HIAQ csokorban írta meg a szerzőpáros…

Ködös, fakó álom.
Nyálkás ködben, nincs meg utam.
Már nem kell. Ébredtem!
Lábaim visznek előre,
Nem jutok egyről kettőre.
*
Béke! Jöttem, sírtam.
Volt vágyam, adtam örömet…
Lét, semmit nem díjaz…
Szükségem lenne erőre,
Sorsomat tudnám előre.
*
Lépj ki, ketrecedből.
Nem megy? Legalább nyúljál ki!
Érthetetlent, vesd el!
Akadályt venném elsőre,
Nem sírnék kíntól vergődve.
*
Jártam a sírkertben
Loptam avart ő, kísérőm…
Most, majd, kiszárítom.
Nincs szükségem szemfedőre,
Saját testem-lelkem őre.
*
Múlttól elfordultam.
Szemem, végtelen fürkészi…
Ez a jövő útja?
Szert teszek egy segítőre,
Aki engem nem tesz tönkre.
*
Ég, lassan gomolyog,
Beleér, sötétszürkébe.
Éj, sötéten köszönt.
Árván vagyok egyelőre,
Nem lelek két óvó kézre.

Vecsés, 2016. július 5. . Kustra Ferenc József - A HIAQ - kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Járatlan utakon”.

...

Feslik már a fű,
Lassan, teljesen száraz.
Fűzöld múlóban.
Kárpátoknak hegysége,
a vidékünk szépsége.

*

Leszánkáznak a
Levelek. Vastag avar.
Recsegő lépés…
Körbe vesznek nagy hegyek,
Dombok, rétek és terek.

*

Az őstermészet,
Hosszú szunyókába kezd.
Fenyő büszkén áll!
Kis falukban csönd honol,
Messze innen a pokol.

*

Kósza szélvihar
Mezőn, réten, hegyeken.
Száraz fűcsomók…
Kertben tulipán nyílik,
Gyönyöre messze hírlik.

*

Rétek ideje
Lassan lejár. Kopárság.
Elszáradt virág.
Finomság itt az alma,
Termesztők diadalma.

*

A melengető
Napsugár, erőtlen már.
Fonnyad, hidegül.
Minden gyümölcs zamatos,
Nem ritka a libafos.

*

Naplemente, már
Felhősen márványosos.
Égi akkord, nincs.
Csöndes folyó a Tisza,
De a legszebb, az biza.

*

Vörös és sárga
Szín örvénylik a földre.
Tompított élet.
Szép haza a magyarnak,
Innen el, nem zavarnak.

*

Fény, még cikázgat,
Bokrok között, meg fűben.
Avarba, nem megy!
A Kárpátok ölelnek,
Hegyek, völgyek nevelnek.

*

A hűvös évszak,
Hideg léptekkel közelg.
Nyirkos párát hint…
Csodás vidék, jutalom.
Természet a hatalom.

Vecsés- Beregszász, 2015. október 22. – Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam beregszászi Bihari Kitty. A tanka csokor eredeti Basho féle stílusban készült.

...

Csak ülök csukott szemmel és aggyal… írok a balkonon,
Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom…

A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló?
Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó!
Szúrok, döfők, sajnálkozok a leírt szavakkal,
Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal?
Papíron hagyjuk a nyomunkat,
Örökül hagyjuk a szavunkat…

Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat,
Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat?
Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok?
Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok?

Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon,
Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom.
Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot,
Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot.
Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat
Megjön és robog tovább, mint tehervonat.

Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet?
Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet?
Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet.

Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító,
Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító!
Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító!

Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot,
Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot.
Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára,
Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára.

Néha, végig húzód ujjadat a papíron végtelenül,
Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül…

Szúrok, döfők, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó!
A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló?
Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó!

Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc József

...

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös duó)
Kiáradt a semmim, bőgve törte át a kerítést,
Ezzel megkezdte ellenem a végső semmisítést…
Kiáradt a semmim, bőgve törte át a kerítést!

Kellemetlen érzéssel, csak sunyva, ülök a partomon,
Ráérősen nézelődők, a legelésző barmokon…
Kellemetlen érzéssel, csak sunyva, ülök a partomon.
*

(Septolet)
Mi lesz?
Vész lesz?
Kerítésem lesz?

Semmim szétfolyt!
Nem vágyok tébolyt,
Forgópisztolyt,
Esetleg könyvmolyt.
*

(Anaforás, 10 szavas duó)
Ember, saját partján ücsörögve bámul,
Eme áradást végignézve, bambán ámul…

Elkelne nekem, közéjük menni, legelészni,
Eltelne az idő… végére elenyészni…
*
A hogyan? Továbbra sem jut eszembe semmi!
A hegytől, elmenekülni?

Az semmi; nincs hegy, csak árterület…
Fölöttem, meg dől feszület…

Vecsés, 2019. szeptember 20. – Kustra Ferenc József – 10 szavasból, a duó –t én fejlesztettem tovább a ’sedoka’ elvisége alapján! Mind a kettő ugyanazt láttatja, de más szemszögből.

...

Amit én érzek szerelmes szívemben…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.

Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József

...