Pedig érdemtelen vagyok rá…

Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem,
Mert ez a mostani a végső lehetetlenem…
Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem.

Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött,
A csendem a semmi, addig körözött, míg lelkembe nem öltözött…
Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött.

Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe,
Ezzel a léte kiteljesedik, az élete végzetes semmiségébe…
Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe.

Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek,
A sorsok azonban összefogtak, így aztán mi lettünk az érdemtelenek…
Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek.

Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem,
Az idő és így az öregség sem áll meg, létem, sorsom a tehetetlenem…
Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem.

Vecsés, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József - íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. [Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az! Ráadásul az ízlésünk sem ugyanaz!)]

...

Sebesvonaton utaztam…

Néztem kifelé rohanó sebesvonat ablakán
És élveztem, hogy milyen szép, sorjában a táj-látvány.
Változtak a fasorok, zöldes rétek, zöld mezők és erdők,
Minden a lelkembe hatolt… néhol látszottak, parasztkendők.

A haladásunk irama, oly’ igen heves volt,
Nem volt időm nézni: mit csinált vaddisznó, makkolt?
A haladásunk irama, oly’ igen heves volt.

Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,
Kis-dombos és sík vidék, szépségbe öltözött…
Én a jobb oldalon ültem, nap szembesütött,

(Senrjú)
Nap csak mosolygott,
Szórta ránk a sugarát.
Látvány élménye.
*
Mesés a látvány,
Ránézésre ez idill.
Csak ránézésre.
*
Minden zöld, színes,
Szél nem fúj, lomb nem mozdul.
Nyugalom tája!

Vecsés, 2019. július 11. – Kustra Ferenc József

...

(sedoka csokor)
Mindig jelen vagy,
Életemben árnyék vagy.
Igy mindig is velem vagy!

Mozdulsz, mint érzés,
Föltolulsz bennem… érzés.
Hathatós, mint egy végzés…
*
Fényes lúdtollad,
Örök árnyék írónak!
Gondolatömlenyt… írni.

Rabszolga-írnok
Vagy… ősi betűvető!
Magad írod sorsodat!
*

(3 soros-zárttükrös leoninusban)
Burjánzó gallyak hevülnek a szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek?
Gallyak burjánzásba hevülnek, gondolatiság áthat, olvasók ellen ne szegüljek
Burjánzó gallyak hevülnek a szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek?
*

(HIQ duó)
Liliom
Fehér sima lap...
Tollra vár!

Tollban-vágy
Állandón buzog.
Kényszeres.
*

(leoninus duó)
Igazi író, lépten-nyomon írás-vágy foglya, még akkor is, ha a mű már megírva.
Ablakomban bámulok, a messzeség biz’ nagy távolság… tudom, jönnek még új májusok.
Látom vakablakban rajzolgat egy mécses, mondandója jó… a rajzolt kép majdnem kéjes…
A rajzok is rímelnek, dallamot csengenek, agyamban fekszenek, majd még tán' élednek.

Volt idő... élveztem a terheket, de mára már jobban kedvelem írásos csendeket.
Az írás vágya, már… ő az igazi árnyékom, hogy még karcoljam fehér papírt, vágyom.
A sors keze fogja bölcsöt, árnyék jelen van és kisért, mutat szeretetteljes görcsöt.
Mécses szórakozik falon, reggel múlik alkalom, fekszek, leszorítom a matracom…

Vecsés, 2015. február l.-2024. február 16. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi íráskánt, alloiostrofikus versformában.

...

Az orosz fronton harcoltak…

Orszjannyikova orvos százados a szolgálatban megsebesült.
Nappal, teherautón indult egy egészségügyi zászlóaljtól,
Ő elől a sofőr mellett ült, hátul meg nyolc sebesült feküdt
És egy szanitéc ült, aki felügyelt, az útra odakerült.

