Látjuk a két háborút és -már majdnem- fölütötte a fejét az atomháborús világhelyzet… Óh, az kosok!

(senrjú csokor, kétféle félhaiku láncban)
Óriás kérdés
Egyáltalán mi is ez?
Tán’ álomvilág?

És vajh’ mék’ bolygón?
Valós világban ilyen?
Tán’ álomvilág?

Ígéret földje
Ahol mindig minden zöld?
Tán’ álomvilág?

Sok álmodozó
Volt, mindig van és lesz is…
Álomvilágban?

Sok álmodozó
Többsége, amúgy buta…
Képzelgéseik?

Sok álmodozó
Tudás nélküli főnök…
Sőt, tudatlanok.
***

(limerik csokor)
Mi magyarok itt élünk a Földön, de álmodozók nehezen tűrik, sőt ökörködőn.
Mi nem akarunk mások felett uralkodni, harmadik világháború készül lenni?

Ebbe benne van üveghegyeknél a vasorrú bába, ez olyan, mint dzsinnek országa…
Ők azt állítják, hogy ott szépek az évszakok, mert neki igencsak sok az aranyok…
A vasorrú bába meg a dzsinnek, megállás nélkül piszkálják a békéseket…
Megüzenték a dzsinnek, ők a makik farkával verik a háborút, mert ők ilyenek…

Mert segédjük van rendesen, aki meg majd’ mind hű cseléd… én is tudom majd’ vesztesen.
A cselédségnek erős atom-öklendjük van és lehet, hogy nemcsak nagy pofájuk van.
Cselédség élvezi {hogy a makiknak mekkora farkuk van…} dzsinnéknél fog tetszeni.

A dzsinnek, a cselédség hiszi, hogy háborús nyertesek, mert az rájuk nem fog hatni…
Ezek nem nézik meg, hogy a két atombomba, régebben mi kárt tett a japánokba.
Azóta is vannak új fejlesztések, mik százszor nagyobbak… ezek aztán töltetek…

Hamis reményekben a jövő áldását osszák, micsoda pazarságok eme bombák.
Ez biztosan igy van, de kérem… ha bicikli szögbe megy, gumi durran? Hol a szemérem?

Vecsés, 2024. május 5. -Kustra Ferenc József- íródott: helyzetjelentésként az emberiség atomháborúzást megkedvelt- világáról, történelmi hűséggel… senrjú csokorban (félhaiku láncban) és leoninus csokorban.

...

Tegyek-e valamit, vagy ne tegyek?
Legyek-e valaki, vagy ne legyek?
Tegyek-e valamit, hogy ne unatkozzak?
Legyek-e valaki, hogy ne unatkozzak?

Gazdag gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Szegény gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.

Gazdag gyereket félrevezérli a sok pénz.
Szegény gyereket meg elkerüli minden pénz.

Gazdag gyerek, a sok pénzen ül és unatkozik.
Szegény gyerek, árokparton ül és imádkozik.

Gazdag mondja; jó neked, szegényen, de boldogan…
Szegény mondja; betegen, semmibe oldódóan…

Gazdagokat megöli az élvezeti mértéktelenség,
Szegényeket meg írtja, az általános hiánybetegség.

Mi legyek, mi jobb; akkor szegény vagy gazdag?
Mit tegyek, én akkor hogyan legyek gazdag?

A gazdagnak és szegénynek is; közöny az útja?
Szegénynek nem futja, de a gazdagnak tán’ futja,
Ebből, talán kitörni egy egész életre.
Szegénynek nem fussa, miből… új elméletre.

Törekedni kell, szépre, jóra, gazdagságra,
Legyen ez… ám minden halandó ember vágya,
De, akinek, ami a sorsa könyvébe írva vagyon,
Az beteljesül, ha nagyon vágyom, vagy ha… nem akarom.

Úgy tűnik, már elvagyok a fásultság és kiégettség abszurdjába.
Éltem, őrzi magát; semmit… ki kellene nézni magából, de kába.
Ki rossz helyre született, azt az élet egyből a mélybe taszította…
Ki rossz helyre született, az saját emberi léte… kitaszítottja.

Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, mi legyen a koncepcióm?
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, honnan legyen ambícióm?
Bennem van az életérzés makrancos rönkje,
Mit tegyek, hogy a sorsom jó irányba lökje?

Vecsés, 2012. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Ez mind a poétáé…

Néma hangorkán az éjszakai végtelen csendben…
Még a szél sem jön be, így a függöny kicsit sem rebben.

Jókat írok, és jól használom föl a nagy papírlapom,
Majd ő lesz legközelebb a papírrepülő alapom?

Rájöttem, hogy írás közben mi is az állandó, apró kattogás!
Életvonatommal a sin összeillesztéseken zakatolás…
Az étkezőkocsiban sem vagyok nyugodt, itt tovább is írnom kell,
De az állandó kattogás magába szív, monotonságba visz el.

Félretolnám én jövő öregkort, de csak írásban lehet,
Szabadságot kivívni is, aktív tevékenységgel lehet.
A poétának kicsit hallgatni kell a néma hangorkánt,
Legyőzni, kik kardot rántottak, befogni halász kormoránt!

A poéta, a néma hangorkánban is csak harcol, írja igazát,
De a szeretet vezérli, míg csak leírja az ég minden csillagát.
Ha megírja az igaz hazaszeretetet, fölveszi a kokárdát,
Kimegy az utcára és harccal őrzi meg a mi hazánk szabadságát!

A szél mindig aranyos volt, állandóan belém karolt,
Árnyékom csak jött velem, sokszor bíz’ velem harcolt.

Már tudom, hogy a kard lassan kíméletlenül elrozsdásodik,
De, a versben, a néma hangorkánban, szép gondolat sokasodik…

Vecsés, 2011. április 1. -Kustra Ferenc József

...

