Te és én
a folyó két partja,
életünk - ég :
vízen tündökl?,
izzó napfény.

Szerelmünk
duzzadó...
medréb?l kilép,
de fegyelmezett,
visszatér útjára még.

Szélt?l
hullámzó habja
érzéseink
visszhangja,
egy-egy kavargó örvény
karja feldobja.

Átível? hídján
szurkolók és
ellendrukkerek...

Ne számold meg...
Édesem!
Messze az ár,
vész nem fenyeget...

...

Egy jó szóval érints meg naponta,
csupán csak eggyel...
Szerény bókkal itass,
szomjoltó kedvvel...

Érints meg mozdulattal, megbánó
b?ntudattal, könnyet is
felszárító meleg
mosolyokkal!

Érints meg a rózsák türelmével,
naiv gyermekséggel,
vigaszt mer?
mákszemnyi hittel...

Ki-kijózanító kedvességgel,
a csak marasztaló két
kezeddel, küzd?
szeretetharccal!

Érints a hangoddal, simogass meg
ártatlan daccal,
csak Értemig harccal!
Nem hatalommal!

...

Ha megtehetném...
fák évgy?r?it húznám minden ujjadra,
koronájukba pólyáltan ?rizném álmod;
ágak közé rejtve szerelmünk fészkét.
Levélzöldb?l préselnék gyógyító er?t,
hogy föltámasszam a majdnem halott jöv?d,
és beültethessem életfacsemetékkel
lélektemet?d.

...

Legyen az este nyugalommal teljes,
legyen ez az éjjel csillagoktól fényes,
legyen a hajnal fagytól mentes,
legyen a nappal mosolyodtól kedves.
---
Egész este veled lennék,
karjaid közt melegednék,
mint hó a napsütésben,
úgy olvadnék.
---
Riadt ébredésem elillant,
mikor két mosolygós szempár
rám villant.
Szemed szikrát gyújtott szívemben,
és újra melegség áradt a testemben.

...

Mihez hasonlítasz?
Milyen és ki vagyok neked?
Melyik csillagot nézed
a sötét éjjben
amikor nem lehetek veled?
Melyik az az álmod amelyben
én is benne vagyok?
Mit látsz bennem
amitöl a szemed felragyog?
Mit érzel akkor ha
kimondom szeretlek?
Miért bízol bennem,hiszed el
hogy soha nem feledlek?
Hogyan képzeled el
az életed velem?
Ha megöregszem akkor is fogod
szorosan remegö két kezem?
Mi lessz veled ha én
már nem leszek?
Utánnam jössz s majd
ott kezdünk egy új életet?

...

Arcomra barázdát szánt a kín,
A kötél a húsomba vág,
Nyugodt a tenger. Odakinn
Elcsendesült a világ.

Matrózaim ? tudatlan-boldogok -
Bekötött füllel járnak.
Nem hallják ?rjít? dallamod,
Csodáját e tájnak.

Tán sejtik, mi ez a rémület,
Melybe létem belereszket;
H?sök, kik hallották éneked,
Egyt?l-egyig odavesztek.

Jómagam még élek.
Vitorlásom messze jár,
Ám bennem a megperzselt lélek
Sosem lesz a régi már.

Néhány áldott pillanat
Új létezést teremt,
Hallottam szirén-hangodat,
S most meg?rjít a csend.

?Forduljunk vissza gaz ebek!? ?
Üvöltöm eszem vesztve ?
?Hallanom kell az éneket,
Vagy feszítsetek keresztre!

Mert kidöntöm a f?árbocot,
Ha kötelem nem oldjátok,
Fordítsátok vissza a hajót,
Vagy szálljon átok rátok!?

De hiába küzdök. A kötél er?sebb,
Az árboc is kemény,
Hiába minden ég? seb,
Elfogy a vak remény.

Elfelejtesz. Új hajók jönnek,
Te énekelsz tovább,
S én nem hallom többé életem legszebb
Szirén-dallamát.

...