Mindenfelől föl... bánat és emberiségi bú tör föl…
Ember, beteges bánatba zuhan… rossz sors előzuhan.
A fronton hanyagságot előidéző… lövést hallott!

(Haiku)
Sűrű csend reped,
Rossz sors árnya lép elő.
Egy lövés dörren.
*
Bú emelkedik,
Emberiség zuhanás.
Lövés csendbe hull.

A bánatosnak szerelem épp’ nem jut, már nem idézi, már nem akut.
Vadászok nézik a varjak harcát, közben képzelik ennek másságát.
Sok fekete madár, mint ördög leple, emberi létnek enyészete!

(Hiaku)
Szerelem immár nincs,
Vadász néz varjukat némán.
Sötét már az égbolt.
*
Varjak közt nagy zaj van,
A szívekben néma vihar.
Nem jön már a holnap.

Az emberi fajt, sokszor számtalan kérdés roppantul vegzál… máskor…
Máskor a téves döntések rontják helyzetet, tévúton a lelkek…
Bármilyen vágyott a nap, még a halál is írat… misézik a pap.

(Senrjon)
A roppant ködös úton,
Kérdések rágják szívet, lelket.
Misézik a pap.
*
Sebekből kinő a hit,
Szív vezérel, nem a félelem.
Sarjad a remény.

Emberiség megváltozására lenne szükség… ó, ezen emberiség?
Tele a világ koholt vádakkal, meg persze rosszindulatú májakkal.
Kellő szükségek sincsenek érdemben kielégítve, harc meg ízibe…

(Kínai, csi-csüe versforma. 4×7 szótag. Rímképlet: a a x a)
Változni kell embernek,
Hazugság hull, mint pelyhek.
S a közöny mégis itt nyom,
Éhség, harc: mindez szívnek...
*
Kővé dermed... szívdobban,
Szél visít sárga porban.
Remény ül sápadt csendben,
Nap sír vértakaróban.

Éjjel látni ezüst csodát, Holdat meg a csillagokat, reggel elhullajtókat.
Hajnalban éled színesben nap, az még fényesebb, mindenki ébred… kesernyésebb.
Van, aki ekkor berúg, van, aki kirúg, van, aki belezúg… tehénke meg múg…

(Tíz szavas)
Éjjel ezüst Hold, csillag ragyog,
Hajnalban a szív fájva dobog.
*
Éj suttog, a csillag mesél,
Hajnal jön, minden másként él.

Vecsés, 2025. március 7. - Siófok, 2025. június 21. Kustra Ferenc József -Gránicz Éva- írtuk: kétszerzősnek, alloiostrofikus versformában.

...

Húsvét napja van, jaj, nem tudni mi vár ránk,
Várjuk a fiukat, vagy elbarangolnánk?
Megterítettünk, van főtt tojás, csoki is,
Van sonka, retek, újhagyma, meg likőr is.

Kilesünk az ablakon az utcára
Fiúk járnak és mennek házról-házra,
De ide sajnos, nem téved be egyik sem,
Hogy ide sokan jönnek, rosszul becsültem?

Ha jönnének és mondanának egy verset,
Kapnának tojást, mind a dísz, reá festett.
Meglocsolnának, nekik a zsebpénz is kijárna,
Festett tojás is lenne, a locsoló jutalma.

Vecsés, 2015. február 27. – Kustra Ferenc József

...

Merengünk! Van még élettavasz?

(3 soros-zárttükrös)
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…
Én izzadtan, fáradtan, csak húzom, ő, meg mint úr, vezényel…
Elmeditáltam, hogy egy csónakban evezünk az élettel…

Ő
Az úr!
Azt hittem,
Hogy velem van.
Igám csak enyém.

Igám csak enyém.
Hogy velem van,
Azt hittem.
Az úr
Ő!
*

(3 soros-zárttükrös)
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus,
Öröm nem szokta érni, nekem az áldás, mumus…
A lelkemnek fogalma sincs, mi az, az orgazmus.

Nem
Nekem.
Másnak jut
Örömélmény,
Én nem ismerem.

Én nem ismerem.
Örömélmény,
Másnak jut.
Nekem
Nem.
*

(vers)
Kinézek, úgy látom, közeleg a tavasz,
Szeme rám csillan, ez biz’ gátolja a gonoszt,
Hallom, hogy lüktet a kis-szíved… sok szakasz.
Az élet, még keménykedik, még parancsot oszt.

Szív
Dobban,
Szem ragyog,
Már tavasz van.
Lesz-e lét-tavasz?

Lesz-e lét-tavasz?
Már tavasz van,
Szem ragyog,
Dobban
Szív.
*

(Sedoka)
Tavasz, még bambul,
Ábrándos a nézése.
Reggeli nap, még csipás.