Az ételhordó a kordéról leesett…
Jó vastagos és hosszú jégcsap keresett
Menedéket, a keskeny lövészárok párkányon!
Mi meg lebújunk… még meglőhetnek faron-háton.

Hajnal van, hideg, már lecsendesedett a szél,
Így már réginek, messzinek tűnik az éjfél,
Egyedül őrködök, a szívem, igen nagyokat dobban,
A néha felhangzó ágyú, akna dialógusokban.

Már megfáradtam én a harcba és az életbe,
Közben meg észlelem, forog az idő kereke…
Itt rettenetes tél van, csak esik a hó,
Kínomban nevetek, hogy mily’ sziporkázó!
Ha lépek bárhová, csak a hó ropogást hallom,
A szél a ruhám alá, fúj, majd lefagy a karom.

Sokan vagyunk itt, meg szemben még többen van az ellen,
De mégis szenvedek, mit kezdjek az egyedüllétben?
Valami súgja, maradok árva, nappal, sötétben.

Kint a lövészárokban őrködik a katona reménytelenül!
Nem mindenki erős, de ott nyers-jégen mindenki fél, esztelenül!
Fronton, bármi is történik, a parancs: helytállni rendületlenül!

A frontvonalban galád tettek ellen, a lelkiismeret nem mindig elegendő,
A fronton halál az úr, uralja lelkiismeretet, élet meg nagyon veszendő!
A halál az életet fel is kérte táncolni, ahogy járják, ez verseny-keringő!

A bunker sátorlap-ajtó szakadt résén keresztül nézem, hogy az idő
Komótosan ballag, de neki mindegy, hogy végtelen-vastag a hómező.
Egyre csak jönnek felénk a hómezőn fekete-halál árnyak,
Amit az erre repülő aknák, a havon, magukkal húznak.

Reggel, feketül a felhő a hómező feletti égen,
Torkolattüzek izzanak az égen már, egész keleten.
Lánctalp-acél erre csikorog, eltapos mindent,
Lehet, élet nem marad... hívni kell az úristent...

A lövészárokban vannak bőven elveszett lelkek, bennük elveszett gondolatok,
És a veszett ágyúdörgésen túl, ezek mind, pokol mélyében elhaló morajok.
Itt a katona őrjöng félelmében és végtelen aggodalmában,
Úgy megkönnyebbülne, feléledne naphosszat ontott könnye árjában.

Aki már régen szolgál itt a lövészárok fogságában,
Naponta biz' várta, hogy majd talán tovább él a halálban…
Nem mindig, vagy soha nem tudhatta, mikor, mi történik vele,
Bármikor keresztre veheti egy távcső és végez is vele.
Nem csoda, ha zavart, mániás lett és kiszámíthatatlan,
Mikor csak arra gondolt, hogy itt ő kicsit sem halhatatlan.
Itt sok harcos, pszichésen zavart, betegesen viselkedik,
Nem csoda, hogy van, aki egyszerűen hazakéredzkedik.


Érzem, nagyon félek, alig tudok békén venni levegőt,
Istentől is segítséget kérek… nem hatja meg Teremtőt!
Vágyok otthoni kézre, mely megráz és erőt önt belém…
Vágyok a hangra: Ébredj! És öntené az erőt belém…

Hajnalfény közeledik, Szibéria felől,
Az álnok sötét meg elmenekül ez elől.

Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél,
Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél…
Lassan faszén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél.

Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben…
Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben!

A máknak is van méze,
Már csoroghatna végre…
Citromos-vérvörös pírban ébredez a hajnal,
Mi lesz ma, ha gondolok… gyorsan fagyó sóhajjal.

A nap süt, kék ég szinte izzik, a hideg levegő remeg,
De nem a naptól! Ágyúlövéstől levegő, sok cső, meleg.

Te mocskos halál, én már a hazaúton vagyok,
Te meg ágygolyón ülsz, mint régi gonosz lovagok…
Neked a porhüvelyem kellene, tán’ az oldaltáskádba tennéd?
Keress más alanyt, én megyek haza! Látom: ezt ugye, nem szeretnéd?

Vecsés, 2016. október 1. – Kustra Ferenc József - íródott: történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáink emlékére!

...

Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot…
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza…
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy…
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy…
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka…
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet…
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett…

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg… a mindenit.

Tyiu… Tyiu… Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek… érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának…

(HIAQ)
Volt útnak oly’ része,
Ahol fény elbújt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk… tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József- íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ott pusztult katonáink emlékére.

...

Életfeladvány…

Haláltól félni?
Élőként félni, miért?
Az élet része!
Minden idő eltelik,
Mit a bánat megeszik.
*
Vajh’ végleges-e?
Vajh, van-e konkrét oka?
Az élet része!
Átkozott bűn megragadt,
Örökre rajtam maradt.
*
Lélek is hal-e?
Reinkarnáció van?
Az élet része?
Lelkem, kereszténységem,
Tartja egyszerű kérdésem.
*
Én nagyon bízok,
Hogy van visszajövetel…
Az élet része?
Visszajövetelt várok,
Nincs az utamban árok.
*
Ha tudod, nézzed
Magad, hátha lesz új lét…
Mivel jössz… gyalog?
Igazságot keresek,
Az biztos, hogy nem esek.
*
Más testébe, hogy
Születsz bele? Ez kérdés.
Mi az igazság?
A testemet akarom,
Tudom, hogy visszakapom.

Vecsés, 2014. július 30. – Arad, 2023. augusztus 17. - Kustra Ferenc József – senrjú csokorban
rövid meditáció: életről, halálról, feltámadás egy módjáról… Alá a tanka verset írta: Ghica Izabella Iasmina szerző-, és poétatársam

...