Agy? Zsuzsanna, sz?ke rózsa,
nyolc teljes napja kedvesem!
A kurta gyönyör, édes óra
talán a legjobb szerelem.

Tudom-e most, hogy eleresztelek
bolyongva majd hová jutok?
Isten veled, te szép, te legszebb!
Sietve, messzebb,
csak elfutok.

Megyek, s a csókod búcsulángja
még ajkamon lobot vetett,
még megpihenni, kicsi lányka
karomba hajlik szép fejed.
Érzed, a szívem egyre reszket?
A tied vígan dobogott!
Ha elmegyek, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
szeretlek ott.

A nyerget már lovamra tették,
jaj, miért is nem marad velem
a te haszontalan fejecskéd,
melyt?l most illatos kezem?
Szemed nevetve rám mereszted,
mint nimfa, ha futásba fog.
Még szemem is, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
csak mosolyog.

Ó mennyi báj, és mennyi bánat
édes bucsúdban, gyermekem!
A könnyed is csupa varázslat,
szemedb?l szíved int nekem.
Vígaszt adna, ha halni kezdek,
szemed, mely élni buzdított.
Mégis megyek, te szép, te legszebb,
sietve, messzebb,
már csak sírok.

Zsuzsanna, majd ha elfelejtesz,
egy percig ?rízd még tovább
- mint virágot kebledbe rejtesz -
hervadt szerelmünk illatát.
Ti boldog esték, hova lesztek?
emléketek még itt ragyog.
Isten veled, te szép, te legszebb!
Sietve, messzebb,
tiéd vagyok.

...

Nem rejt ölén annyi bárkát Velence,
Bourg osztrigát, nyulat Champagne vidéke,
Szavoja medvét s még Bretagne tehént se,
nem ringat annyi hó hattyút a Themze,

nincs klérusnak annyi sok szerelme,
Németországnak annyi véleménye,
egy spanyol grandnak annyi büszkesége,
s udvarnak annyi furfangos kegyence;

nem él annyi szörnyeteg Afrikában
nincs annyi nézet egy köztársaságban,
Rómában annyi búcsú ünnepen,

keresked?nek kapzsisága, senki
Sorbonne-i bölcsben annyi érv, amennnyi
szeszély kedvesem fejében terem.

...

Kis patak lábamnál folydogál
csobogó teste néha ásít
micsoda tündökl? délután
ragyog fejünk fölött a nap
a boldogság aranyalmái beragyognak miknket

szép vagy kedvesem mint az édeni kertben
a gyümölcsök boldog mosolygása
és amíg kertünkben égi vendégek
vernek csillogó sátrat
hajadnak ékes sátorából
a szerelem aranyalmái
hullnak izgatott ölembe.

...

Csak a visszhangtalan éj
az elárvult csönd
a mocsokban élés csöndje nélküled
csak vágyom hogy vágyam valóság legyen
irgalmak dadogása kápráztat nagyon
és míg a délibábok éjszakája vakít
szerelmed szám?zött oltárán
paprikajancsi-sírások könnye gy?lik
én hallgatok zokogásom is néma
bels? elárvult zokogás
csak érted és nem ellenedre

csak miattad és csak utánad
zokogok kedvesem

...

Szeretlek téged...

Szeretlek téged, mint f? a rétet.
Mosolyod, hangod, az ölelésed.
Hints sóvárgó lelkemnek sebére
Balzsamos hitet, - örök életre.

Vedd észre már ó, ne hagyd kih?lni,
Óvd szerelemes szívem szenvedni.
Kedvesem, te adsz er?t énnékem,
Napsugaram, viruló szépségem.

Szeretlek, - te vagy az én életem,
Érz? szívem diktálja, - hiheted,
A szeretetet megkapni - t?led,
Vágy törtet rám, perzsel?n égetett.

Rossz, ha kínoz bú, a szomorúság,
Lelkem bolyong, érzem, ez balgaság.
Gondolni rád, mennyire izgató,
Énnékem te légy, a vigaszt adó.

Maradj meg hát továbbra is Édes,
Áldjon meg az Ég, örökre téged.
Velem legyél, érezd szívem hevét,
Árasztja mindig feléd, - melegét.

...

Aludj, bús kedvesem! A rózsás este már
mindjobban elvegyül a közelg? homállyal;
megjött, bégetve, és pihen és hallgat a nyáj;
utat s visszaült port éj és köd barnája árnyal.

Szálljon le a szender szép, szárnyas angyala, s
vigyen magával egy más életbe! Kegyetlen
napjaimban barát ? már rég és vígasz -
aludj, aludj: t?le nem féltelek, szerelmem:

feledést csöpögtet a szív sebeibe,
tovarebbenti mind, ami jaj, ami emlék,
ami csak gyötör, és láthatatlan keze
átveszi reggelig lelked szomorú terhét.

Ellenséges szavak s szemek csaptak feléd,
kimerített a nap, bels? harc, sok galád vád...
Aludj el, gyermekem; az álom majd közéd
s közéjük engedi irgalma tiszta fátylát.

...