A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A hadtestparancsnokság megbízta az osztagot és pilótáit,
Készenlétbe is helyezte, hogy fényképezzék a Marne hidjait.

A feladat szép, rendkívül veszélyes volt.
Thélis kapitány legott úgy határozott,
Hogy a taubib kíséretében fogja Maury gépét kísérni…
Ők lesznek a hátvédek, elől majd a zászlós és Maury fog menni.
Egy biztató tekintet bőven elég volt, hogy ők hatan egy ütemre,
Érezzék dobogni az életterüket, ez küldetésük sikere.

A gépeknek, Dormanstól Chateau-Thierryig végig egyenletes magasságban,
Kellett repülni, állandó sebességgel, hogy felvételek legyenek kazettában.

A zászlós megfeszített figyelemmel végigpásztázott a láthatáron,
De nem látott ellenséget, Maury meg hamar túl volt az első fordulón…
A két hátvéd gép folyvást rajtuk volt, követte őket a mozdulatokon.

Jean lába alatt a kémlelő nyílásban megjelent a folyó kék szalagja,
A keze meg, mint egy gép, szabályos ütemben, a lemez rugóit csattogtatta….
Részben készültek a felvételek. A Marne hidjai, sorban siklottak hátra.

A zászlóson egy titokzatos érzés, hirtelen eluralkodott,
A gép meg váratlanul, egy gyors fordulással, lefelé iramlott.
Volt ott pár nem oly' nagy, leselkedő felhő,
Ezekből, sötét szikrák ugrottak elő.
Tizenkét német vadászgép volt,
De szerencsére mind messze volt.

A kapitány és a toubib is már észrevették,
De hátrább voltak, feladat volt, zászlósékat védték…
A tizenkét harci gép, vad rohanással száguldott feléjük,
És szándékuk szerint golyókat, mint esőt, ontották feléjük.
A két kísérő gép is a zászlósék után fordult délnek,
De a gyorsabb, modern monoplánok, már nagyon közeledtek.

Jean szívét a félő-iszonyat érzése uralta el,
A halálosztó darazsak támadó közeledésével…

Végigfutott benne, hogy ő szinte már kimenekült a veszélyből,
Ha most beavatkozik, nem szabadul a halálos ölelésből…
Először jutott tudatára, hogy nyomorultul fél e veszélytől.

A repülőkön, mindig a megfigyelő volt a parancsnok…
Maury hátrafordulva várta, hogy dönt gyorsan a parancsnok…
Jean Herbillon zászlós kezével a harcok színtere felé mutatott,
A gép, a magas felé siklott. Sok világító golyó utat mutatott.

A félelme elillant, az agya gépies lett,
Ellenőrizte a páncéltornyot, a gépfegyvert,
És már a szeme elé ugrott egy szárnyas test,
Majd rögtön mögötte, sok fekete, szárnyas test.
Ahogy tanították, tüzelt rögtön, szaggatott ütemben,
Sőt hallotta Maury fegyverét, szinte egy feleletben.

Csak később, otthon mikor biztonságban földet értek,
Jöttek az elő az átélt, feltörő, vad emlékek.

Az ellenség nagyon meglepődött, hogy váratlan támadás érte,
Ami elég volt, hogy Thélis kibontakozzék rohamukból végre…
Majd Maury szerencsés manővere hozta vissza őket... életbe.

Látta, hogy egy fekete-keresztes gép zuhant le élettelenül.
Ezt én lőttem le, gondolta Herbillon zászlós és nem véletlenül.
Aztán hazafelé, már szinte föld felett, alacsonyan siklottak,
Míg az ellenséges őrjárat gépei nyugat felé távoztak.

Maury kérdező tekintete ismét rajta nyugodott
Mert feladat még volt, a fényképek fele még hiányzott.
A gép sértetlen volt, a motor vidáman búgva zúgott,
Ismét a Marne felett voltak, fényképezni kellett ott.
De nem volt már hátvédjük, úton voltak, már hazamentek…
Láttak harci gépeket a légtérben, még el nem tűntek...

Jean kicserélte kilőtt tekercseit, újra töltötte a fegyverét,
Maury pedig, így hazafelé, Marne fölé irányította a gépét.

Herbillon már elkezdett fényképezni, közben felnézett,
Látta, az ellenséges őrjárat újra közeledett!
De már messze voltak, hozzájuk egy vadász sem érhetett…

A két francia előtt, csakhamar feltűntek a tábor sátrai,
Így ekkor már megnyugodtak Jean Herbillon zászlós idegei.
A kapitány boldogan, meghatottan ölelte őket,
Szívvel köszönte, hogy csak lefényképezték a hídfőket.

