Szeretnélek látni,
s két karomba zárni.
El nehezen engednélek,
de apa csak így engedné meg:
Találkozunk egy szép napon,
sétálunk a patakparton.
Hallgatjuk a madarakat,
s közbe lépünk nagyokat.
Este az ajtóig kísérsz,
s nagy nehezen hazamész.

...

Semmi kedvem reggel felkelni,
Mert tudom, hogy nem vár engem senki.
Egyedül ébredem, egyedül fekszem le,
Mondd! Miért teszed ezt velem?

Nem akarsz már látni sem engem.
Mért? Úgy megbántottam a szívedet?
Kérlek ne haragudj, tudom vétkeztem, de
Mondd! Miért teszed ezt velem?

Fáj a magány, hogy nem vagy velem,
Szépen kérlek maradj velem!
Ha már Te sem vársz minek legyek?
Mondd! Miért teszed ezt velem?

...

Éjfél után a Duna hídja
ó jaj, be könnyes, be setét.
Éjfél után a Duna hídján
egy néma lány jár szerteszét.
Ki ?? mi ?? kérdeztem én is,
de ? nem tudta a nevét.

Csak csendesen vállamra hajlott.
Sohase láttam ily szemet.
Olyan szomorgó, oly mosolygó,
félig sírt, félig nevetett.
A haldokló galamb tekint így,
vagy a kétéves kisgyerek.

A szívemet kezébe vette,
csókolta és nevetve hítt.
Labdázott véle, földre dobta -
ó szív, te vérz?, gyenge szív! -
Aztán belétemette arcát
és letörölte könnyeit.

Mondtam neki: "Kis vízi ördög!" -
Reátapadt a h?s ruha.
Karján örökre útrakészen
ringott szegényes batyuja.
Vizes hajába csillag égett,
mert várta, várta a Duna.

Éjfélt?l hajnalig imádtam.
A szánkon vacogott a csók.
Köd hullt. A nedves éjszakában
lassan dalolva ballagott.
És sírt. És sírtam én is, én is,
és sírtak fönn a csillagok.

...

1

Nedves ködökbe gerjed
a csendes éjszaka,
s átlengi már a kertet
a hold sugárzata.

Szélcsendes a nagy éjjel,
nem mozdul a levél,
s a csend szelíd beszéddel
a múltakról regél.

Ma újólag szeretlek,
ma újra búsulok.
Eszembe jár szerelmed,
az édes búcsucsók.

S a néma messzeséget
vadul átszárnyalom.
Egy lázas álom éget,
s kitárom a karom.

2

Küzdtem sokáig ellened,
te gyászruhás, halvány leány,
te éjhajú, te reszketeg.

Szivem minden tehert lehány,
s vérezve szólok: gy?zelem,
amíg bilincset raksz reám.

Gy?ztél te rajtam, életem,
s most már tied vagyok, tied,
imám rebegve tördelem.

Csak hallgatom ver? szived,
sötét ruhádba szédülök,
és arcomat láz festi meg.

...

Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
lángoló karral, lángoló lábbal
rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
gyalog és kocsikon, a találka helyére,
sokkal el?bb, mint ? jöhetett volna.
Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
mint eleven fáklya. Ott valami érzett
bel?le, igéret, az a jó jövend?,
mely majd eljön oda, s a semmiség, üresség,
minden, mi körülvett, az idegen világ is,
? volt már. Ott volt már az ? távolléte.

...

Őszi éjjel
a n?k ágya,
mint a vér.

Vágynak ?k is,
árva lelkek,
a napér.

Lámpa füstöl
hosszú füsttel
olykoron.

Hull az ágyra
fekete hó,
a korom.

Künn az ajtó,
bús sóhajtó,
nyekereg.

Tompa hangon
rí a gangon
egy gyerek.

Ülnek-ülnek
az ágyaknál
csendesen,

gondolkoznak
régi, rút
emlékeken.

Egy se tudja,
hogy mi bántja,
mit akar?

Kóc a fés?n,
a fejükben
z?rzavar.

Forró ujjuk,
mely sok férfit,
szívet ölt,

most fázósan,
fényes t?vel
inget ölt.

A gavallér -
aranytallér
hova ment?

Porlad ? is,
mint a szivük
odalent.

Hervadt ajkuk
csókos álmot -
sírva kér.

Őszi éjjel
a n?k ágya,
mint a vér.

...