A teherautó kereke leengedett, pótkereke nem volt,
Így sofőr nekiállt szerelni, megjavítani, gumit ragasztott!
Egy sebesült hadnagy jobban volt, a teherkocsi hátsó szélén ült,
A többiek a ponyva alatt voltak, volt ki feküdt, volt ki felült.

Tánya állt, nézte, kereket a sofőr és a szanitéc, hogy szereli
De elunta és leült a nyitott ajtónál a gépkocsi hágcsóra.
Forróság volt, az ajtónak támaszkodott... meleg átment a vállába.

A sofőr a hátsó kerék mellett hevert, csavarkulccsal a kezében,
Szembe az erdőből németek jöttek elő, puskával és serényen.
Tánya a háta mögé nyúlt, készültségi, német géppisztolyt kikapta,
De, ott valamiért ülve maradt, németeket szemből megsorozta.
Az egyik, már egészen közelre odaszaladt, gránátot dobott a kocsi felé,
De a sorozat lekaszálta, a gránát meg odagurult a hátsó kerék élé.

Hangos robbanás hallatszott a teherautó alól,
Az meg is emelkedett, Tányát ledobta a hágcsóról.

Ahogy felkelt a földről, nagyon kába volt, nem tudta, hogy hol is van,
Aztán lehajolt, felvette a géppisztoly… érezte fájdalma van.
Fájt a feje, az arca de, a nagy fájdalom a hátában van.

A közelben három német feküdt, mind sok vért eregetett,
A sofőr is még ott feküdt, a feje körül vér terjengett…

Épp' jött arra egy Studabaker, mindenki kórházba került,
Tányáról kiderült a gránátból, szilánk hátába merült.
A szilánk alulról fölfelé átütötte a hágcsót,
Majd hátul, a tüdő és a vese közé becsapódott.

Sebesülése, csak éppen középsúlyosnak minősült,
Így mehetett műteni… a kórházból, hamar kikerült.

Vecsés, 2016. március 7. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

...

Hétköznapi pszichológia…

Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.

Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.

Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…

Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…

A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!

Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!

Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…

A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!

Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!

Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.

Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.

Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!

Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…

Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?

Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József

...

Tegyek-e valamit, vagy ne tegyek?
Legyek-e valaki, vagy ne legyek?
Tegyek-e valamit, hogy ne unatkozzak?
Legyek-e valaki, hogy ne unatkozzak?

Gazdag gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Szegény gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.

Gazdag gyereket félrevezérli a sok pénz.
Szegény gyereket meg elkerüli minden pénz.

Gazdag gyerek, a sok pénzen ül és unatkozik.
Szegény gyerek, árokparton ül és imádkozik.

Gazdag mondja; jó neked, szegényen, de boldogan…
Szegény mondja; betegen, semmibe oldódóan…

Gazdagokat megöli az élvezeti mértéktelenség,
Szegényeket meg írtja, az általános hiánybetegség.

Mi legyek, mi jobb; akkor szegény vagy gazdag?
Mit tegyek, én akkor hogyan legyek gazdag?

A gazdagnak és szegénynek is; közöny az útja?
Szegénynek nem futja, de a gazdagnak tán’ futja,
Ebből, talán kitörni egy egész életre.
Szegénynek nem fussa, miből… új elméletre.

Törekedni kell, szépre, jóra, gazdagságra,
Legyen ez… ám minden halandó ember vágya,
De, akinek, ami a sorsa könyvébe írva vagyon,
Az beteljesül, ha nagyon vágyom, vagy ha… nem akarom.

Úgy tűnik, már elvagyok a fásultság és kiégettség abszurdjába.
Éltem, őrzi magát; semmit… ki kellene nézni magából, de kába.
Ki rossz helyre született, azt az élet egyből a mélybe taszította…
Ki rossz helyre született, az saját emberi léte… kitaszítottja.

Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, mi legyen a koncepcióm?
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, honnan legyen ambícióm?
Bennem van az életérzés makrancos rönkje,
Mit tegyek, hogy a sorsom jó irányba lökje?

Vecsés, 2012. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...