Végig süvölt…

Hangos szél... végigsüvölt a háztetőn,
Dübörögve... mint lovas had a mezőn.
Engem üldözne, de én lekushadok,
Védelmet ellene, sehol nem kapok.

Elvagyok, mint cirkáló a tengeren
Egy csóró pórnép vagyok a végeken.
Én lennék más... pici szerencsém volna,
De nincs (!) csak a pech szól... utolsó szóra.

Már kitörnék, mint bika karámjából
Mert már elegem van az olcsóságból…
Én megtennék többet is, ha tudnám mit!
Fogadnám, bárki... őszinte segélyit….

Vecsés, 2002. december 20. – Kustra Ferenc József

...

Előre… én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én… nekem is új élet fakadt?

Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim… vajúdásuk szinte lehetetlen.

Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.

Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!

Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.

Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más…

Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből…
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?

Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...

Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!

Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá… beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!

Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.

Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...

Vecsés, 2016. november 22. – Kustra Ferenc József

...

Fehér papír fekszik előttem, kezemben a tollal eljátszok,
Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok.
Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok.

Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek…
Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek?
Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… öregen is még élek.

Egy tintapaca a sorok között elfér,
Majd, csak lassan terjed szét, olyan, mint a vér.
Ahogy szétfolyik, akkor... kacéran ledér.

A tintapaca él, mikor lecseppen,
Amikor terjed, akkor még eleven,
És már szétfolyt... akkor már tehetetlen.

Még le kell írnom sok-sok mindent, amit szeretve akarok, és hogy vagyok,
Ha meg közben paca csak úgy lecseppen? Nem nagy baj, akkor is vele vagyok.
Hogy a versemet ne lopják el, paca jelöli... a szerzője én vagyok.

Hálát adok minden reggel, hogy egy nappal mégis többet élek,
Ha meg nem jut eszembe semmi, hát nem írok… akkor sem félek,
Mert a papírlap nem üres, cseppent paca ott van… ő a lélek.

Minden reggelnek nagyon is örülök, nézem, ahogy felkel a nap,
És erősen bízok benne, -inkább cseppentek,- de ne jöjjön a pap.
Paca egy reménysugár? Igen, élek még… tán' ma lesz az új tegnap.

Vecsés, 2015. május 1. – Kustra Ferenc József

...

A szomszéd háború mellett, kialakult a Közel-Keleten egy nagyon is véresebb háború…

(leoninus)
Fekete-konok kosok, nem vagytok mások: érzéstelen békegyalázók!
Fekete-konok kosok, nem vagytok mások: érzéstelen háborút fokozók.
Fekete-konok kosok, nem vagytok mások: érzéstelen háborús uszítók
Fekete-konok kosok, nem vagytok mások: érzéstelen tömeggyilkosok.

Fekete-konok kosok, nem vagytok mások: érzéstelen családírtók.
Fekete-konok kosok, nem vagytok mások: érzéstelen emberírtók.
Fekete-konok kosok, nem vagytok mások: érzéstelen hűtlen csókírtók.

Fekete-konok kosok, nem vagytok mások: érzéstelen eszkalálók!
*

(3 soros-zárttükrös)
Fekete-konok kosok, jól össze játszottatok, az erre vevő össze játszókkal,
Fekete-konok kosok, össze játszottatok, más dupla háborúját akarókkal.
Fekete-konok kosok, jól össze játszottatok, az erre vevő össze játszókkal.
*

(senrjon)
Oly beteg a lelketek,
Ehhez már nem kell nektek vírus…
Halált hordozók!

Egész nap látom TV -t, benne
Bombázások és robbantások…
Halált hordozók!

Látni még harckocsikat,
Ha kilövik, személyzet bent vész…
Halált hordozók!
*

(anaforás, önrímes)
Ha már gazdag vagy, még gazdagabb akarsz lenni.
Ha gazdagabb vagy, nagyon gazdag akarsz lenni.
Ha nagyon gazdag vagy Te akarsz parancsoló lenni.
Ha már parancsoló vagy ágaskodó akarsz lenni.
Ha ágaskodó vagy, nem akarsz harangozó lenni…

Vecsés, 2023. október 24. – Kustra Ferenc József- íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi, már eszkalálódott háborús és nagy világkatasztrófára mutató helyzetéről. A TV. híradókban egész nap mutatják a valóságot…

...

Főzök! Indulj már ide Lujza!
Tobzódik, rántott hús illata!
Az illatfelhőből
Fújok Neked szemből…
Ideérsz? Ledönt vágy rohama…

Gyere-gyere, először eszünk,
Majd, akarod? Szerelmeskedünk.
Simítom kézfejed,
Eláll lélegzeted.
Ez sem érdekel? Mi lesz velünk?

Lesz majd rumos kávé… óh, Lujza!
Szemem, látnivalód kívánja…
Először, jól lakunk,
Aztán játszadozunk…
Gyere, mert megőrülök, Lujza!

Vecsés, 2019. március 30. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor

...

(bokorrímes)
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…

Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallami, mikor repül a béke angyala.

Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.

(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…

(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán... meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’

Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!

Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…

Vecsés, 2020. május 3. – Kustra Ferenc József -. íródott: Békási Helén (? -?) azonos

...