Élet tavasz van…
De, már szeme, majd’ csukott…
Már kín, reggel felkelni…
*
Rügyfakadással
Kezdődik az új tavasz.
Fáradtság már testen győz!

Tavaszon átmegy
A göröngyös életút!
Egyenetlen csoszogás!

Rügy
Pattan,
Tavasz van.
Élet lankad,
Test lomhán mozog.

Test lomhán mozog,
Élet lankad.
Tavasz van,
Pattan
Rügy.
*

(10 szavas)
Élet, magával harcol, de engem győz le,
Vajon, marad őbelőle?

Mintha csillogna nekem egy vadonatúj
Élettavasz! Hihetem, hogy élet-új lesz?

Vecsés, 2018. március 30. – Szabadka, 2018. április 9. –Kustra Ferenc József– a vegyes formákat én írtam a tükör apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A tükör apevák címe: ”Lesz-e még lét-tavasz?”

...

Uram! Percnyi időm sincsen jóízűen fölocsúdni,
Napjaim repülnek, hóvihar nagyon kezd örvényleni.
Már felismertem, hogy születéstől halálig tart életút.
Magányos, rejtett életút… Uram! Ocsúdni egy perc nem jut.

Hull már a hó, én vele beszélgetek, beszélek mindent át,
Zord ez a régen nem volt veszett tél, mért ezt, hogyan éljük át?
Persze át kell, hogy tavasszal majd újra
Rácsodálkozhassunk életre… újra!
Meg kell élni, hogy a menydörgés hangosan zengjen nekünk,
Édes Istenem, a hálánk üldöz, hogy mi még élhetünk.

Menjünk együtt, már a hó is esik csendesen,
Mögöttünk négy lábnyom látszik szépen, élesen…
Bakancsaink lenyomata látszik biz’ rendesen,
Ezen nyomok sokasodnak egyre és fesztelen.

Hó lepte be az indulásomat végleg,
Így az örökre megmarad… jó, ha tényleg!

Vecsés, 2023. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott; Eldar Rjazanov azonos c. verse téma-ötletkénti felhasználásával.

...

Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.

Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,

A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…

A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!

Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.

Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…

Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József

...

Látom, már nagyon poshadt a megjárt utam pora,
Visszanézek, penészvirágok kinyíltak sorra…
Napsugár az úton, árnyékát híven követem,
Követelem, hogy saját árnyékom követhessem.

Megyek én rendíthetetlenül, csak előre,
De nem tudom, hogy lesz a vége, leszek pőre?
Közben eszembe jutnak a múlt dolgai, rágódok,
Előttem az élet, megyek is… majd bénán halódok…

Élet elképzelhetetlenül durva,
Előttem az utam is tiszta dudva…
Széttaposom én, rúgom, az úti-göröngyöt
És nem fogom úgy kezelni, mint úti gyöngyöt.

Láttam már én olyat, hogy az árokparton göröngyöt ütött el expressz játékvonat,
Pedig pöre kocsiján, lekötözve vitte a régmúltból az emlékkacatokat.
Aztán expressz ment tovább, sorra küzdötte le a múltnapokat, totemoszlopokat.

Az utamon a lábam előtt hevert az élet?
Hogy én is legyek vele, miért-senki nem kérlelt?

Bánatosan siratom életem, mint egyszerű halandó.
Sorsomra nem nyom bélyeget semmilyen nyekergő nótaszó!
Nem boldog a kétségem, de keserű, mint, egy éhes keselyű,
Édesben reménykedtem, de a számban, még a méz is keserű.

Csak úgy osontam komótosan az ismerős utakon,
Gondolatokat szétdobálva túladtam… meguntakon…
Ott hevertek a nekem már kacattá vált gondolatok,
Mert minek, ha már nem használtak lét-benső fondorlatok?

Végül is, mindegy is, hogy mit is teszünk,
Földi lét rövid, így éljük életünk…
Őszbe fordult már a lyukacsos utam, amelyen járok.
Elvetett gondolataimmal, már tele van az árok!

Megfigyeltem, egyenes úton is botladozó a lábunk,
És tetszik vagy sem, mi vagyunk a saját marionett bábunk…
És mint neki a madzagon, pontosan annyit ér az álmunk.

Régen érzem, már nagyon szétmálló az én utam pora,
Ahogy visszanézek, szép penészvirágok kinyílt sora…
Napsugár sincs már, az árnyékát gondolatban követem,
Kérem, hogy még kicsit a saját árnyékom követhessem…

Vecsés, 2016. február 6. – Kustra Ferenc József

...