Múltunkba révedés, maga a lélek haladék!
Mindenkinek más az átka, de van-e menedék?

A távolság sűrű ködétől nem hallatszik messze a csengő,
Feledés homálya beborítja, eltűnik sok emberöltő.

Nekem, ami jutott, egy lecsupaszított szálfa,
És még abba is benne van milliónyi szálka.
Válaszra várva nézzünk fel arra... kék égre,
Révedjünk el eme végtelen messzeségbe

Elmerengek, nagyon imádkozok fel a mennynek,
Gyógyuljanak be a múltbéli fekélyes sebek.
Fenyőfa, pázsit, holdvilág, napsütés, most ne beszélj másról!
Hóvihar, esőfelhő, sötét árnyék, hallgass el, de mától!

Száraz szemmel nézem, felhősödik és nem zavar a közelgő
Halál, ki kaszájával közelít és hízelegve esdeklő.

Már nincs, de volt az életemben sok-sok antitézis,
Fenik a kasza élit, még tán' van más út… azért is.

Múltfáklya újra, meg újra fellobban.
Bennünk a vágy terjed. Szétáradóan.

Vecsés, 2013. november 2. – Kustra Ferenc József

...

Le fog ütni a vágyam, Ella!
Ezt kívánod Te, nekem mára?
Te vagy vágyam csúcsa,
Másképp; netovábbja...
Gyere, ess már velem az ágyba.

Cipzáram a mészárszék ajtón,
Oda bejutni, nem csak fa-lón!
Dugd csak be a kezed,
Pezsegni fog véred.
Szemedben látnám, hogy óhajtón!

Tajtékosan gyűrnénk lepedőt,
Mindketten élveznénk kéjerőt!
Nem csapnák kezedre,
Simi' fenekedre…
Kéjcsúcs vak… várnánk következőt!

Vecsés, 2019. május 16. – Kustra Ferenc – Erotikus jellegű LIMERIK csokor.

...

Élet csak egy van,
Jól kellene használni.
Lét nagy ajándék.

Az életspirállal írható le az élet?
Az mutatja meg az életed… egész létet!

Van fehér spirál, mi a pozitív
És piros spirál, ami negatív.
Belül van az éned, ez nagy origó,
Kívül kör zárja, mint kerítés… hohó!
Fehér belül széles, szűzies, kívül már vékony,
Piros belül kezdődik, kívül széles, kártékony.
Mi vagy Te a nagy spirál játékban? Tán' a golyó?
Sorsod a rugós lökő, golyó nocsás, mint bolygó?
Változik folyvást a pozitív és negatív
Utadon biztos nem oly' sok a diadalív.

Belül az origóban a felettes éned
Közérzetedtől függ, Tenmagad hogyan érzed.
Az életed folyását Te, hogy látod és a buktatókat?
És elhasalsz, vagy zihálás nélkül veszed a kaptatókat?

Az életspirál szélére jutni nem egy leányálom,
Kérlek, hogy ne tégy olyat, hogy mondani kelljen: úgy bánom.
Ha a börtönbe csuknak, vagy nagy kaszás alanya leszel
Akkor bizony Te már új életspirált biztos nem veszel.

Egyenes élete senkinek nincsen, az mind csak spirális
És sokaknak ráadásként olyan büdös, mint egy kanális.
Lehet még a spirálod is görbe,
Untalan csak mész-mész körbe-körbe.

Az sem olyan jó, ha egyenes a spirálod
Mert akkor már utolért végzetes halálod.
De ezzel persze ne siess,
Ha az élet veled szíves…

Ha majd az életvonatod az utolsó spirál kanyarban
Kisiklik és Te kiesel, landolhatsz a betonárokban.
Akkor még röptében jobb híján fogsz Te imádkozni
Ha ateista voltál is, erre fogsz szorítkozni.
Életben lőnek is ránk, fülünk mellett süvítenek a golyók,
Én oltári nagy szerencséd van, ha ezek csak puha hógolyók…

Ha néha esőfelhők lógnak életrétek felett,
Akkor kitörnénk, elmennénk egy nagy probléma mellett.
Hogyan lehet a spirálban gondtalanul dönteni?
Ki lehet életproblémákat a vízzel önteni?


Életspirál mutatja, bár akárhogy szeretnéd, nem vagy szabad!
Mert szabadság nem létezik, mely, az összes körülményből fakad!

Szabadság nem létezik, körülmények gátlása miatt
Mert azokat levetni nem lehet az életünk alatt.
Megoldás nincsen, csapódunk az életspirálban
Mely olyan, mint elsétálni a labirintusban.
Sokan vannak, kiket csak a szabadságvágy űz
Velük élni oly' nehéz, mert nagy bennük a tűz.

Spirálban is alkonyodik, eljő a bíborral festett est,
De a csak a szerencsésnek olyan a sorsa, hogy ilyet fest.
A többségnek a kín estéje jön el, nem feledhető,
Mert az életspiráljában csapódva nincs elő-tető
Tavasszal még vegetál, de sarjad a mező...
Bús az őszi lombhullás... több mint kifejező.

