percegtető harcostársak…

Az élet szívja a vérem… tán’ míg elvérzek?
Örökké, vagy csak úgy, soká tart, hogy vétkezek?
A vérem az még biz' nekem kellene,
Törölni a vétkeimet… lehetne…

Erős hit a lélek masszív, esőálló alapja,
És ez belül fáradt lelkemben, eszemet kavarja,
A múltat, a jelent, a jót és rosszat, a várt jövőt,
Mint cselszövő próbálja előhozni... rejtőzködőt.

Mi, mikor fog megtörténni, mi lesz az, ami nagyon soká tart,
Még nem tudom, jövőt nem ismerem, de még taposom az avart.
Ó, Ti poéták, Ti toll percegtető harcostársak!
Olvasóink örömére, percegjenek a tollak…
Vélem, ha ezt tesszük, Istennek nagyon tetsző cselekedet...
De lélekkötelességünk is, pátyolgatni más lelkeket…

Vecsés, 2015. február 04. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Más szemszögből az Ukrajnai háború… TV mutatja… nem látni a végét!

(Bokorrímes)
A szomszéd fél, meg a másik… két éve harcolnak, tán’ fogíny elkopásig!
Főleg a szomszédunk, látjuk és tudjuk, nagyot küzd, a halál bátorságig.
Ők láthatóan, hallgatóan a dicsőséget kergetik,
Bár a halált EU -s kölcsönökből bizony épphogy' meglelik…

A marhák, azt mutatják, hogy ők a dicsőséget halálig üldözik,
De vagy nyolcvan ország pénzén és a fegyverén, de ezt ők nem szégyellik!
Sokszorta nagyobb országot, kijelentik, hogy legyőzik, majd földarabolják
És ezt az elnökük terjeszti, (aki színpadi táncos) népeket szétszórják.
*

(leoninus)
A dicsőséget lassan katonák nélkül terjesztik, saját népüket jól mérgezik.
Tizenöt millióan elmentek migránsnak, férfiakra meg erővel vadásznak…
Ha egyet az utcán meglátnak, bevágják kocsiba és már mehet is ki a frontra.
Dicsőség, hogy eme háborúban, több mint félmillió a biz’ pangó halott, vagy több?
*

(senrjon)
Férfiak menekülnek
Éktelen félelmükbe… sokan!
Tisza! Fulladás…

Férfiak menekülnek
Határőrség meg, lő is rájuk.
Hegyekben fagyás!

Férfiak menekülnek
Anya özvegy, gyermek… apátlan!
Ez új jövőkép!
*

(HIQ)
Vad nyomor,
Város? Kőhalom!
Éhezés…

Mennének,
De nincsen hova!
Nincstelen…

Nyomorban
Van sok újgazdag?
Dicsőség!
*

(leoninus)
Halált, a nincstelen földönfutók nyomorát, élvezik, mint gazdagodásuk zálogát.
Ki bizony minél gazdagabb, őt annál nagyon dicsőség övezi, 'halálpénz kell neki'!
Csak a gazdagok élvezik az új reményt, hogy dől a ’lé’! Így mennek a dicsőség felé…
*

[Kínai; „Vágyódás délre”: Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végtelen)]
A
Reménység sok gazdagja,
A halált
Nem is látja ma…

A
Dicsőség? Baka harca!
Örüljön,
Halállal szála’…

A
Nemzetet pénz pusztítja!
Hátra ne
Lessél… halottja.
*

(HIAQ)
Nemzet pusztítások!
Nincs boldogság, ez nem kétség.
Fegyvert el kell adni.

Ez, szerető ember?
Emberség, szeretet nincsen…
Uralkodásvágy győz!

Mi lesz az özveggyel?
Mi lesz apátlan gyerekből?
Örök földönfutók?
*

(Sedoka)
Keress jóembert!
Keresd az igazakat!
Keresd… nem a hullákat!

Igaztalan lét!
Szeretik, ha éhezel,
Szeretik, ha bevégzel…

Jobb egy hibás út?
Keress egy bejárhatót,
Ne kövesd az ámítót!
*

(Senrjú)
Gazdag még sosem
Volt fronton, mégis gazdag!
Szerencselovag.

Dicsőséget is
A jövőben kereshetsz…
Ha marad élted’.

Korrupció mi
A világ-pénzt mozgatja.
Itt: halál-nyomor!
*

(Leoninus)

Félelmet, a rettegést ki vagy mi enyhíti? Nincs hatalom, amit ezt kikényszeríti…
Robbanásokat nem lehalkíthatók, letépi kezünket, lehet nagyon visítani…
Gazdagokat nem lehet lepofozni, mert milliárdnyi pénz, amit őt ebben segíti…
Gazdag nem próbálta háza alól kiásni gyermekét, s ráadni az élet-jelmezét.
Tetszik vagy sem, ez a dicsőség el fog szállni, de a végtelen nyomor itt fog maradni.
Akit halál magával vitt, arra emlékeznek, de nem lesz emlékük a gyerekeknek…
Az dicsőség, hogy a gyári munkás frontkatona? Otthon meg, várja őt az apja fia!
Ó, majdan elszálló dicsőség, te vagy halál-segéd! Háború végén mi lesz a meséd?

Vecsés, 2024. február 23. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is, kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is…

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül… kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek…

Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.

Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak…

Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.

Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette…
A veszély gondolata meg elkerülte.

Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.

