Mindég csak sírsz? csak bús siralomra
Nyílnak most is bágyadt szemeid?
Mindég csak e gyászos sírhalomra
Öntözgeted néma könnyeid?

Tudom, legszebb örömid reggelét
E szomorú hant alá zárád;
Tudom, árva szíved kedves felét
Kéri vissza eped? orcád.

Oh, hárítsd el ázott fátyolodat
Bús szemedr?l, kegyes szenved?!
Nem fedi már szeretett tárgyadat
E porhalom s mohos temet?.

Ott lebeg már az öröm szárnyain,
Hol a békés Léthe csörgedez,
S virágzó zöld pálmák árnyékain
Örök élet lelke lengedez;

Hol a myrtus- s amarantszigetek
Felett arany aether mosolyog,
S illatozó balzsamos ligetek
Közt az élet forrása ragyog;

Ott békesség s isteni nyugalom
Harmatozva száll mindenekre,
Nincs ott bánat, sem gyász, sem sírhalom,
Sem bús fátyol halvány képekre.

Nem szakad el a hív szerelemnek
Ottan többé rózsakötele;
Ott virrad fel a sokat sírt szemnek
Bíborszínben kívánt reggele.

Vár tégedet is e dics? tájék!
Ezentúl szent hantjait járod;
Vár szeret?d, vár e kedves árnyék,
S nemsokára szívedhez zárod.

Akkor égi csókok törülgetik
Gyöngy orcádról kegyes könnyeid,
S rég ohajtott karok ölelgetik
Rég ohajtott sz?z tetemeid.

Ölelkezve fogtok leborulni
Dics? Atyánk szent zsámolyánál,
S édes örömlángokra buzdulni
Cherubimi harmóniánál.

...

Itt, hol e bujdosó csermely
A bús bükben tévedez,
S búslakodó énekemmel
Csak a k?szirt epedez,

Megjelensz, ó kegyes lélek!
Epeked? szívemben,
S hív kebledbe visszatérek
Forró képzeletemben.

Ha a bús hold sugárai
A vizeken reszketnek:
Bágyadt szemem záporai
Csak téged emlegetnek;

Ha a hajnal bíborszínnel
Az égen pirosodik:
Árvád lankadozó szívvel
Terólad gondolkodik.

Ha bús völgyek rejtekében
Kínom el?tt bujdosom,
A vadon bús zengésében
Édes neved hangozom;

Ha magányos kamarámban
Keservimmel zárkozom,
Könnyel ázott nyoszolyámban
Utánad óhajtozom.

Minden reggel siralomra
Nyitom fáradt szememet,
Siratlak, ha nyugalomra
Hajtom árva fejemet.

Oh, siratlak, míg könnyeim
Forrása el nem apad,
Míg bé nem húnynak szemeim,
Míg szívem meg nem szakad.

...

Beteg szívem t?rbe esett,
Forrnak minden ereim,
Békességem elenyészett,
Hervadnak kellemeim.
Nem bír magával kebelem,
Sebeimet nem rejthetem,
Hullnak néma könnyeim.

Ne légy kemény, édes Nacám!
Törüld le bús cseppjeit,
S vedd szívedre halvány orcám
Titkos esdekléseit.
Szakaszd le a kinyílt rózsát,
Míg el nem veszti illatját
S fodra bíbor díszeit.

A szerelem az Istenség
Jóltév? lehellete;
Boldog, akiben tisztán ég,
S rokon lelket lelhete,
Kivel magát vegyítheti,
Lelkét lelkébe öntheti:
Éden annak élete.

Jövel, te nekem születtél,
Érzi minden csepp vérem,
Miolta rám tekintettél,
Nyugalmam nem esmérem;
Benned élek, benned halok,
S hogyha t?led elszakadok,
A koporsó lesz bérem.

...

Lolli! deli kellemiddel
A rózsára homályt vetsz,
S szívéget? szemeiddel
Belém ezer t?rt nevetsz.