Ki hogy alakul, milyen ember, olyan az életspirálja
A dolgait ennek megfelelően jól-rosszul csinálja.
Van, akinek a spirálja önmagába fordul vissza
És van, aki a körből kirepül, ennek levét issza…

Ahova születünk olyanok a körülményeink,
Kinek az apja király volt, ő lesz a mi királyfink
Aki gazdag család életspiráljában jött világra,
Korán tanulta, már kiskorában is a pénzt imádta,
Kinek -ha az jutott- a családja koldusszegény és éhezik,
Annak életspirálja olyan, hogy talán… súlyosan vétkezik.

Életspirálunktól függhet attól, hogy jók vagyunk-e?
Valamint attól, hogy átérezzük, rosszat tettünk-e?
Ettől függ, hogy a gyermekünket szeretjük, és hogyan neveljük
Meg a családot, rokonokat, barátokat hogyan szeretjük.

Előfordul, hogy valaki életspirálja korán megszakad
Sőt van, ki bármit tesz, mellette a fránya élet csak elhalad.
Van, kinek az életspiráljában friss mezőillat terjeng
És létezik, ki egész életében, hideg sárban fetreng.

Életspirál lehet a szerencse mesebeli tartálya
De bóklászhat benne a patás ördög, mit rúg: a fartája…

Vörös pipacsok integetnek nekünk, rétek zöld színében,
De ne feledd, ez káros gaz, bármily szép az ember szemében.
És a vérszínű -piros- vér, mi minket soha el nem hagyó
Az ereink foglya.. néha lázad és folyik a csavargó…

Vannak persze kevesen elkötelezett jók
Ők a kevesek, akik mutogatni valók.
Jó ember, kinek az életspirálja erőszakmentes
És milyen ember, akinek a bűn a legnagyobb szegmens.

Életspirálként működik a mi egyéni sorsunk,
De van családi és társadalmi életspirálunk.
Kinek az életvonala rosszul, körbe-körbe megy
Előbb utóbb elszédül, saját életére rámegy…
Akinek meg hepehupás, göcsörtös sínen húz a mozdonya,
Annak életét nem ezüstözi, világítja fényorgona.

Vannak az életspirálunkban események, miről nem tudunk
Élet alakulhat úgy, hogy rejtélyek közé látni nem fogunk...
Lesz-e, hogy visszakapsz valamit befektetett szeretetedből?
Pucold ki az eszed, lelked és feledj mindent a keservedről!

Az életspirál
Miben benne az élet.
Élni, mi jutott…
Van, kire süt a napfény.
Mindenkinek aranyfény?!

Vecsés, 2014. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott: (avagy spirális a létünk…?!)
Versben és az eleje haiku, a vége tanka…

...

Sohase mond, nagyon régen
Nem volt senkid az alvégen…
Sohase mond el kétszer,
De ismételd elégszer…

Voltak rég' neked is őseid,
És talán szerető szüleid,
Voltak neked többen, szerető rokonaid,
Ismételd, ne feledd… összetartozásaid.

Sohase mond, hogy neked nincsen semmi múltad,
És bár voltak rokonaid, de őket untad.
Sohase mond, nincs velük semmi emléked,
Mond, ha igen, akkor Te a múltad féled.

Múltadba visszamenni, a saját létedbe kutatás,
Lelked, így a raktáradba mélyen, kereső-kutat ás.
Ha már közeledő este éjre hangol,
Akkor már szív is elindult, elbarangol.
Az est vajon tudja-e még a régmúltat,
Vagy ő sem? Csak régvoltban... jó helyen kutat?
*
(bokorrímes)
Találkozol Te, az utca emberével,
Lehet, hogy sokkal, talán akár ezrével,
Mit akarsz az ő -sokak- segedelmével?
*
(3 soros-zárttükrös)
Hited koordinátája a lelkedbe be van írva,
Ezen az úton jutsz békéhez, ha lelked terhet bírja…
Hited koordinátája a lelkedbe be van írva.

*
(tanka duó)
Ébred a reggel,
Fény meg erre kialszik…
Fájdalmas kelés…
Érzékelés… mi való!
Békélés, holnap való?

Múltad fájdalom?
Jelennel nem dicsekszel?
Jövőt ki tudja?
Szunnyadó láng csak égjen,
Képzelet láng hevében…

Vecsés, 2015. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott; a múlt meditációs földolgozásáról, alloiostrofikus versformában.

...

Képzeletem…

Csak egyedül voltam, jól elvoltam a kertben,
Az éjszaka körül ölelt a sötétségben…
A fénytelensége, benne volt a lelkemben.

Most, este lefeküdtem fűágyamban, a csillagos eget bámultam,
És eszembe ötlött egy gondolat: ez a plafon? Csak néztem, ámultam!
Ahogy besötétedik, a csönd is elhallgat… miért? Erre gondoltam…

Az ég, kékjében tükörként keresem a saját arcom,
És keresem légben... kergetőző kusza gondolatom…
A csendes estét, üde sötétség hasítja szét… hallom.

Éreztem én, hogy ezen estét a kertben kint kell töltenem,
Láttam, a csillagfény-koszorúnak is kell a jelenlétem.
A lelki mindenható rám borult… rendben a lelkiségem.

