Ahogy közeledett a húsvét, a mi nyuszink nyűgös lett.
Persze jogos is, mert neki meg a munka közeledett.

A nyulam-bulam, már húsvét este eltűnt,
Csak hagyott egy kis cédulát, ami feltűnt,
Mert az ajtóra szögezte, hogy elment a melóba,
Ha reggelre télutó lenne, keressük a hóba…

Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot
Mi aztán most várhatjuk az ajándékot…
Mi hogyan kapjuk meg, ha saját nyulunk éppen máshol kézbesít!
Meló fontos! Ránk, meg akik etetjük, nem is gondolt egy kicsit?

Reggel én jó korán felkeltem ideges éjszaka után…
Nyúl a ketrecben elnyúlva... a fárasztó éjszaka után,
És látom, beste, teremtette, kirakta az ajándékokat,
Az udvaron fészkekbe, nem elfeledve el a háziakat.

Szabad-e hát történetem után, lányok-asszonyok
Elővennem a szagos vizem, mert most locsolkodok…
Mosolyogtok ti, majd tőle télen is és nyáron...
Ha ügyes voltam, kérem én a piros tojásom…

Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc József

...

(LIMERIK csokor)
Én biz’ úgy szeretlek még, Margó!
Emlékszel, kirúgtál… Ez volt jó?
De nem feledhetlek,
Úgy csinálva élek…
Adnék egy nagy ágyat, ha az jó.

Ne hidd, hogy szívem még érted fáj!
A múlt csak egy régi, színes báj.
Az emlékek szállnak,
Vissza sosem járnak.
Ágyad egyedül tiéd... nem fáj.

Semmit nem tettem, Te ellened,
De utat szakítottad… élted?
Sorsban együtt veled,
Tetted… az eleged.
Te voltál mindenem, átélted?

Én nem akartam így... de féltél.
Élet sodort, mentem – nem jöttél.
Vártalak sokáig,
Nem jött válasz máig.
Elfogyott a remény, s Te néztél.

Idő torzít, eb tovább ugat…
Sors olyan, hogy nem mutat utat…
Vágyam tovább pezseg,
Hevem, még hentereg…
Boldoggá tennélek, az… utad!

Őrülten… szerettelek, kérlek!
Messze sodortak hideg éjek.
Távol vagy, én vártam,
De elhalt a vágyam...
Most is fáj... valahogy túl élek.

Vecsés, 2022. november 22. – Siófok, 2025. március 29. -Kustra Ferenc József– írtuk; romantikus LIMERIK csokorban - a páratlanokat én. [Joachim Ringelnatz (1883–1934) ’Én úgy szeretlek már’ c. verse, kétszerzős átirataként. Fordította: Mucsi Antal-Tóni műfordító] A párosok; szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája.

...

Hétköznapi pszichológia… a művészetben…

(TESTMESÉK: Hámori Zsófia aktfotós interjújából mondat válogatás)
Megfigyelte, hogy azonos frázisokkal dolgozik sok kollégája,
Pedig modellek mások – embere válogatja, ki, milyen alanya.

Megérzi a szeretetlenséget... fotó modellek megérzik
Fotós a modell-alany is, ha munkájukat nem szívvel végzik.

Az aktfotózás képei nem a szexualitásról… -kevésbé- szólnak,
Az, az alanyból csak úgy kifakad, de életeseményeket mutatnak.

Ő a testben megkeresi a szépet, fényjátékkal a lényeget,
Minden beállítás mást mutat… közöl bizalomjáték lényeget.
***

(A szépségábrázolás leírása szerintem művészi szinten!)
Az emberi faj odavan egy kis voyeurizmus -ért,
Olyan ez, mint a gyerekek, este meg: jó kis meséért….
Az emberi faj odavan egy kis voyeurizmus -ért.

Ha kiderül, akkor mindenki álszemérmes lesz,
És hosszan ecsetelik, nekik tetszetős nem lesz…
Ha kiderül, akkor mindenki álszemérmes lesz.

Pedig az akt fotó olyan, mint amikor a szobrász kifaragja,
Meztelen ugyan, de a látható szépsége, a szexet takarja…
Pedig az akt fotó olyan, mint amikor a szobrász kifaragja.

Az akt másik ’személy’ nézése, szemlélése, a szépsége okán és alapján,
A nemiség föl nem merülhet, mert a szépség talaján az elő nem kerülhet…
Az akt másik ’személy’ nézése szemlélése, a szépsége okán és alapján.

Az akt fotó a szobor, olyasmi, ami a szépséget híven megőrzi,
Van már múzeumban kétezer éves férfi szobor is, szépséget őrzi…
Az akt fotó, a szobor, olyasmi, ami a szépséget híven megőrzi.

Az akt fotó művészisége a lényegesen sűrűbb előfordulású,
Még akkor is, ha a fotós talán lényegesen kevésbé kikupáltságú…
Az akt fotó művészisége a lényegesen sűrűbb előfordulású.

Az akt fotó gyakori előfordulása, az a megjelenési formája,
Nevezetesen, hogy a nyomtatott sajtóban van lehetőség, láthatósága…
Az akt fotó gyakori előfordulása, az a megjelenési formája.

Az akt fotó, az akt szobor, ezzel szemben egy művészi ág megtestesítője,
Az ily' szépséges-kifejezés keresője, vágy-igényének a keresőre…
Az akt fotó, az akt szobor, ezzel szemben egy művészi ág megtestesítője,

Aktság és nemiség összekeverése, helytelen és igen súlyos tévedés,
Bár tudom, akár vannak sokan, akikben, ez ügyben nem annyira keveredés…
Aktság és nemiség összekeverése, helytelen és igen súlyos tévedés.

Tudjuk, szavak etimológiája köznyelvben gyakran erősen bizonytalan,
Feltételezés előfordulhat! Sok ember közben erősen téma-tudatlan…
Tudjuk, szavak etimológiája köznyelvben gyakran erősen bizonytalan.

Művészi ábrázolás keresése, nézése nekünk legális tevékenység,
Voyeur személyek tevékenysége pedig nekünk, illegális tevékenység…
Művészi ábrázolás keresése, nézése nekünk legális tevékenység,

Vecsés, 2024. november 4. – Kustra Ferenc József- íródott: szakirodalmi konkrét és bizonyított adatok figyelembevételével, meg az 50 éves bűnügyi nyomozótiszti munkám alapján, mint személyes magtapasztalás.

...

Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!

Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?

Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.

Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.

Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…

Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…

A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...

Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.

Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?

Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…

Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*

Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…

De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!

Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?

Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?

Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, nem vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?

Vecsés, 2016. október 7. –Kustra Ferenc József- íródott; versben, senrjúban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról. „Csuló” – kézifegyver lövedéke.

...

Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.

Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.

Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.

Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.

Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.

Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.

Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…

Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.

Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.

A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...

Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…

Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.

Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?

Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…

Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!

...