Szebb vagy te, mint a szép Hébe
A Dörg? lángölében,
Szebb, mint a szép Erycene
A kellem bájövében.

Képed szelíd vonásiban
Szerelmek nyíladoznak.
Tested minden mozgásiban
Tündérek múlatoznak.

Szép, mikor édes éneked
Szirénhangja zengedez,
S angyali érzékeny szíved
Harmoniát ömledez.

Szép, mikor piheg? kebled,
Mint egy galamb, epedez,
S lankadó nefelejcs-szemed
Harmatgyöngyöt görgedez.

Szép vagy te, mikor csintalan,
Mint könny? Zephyr, játszol,
S titkaidról vigyáztalan
Le-lereppen a fátyol.

Szép, mikor a gerjedelem
Andalodásba merít,
Szép, mikor a sz?z szemérem
Bíborlángszínbe borít.

De Lolli! a test szépségét,
Hidd el, csak úgy imádom,
Ha a szép lélek épségét
Tiszta kebelbe látom.

Ha angyali leplegidben
Angyali szív verdegél,
Nemes t?z ég ereidben,
S lelked a porból kikél.

...

Sírásra vonult képemmel
H?s öledbe sietek,
Csendes liget! keservimmel
Mert itt magam lehetek.

Te láttad szép örömimet
Fannim forró keblében:
Te rejtsd el bús könnyeimet
Alkonyatod leplében.

Itt, hol hársak árnyékoznak
A setét völgy ölében,
S csörg? vizek omladoznak
A vadrózsák tövében:

Itt nyögtem ki epedezve
Beteg szívem sebeit,
Itt szorítám esedezve
Hozzám gyenge térdeit.

Itten mosolygott szemembe
Szelíden elpirulva.
Itt d?lt ég? kebelembe
Édesen elájúlva.

A liget zöld sudarai
Halkva körülsusogtak,
A hold játszi sugarai
Könnyeinken ragyogtak.

Minden megszünt, s az estvének
Nyugalmában hallgatott,
Csak szíveink verésének
Döbögése hallatott.

Csak a szerelmek angyala
Élt s repdezett körültünk,
Csak az öröm szép hajnala
Virradozott felettünk.

Örökké virulj, kedves hely!
Hintsen bé virágival
Minden tavasz, s minden reggel
Legfrissebb harmatival.

Gyakran fog bánatos lelkem
Tekörülted lebegni,
Hozzád vonz árva szerelmem
Kínom elkeseregni.

Gyakran éjféli órákon
Látsz te itt sirdogálni,
S nyögdécsel? furulyámon
Bús nótát fujdogálni.

...

Ím, a nap leereszkedik
Thétis bíbor keblébe,
S mosolyogva emelkedik
Luna szemérmes képe.

Az esti szell? fuvalma
Édes álmot lengedez,
Az ég békes, s nyugodalma
Hegyet-völgyet béfedez.

De ah, az én siránkozó
Szememre nem hullatja
Balzsamát az illatozó
Esthajnal csillagzatja!

Lehajtom árva fejemet,
De gondjaim felköltik,
S nyughatatlan kebelemet
Fájdalmakkal eltöltik.

Bágyadtságom ha bézárja
Néha fáradt szememet,
Kinyitja könnyeim árja,
S mossa halvány képemet.

Jaj, semmi nem enyhítheti
Sérült szívem sebeit!
Mert a szerelem égeti
Minden titkos ereit.

Csak nálad van gyógyító szer,
Te, ki azt megsebzetted,
Ki a szerelemnek ezer
T?rét rám lehelletted!

Téged várnak kiterjesztve
Reszket? két kezeim,
Téged az égre függesztve
Sírdogáló szemeim.

Egy tekinteted gyilkosom
S boldogítóm tud lenni,
Szánj meg, Kegyes! légy orvosom:
Ne hagyj holtig epedni.

Süllyedek! nyujtsd karjaidat,
Míg el nem fogy életem,
Míg elhervadt ajakimat
Ajakidra tehetem.

...