A fűcsomók között, már nem csíptek, nem voltak vörös hangyák sem,
Sötétségben, elveszetten álmodoztam… világ, én, semmi sem…
Beleolvadtam az éjbe… én voltam a lehetetlenségem…

Éltem egyes, de átélt részletei… olyan régen volt…
Ebben a vaksötét nyári éjben emlékezni? Fényfolt…
Egy halknyi, pici fényt nekem, csillagok kórusa dalolt.

Eszembe jutott, sok minden, de a sötétségbe burkolózott…
Egy hullócsillag, meg a nagy kanyarban utolsót rugdalózott…
Az agyam meg változatosan, felületesen vagdalkozott…

Oly’ szép volt a kertem mennyezete, tágra nyílt szemmel bámultam…
Bármerre néztem, mindenfelé oly' sok csillag volt… csak ámultam.
Közben agyam rájött, hogy a sötétben vagyok… összerándultam.

Néztem a sokmilliónyi fényes pontot, egy-egy csillagot,
Azt véltem, hogy eleink, a sok igaz magyar ott vágtatott
És némely csillag mostan azért porzik, mert épp’ ott vágtatott…

Csendes, derűs alkonyra ereszkedett le az este,
Szél a fák között… messziről hallik a patak nesze…
Hangosan kongó tehénkolomp, állat nyakát verte.

Az esti hőségben, mereven, mozdulatlanul lógtak a levelek,
Csak néztem, ahogy rám sötétedik, már nem láttam, milyenek az erek.
Azt sem tudtam kivenni, ami a kisebb levél az náluk a gyerek?

Szél nem fújt, nem törte meg a nyáladzó, vibráló fényeket,
Olyan volt, mintha mennyezetbe szúrnánk csillagfény kévéket.
A hajlongó fűben, csillagok borzolják a kedélyeket.

Szívem csak lassan andalog a sötét éjben,
És beleütközik a sok-sok emlékképbe,
Amik ott vannak a távoli homály-fénybe.

A sötét égbolton, csak nekem ragyognak a csillagok,
És úgy tűnnek, mint a végeláthatatlan lámpasorok.
Beborítanak, úgy érzem, rám ragyogó pillantások…

Az éjszaka lampionjai, örökön villódzó csillagok képében,
Szórják rám a vaksötétség szűrt fényét, mindenhonnan, és összességében.
Így a láthatatlanul vaksötét éjszakát jól látom, terjedelmében.

Láttam egy nagyon, kirívóan fényes csillagot… a sarkcsillag lehetett.
Lehet, Petőfiék amikor választottak, kocsijuk erre mehetett?
Itt fönt az égben, olyan sok csillag van… választani eleget, nem lehet.

A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.

Idővonaton érkezett a vaksötét este
Bebocsáttatása, természet örök törvénye.
Majd a reggeli pirkadat, az élet reménye…

Talán, jó egy órát relaxáltam, gyönyörködtem, pihengettem,
Ettől a mély-levegőt, kapkodva szaporáztam… piheggettem,
Majd a füvet markolászva felkeltem, lakásba belibegtem.

Vecsés, 2015. június 27. – Kustra Ferenc József

...

Látunk egy közeli háborút, Közel-Keleten egy másikat, -majdnem- világháborús világhelyzetet…

(leoninus trió)
Istenem! Adj még nekem hitet az útra… A szomszédban háborúznak újra.
Még van nekem hitem, ahogy megyek, de ki tudja… meddig leszek?
Öregségemre, ej, ilyet megérni… de most már a békéhez kéne hozzáférni!
Esetlen a sors és igy érzem, már több évtizede, mára kihalt a harcos szelleme.

Úristen, pedig most kéne erő és sokaknak nem nevetve várni, mikor halál jő!
Nagyon régen a test a testel harcban állt, sőt volt, hogy becsület parancsolt álljt!
Ma már a háború is csak egy kocsi derék pénzt jelent, gazdagok… mind eszement.
Régen még föl sem találták a kazettás bombát, mára meg betiltották használatát.

Mindig jő, előjő valami mocskos dolog, sorozatvetők hangja meg égen dohog.
Pedig gazdagoknak is vannak gyerekei… frontra Ukrajnába, van hely bőven neki…
Vajon háromszázezer halottat, hol temetik? Sírjukon a kecskéket legeltetik?
Ember! Irányítók! Parancsosztók! Ti hisztek magatoknak, hogy nem vagytok önpusztítók?
*
(senrjon)
Ki lesz majd itt segítség?
Ki lesz majd itt segítség, ki segít egyedüli árván?
Halálokozó?
*

(bapeva)
Hitem,
Életem
Tartós legyen,
Kérlek Istenem,
Adj erőt holnapra,
Segíts jó útra érni.
A testek közötti harcban,
Majd épségben vissza is jutni,
Változzon sorsom szépre, csodásra,
Áradjon kegyelmed az életemre.

Vecsés, 2023. júl. 17. – Arad, 2023. aug. 16. – Kustra Ferenc József - a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban. Az alapot én írtam. A bapevát, Ghica Izabella Iasmina szerző társam

...