Vecsés, 2015. augusztus 16. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre…
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.

Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.

A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.

Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.

A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.

Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki…

Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...

Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.

Végig repülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.

A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.

A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.

A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett…
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett…
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett…

Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se…

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Tengetem, végtelen életem…
Végtelen életem, tengetem…
Életem végtelen, tengetem…
Ezt nem! Nekem ez elegem…

Életben szerencse szerepe fergeteges,
Nekem nem lehetne életem elégséges?
Nekem nem megy, nekem nem szerepel, de
Életem mentes lenne… helyes cselekedettel.

Mézes méhecske, legyek, repkedve, de
Nem, én rengetegben megyek, epekedve.
Ellenséges tereken megyek, ezeken evezek,
Éktelen élet tengerén… rengetegben elveszek.

Vezekelni kell és lehetne,
De nem lehet, mert elnyelne
Fergeteges ellenérzés, szerencse szemében
És lennék lehetetlen peches, szeretetben…

Hegyekben is lehetnék, nézném fent,
Lent lehetetlen esetek nem reggelt
Teremtenek nekem, este békét sem.
Nem, de fellegeket… én magam mentem.

Emberek, kérdezem, szerettek engem?
Egyébként nem szerettek engem?
Jelentkezem csendesen, személyesen,
Vezessetek engem ezen lékveszélyen.

Nekem nem megy, elegem
Lett, mert tengetem életem…
Nektek lehet, elég… nektek,
Sebesen cselez életetek.

Lehetne-e, nekem is, esetleg én cselezzek?
Nem elég… én nem hebrencsen teszek!
Életem végtelen… de én tengetem…
Nem ez kell! Nekem ezzel elegem!

Szép emlékek szememben,
Fekszek és nézem e szépeket.
Elszenderedek egészen békében,
És tengerében meglelem békémet?

Vecsés, 2012. március 15. – Kustra Ferenc József – eszperente nyelven íródott.

...

Mécs lángja maga a szeretet,
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhít bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!

Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; a MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímel-jen! Ha több soros, akkor minden sorvég rímképlete = A. Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.

...

Tele van a világ, hangsúlyos, szép szavakkal,
Az ember meg papol a jóról és a szépről,
Közben meg éli életét, vaskos hazugságokkal,
Mert nem vevő a valós állításokra, már régről.

Modern ember agya többségében kimosott,
Mint a használt, régifajta gyermekpelenka.
Mit hall, nem tudja felfogni, neki az nem tisztázott.
Agya is olyan unalmas, mint egy gumipelenka.

Emberek többsége, maga a terelt tömeg,
Nem tudja, hogy csődtömeg.
*
Harsogja a maga igazságát,
Fennen hirdeti szabadságát,
Elárulja, a taposhatóságát.
*
Kommunikálni nem képes,
Szájából a szó, mind véres…
Magának készséges.
*
Mindenhonnan hallani az oly’ szép szavakat.
Ne hidd a hazugságokat.
*
Versenyben hordja rőzsét
Vasorrú bábával, vesszőjét.
Hiszi, több lesz! Fenét…
*
Kirándulni centerbe jár,
Ott hallott dicséretet már,
Mit hazavisz, bélsár.
*
Ne hagyd magad, szívják véredet,
Itt a tavasz, megjött kikelet…
*
Álomban kószál
Az elérhetetlenség.
Vágy teljesülés.
*
Szerelem jege
Akit elért, elveszett!
Zöld szemű szörny les…
*
Nevetés, lehet,
Hogy fájdalom álarca.
Mindig mosolyogj?

Vecsés, 2015. április 25. – Kustra Ferenc József- Versben, 10 szavasokban és senrjúban…
Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

...

„Isten a katonáink kezét teszi keménnyé
S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!
A kicsi Istenkép férfikézzé nő,
Naggyá duzzad benne a férfierő.”

„Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,
Normafánál torlódtak… boldogan sízni vágyó tömegek.”
Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén
Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén…

A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,
De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.
A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,
A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.

Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...
Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.
Háború az emberek sajátja nem lehet.
Bármekkora szívvel is védi a végeket!

A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat
Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.
Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,
A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.

Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,
Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.
Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,
Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.

Harcolna ő, ha volna kivel,
De nem lehet ezen ellennel,
Mert ez a harc vesztes, eldőlt,
A nagy, győztes álom megdőlt...

Vecsés, 2013. július 2. – Kustra Ferenc József - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti Újság 1943. január 16. –i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak… és az oroszok több ezer kilométeren már támadtak!)

...