A pilóta tartósan nézett lefele… ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett…
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.

Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.

A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni…

Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni…

Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat…

Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.

A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar…
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.

A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai…
Közben, már felébredtek reményei…

Hirtelen „részegesen” csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig…

Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott… csak jöttek beléjük…

Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó… csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya…

Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje…

De ám, mégis… A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet…
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget…
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet…

Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán… megmenekültek.

De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.

Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt és levitte gépét…
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.

A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.

A zászlósnak is kijárt… szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre… kapitánya mellett.

-VÉGE-

Vecsés, 2015. augusztus 19. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A hadtestparancsnokság megbízta az osztagot és pilótáit,
Készenlétbe is helyezte, hogy fényképezzék a Marne hidjait.

A feladat szép, rendkívül veszélyes volt.
Thélis kapitány legott úgy határozott,
Hogy a taubib kíséretében fogja Maury gépét kísérni…
Ők lesznek a hátvédek, elől majd a zászlós és Maury fog menni.
Egy biztató tekintet bőven elég volt, hogy ők hatan egy ütemre,
Érezzék dobogni az életterüket, ez küldetésük sikere.

A gépeknek, Dormanstól Chateau-Thierryig végig egyenletes magasságban,
Kellett repülni, állandó sebességgel, hogy felvételek legyenek kazettában.

A zászlós megfeszített figyelemmel végigpásztázott a láthatáron,
De nem látott ellenséget, Maury meg hamar túl volt az első fordulón…
A két hátvéd gép folyvást rajtuk volt, követte őket a mozdulatokon.

Jean lába alatt a kémlelő nyílásban megjelent a folyó kék szalagja,
A keze meg, mint egy gép, szabályos ütemben, a lemez rugóit csattogtatta….
Részben készültek a felvételek. A Marne hidjai, sorban siklottak hátra.

A zászlóson egy titokzatos érzés, hirtelen eluralkodott,
A gép meg váratlanul, egy gyors fordulással, lefelé iramlott.
Volt ott pár nem oly' nagy, leselkedő felhő,
Ezekből, sötét szikrák ugrottak elő.
Tizenkét német vadászgép volt,
De szerencsére mind messze volt.

A kapitány és a toubib is már észrevették,
De hátrább voltak, feladat volt, zászlósékat védték…
A tizenkét harci gép, vad rohanással száguldott feléjük,
És szándékuk szerint golyókat, mint esőt, ontották feléjük.
A két kísérő gép is a zászlósék után fordult délnek,
De a gyorsabb, modern monoplánok, már nagyon közeledtek.

Jean szívét a félő-iszonyat érzése uralta el,
A halálosztó darazsak támadó közeledésével…

Végigfutott benne, hogy ő szinte már kimenekült a veszélyből,
Ha most beavatkozik, nem szabadul a halálos ölelésből…
Először jutott tudatára, hogy nyomorultul fél e veszélytől.

A repülőkön, mindig a megfigyelő volt a parancsnok…
Maury hátrafordulva várta, hogy dönt gyorsan a parancsnok…
Jean Herbillon zászlós kezével a harcok színtere felé mutatott,
A gép, a magas felé siklott. Sok világító golyó utat mutatott.

A félelme elillant, az agya gépies lett,
Ellenőrizte a páncéltornyot, a gépfegyvert,
És már a szeme elé ugrott egy szárnyas test,
Majd rögtön mögötte, sok fekete, szárnyas test.
Ahogy tanították, tüzelt rögtön, szaggatott ütemben,
Sőt hallotta Maury fegyverét, szinte egy feleletben.

Csak később, otthon mikor biztonságban földet értek,
Jöttek az elő az átélt, feltörő, vad emlékek.

Az ellenség nagyon meglepődött, hogy váratlan támadás érte,
Ami elég volt, hogy Thélis kibontakozzék rohamukból végre…
Majd Maury szerencsés manővere hozta vissza őket... életbe.

Látta, hogy egy fekete-keresztes gép zuhant le élettelenül.
Ezt én lőttem le, gondolta Herbillon zászlós és nem véletlenül.
Aztán hazafelé, már szinte föld felett, alacsonyan siklottak,
Míg az ellenséges őrjárat gépei nyugat felé távoztak.

Maury kérdező tekintete ismét rajta nyugodott
Mert feladat még volt, a fényképek fele még hiányzott.
A gép sértetlen volt, a motor vidáman búgva zúgott,
Ismét a Marne felett voltak, fényképezni kellett ott.
De nem volt már hátvédjük, úton voltak, már hazamentek…
Láttak harci gépeket a légtérben, még el nem tűntek...

Jean kicserélte kilőtt tekercseit, újra töltötte a fegyverét,
Maury pedig, így hazafelé, Marne fölé irányította a gépét.

Herbillon már elkezdett fényképezni, közben felnézett,
Látta, az ellenséges őrjárat újra közeledett!
De már messze voltak, hozzájuk egy vadász sem érhetett…

A két francia előtt, csakhamar feltűntek a tábor sátrai,
Így ekkor már megnyugodtak Jean Herbillon zászlós idegei.
A kapitány boldogan, meghatottan ölelte őket,
Szívvel köszönte, hogy csak lefényképezték a hídfőket.

Vecsés, 2015. augusztus 16. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre…
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.

Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.

A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.

Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.

A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.

Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki…

Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...

Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.

Végig repülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.

A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.

A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.

A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett…
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett…
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett…

Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se…

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...