Te n? vagy; én férfi; ez a világ:
és mindenek m?ve mindegyik.

Itt a tompa léptek a hóban; az idegen;
nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny
a falusi sétálók fölött; és körülöttünk
rengeteg gyönyör? kar és meghitt dolgaink.

Nézd, ama csillagok hogy kószálnak ?sfény botjukra
d?lve az égen: míly egyszer?en viszi a kékség
az örökéletet Isten nyugodt barlangjába, hol Cézár
és Szókratész, primitív falfestmény gyanánt
hülye szemmel néz a világba, ahol mi ketten élünk.

Te a keresett vagy; én a keres?; ez a keresés
és mindenek küldetése mindegyik.

Mert a nagyság igásló, mely el?húzza
a szilárd kocsit; és útunknak célja van.
De a géniusz hatalmas kicsiség, szívszivárgás,
mely egyformán borítja be a nyulat és vadászát.

Mint egy virág álma, szerelmem, oly simán
fut a füves szél az éj s?r? fenyérjén:
nézd csak, az erd? nagy fapillantása hogy
mered ártatlanságunk épületére.

Te falu vagy; én az idegen; ez az út:
és mindenek m?ve mindegyik.

Ne tevékenyebb vagy részvétlen legyen az ember: de tágabb
élet?; s minden városa lengessen tiszta lobogót...
Túl sokáig voltunk egyedül, szerelmem; az átszúrt lábnak
kés? van szörnyen a vízen, és nem halhatunk most meg.

T?n?dtél-e, mért tört be az égen valamennyi ablak?
Láttál e hajláktalant nyitott sírban: Isten kezében?
Megismertetnéd a pacsirtákkal a háború eszel?s zenéjét?

Itt a tompa léptek a hóban; az idegen;
nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny
a falusi sétálók fölött; és körülöttünk
rengeteg kétségbeesett kar és meghitt dolgaink.

...

I

Úgy leltem rá: bimbó volt az ág hegyén,
még meg sem ébredt, s föleszméltem én:
álmom mélyebb álomemlékbe hullt;
szem a szemt?l, száj a szájtól tanult,
S álmom szétvált egy t?zcsík mentiben;
ahol álltunk, fény dermedt a vizen:
sz?rt holdfény - messze halk madár csipog;
rezzent a víz, s fölrezzent ? is ott.

II

Megáradt leveg?ben jött felém,
maga a változás, önt?zkörén.
Néztem, ott járt köztem s a hold között;
k? és bokor táncolt, föl-fölszökött;
megfogtam árnyát, hogy a fény apadt:
elfordultam, s el?ttem maradt.
S a lomb szivéb?l madár énekelt.
Szélre vágyott, mert engem szél ölelt.

III

Sértetlen élhet csak a szerelem.
Alig pihegett, hallgatott velem.
Egy kismadár körözve szállt fölénk,
pettyes erd?b?l ?z jött, lesve ránk.
Ki emlékszik - kétked. Tehet-e mást?
K?be rúgtam, s lestem a csobbanást.
? neszek nyelvét tudta: - az erény,
mit t?le kaptam, attól élek én.

IV

Teste a szélben szilárdan megállt;
árnyunk elvegyült, s lengve körbe szállt;
s lett fényes tenger T?le a mez?,
s gyermek én, t?z-vízzel játszadozó;
s fönt lebegtem egy hullám taraján,
nedves farönk. T?zben dalolt a szám.
S a végtelen határán meglepett
szerelmem - s végre önmagam leszek.

...

Mi csodás az eufória-érzés? érzés mi csodás; nos máma eurforiánus
vagyok, agilis, mint egy görög isten, s étvágyam viktoriánus,
igenis, ma tán sárcip? nélkül megyek ki,
ma köteked? vagyok, mutassam-e, kedjek kötni?
E napom boldog.
Ma égbolton dobolok, s miel?tt letolnak, kereket oldok.
Szelidítek egy karibút,
felékítek egy marabút.
Életem megörökítem memoárban.
Ah ifjuság! Mecsoda mecsoda eufória!
Ritkán forogtam budoárban,
inkább ott voltam, ahol van kaja.
Osztriga kell-e angyagyom?
Nekem agyom.
Hajóroncs kell e kedvetyem?
Majd partravetyem.
Mert nekem kínai fecskefészket játszik a Wurlitzer,
és úgy beszélek portugálul, akár a Berlitzer.
Cip?t húzok és vetek madzag nélkül, mert sarum mokaszin,
gyakorlatból tudom, miben különbözik szérum és antitokaszin.
Feleim, ne higgyétek, hogy fölvet a pénzem, nem vagyok g?g-glóriás,
csupán kicsikét eufóriás.

...

"szép tavasz id?d
id?m id?nk mid?n
b?ven terem a szerelem
szép szerelem vivát"

(vigadozó kis madarak
csaponganak a lebegnek a
jókedv?en énekelnek a
szállnak a virulásban)

jönnek-mennek a párok
keringenek merengenek
de valamennyi kett?
egyedül van lelket se lát

(ilyen égboltot s napot
sose láttam és sose láttál
sosem suttogott ennyi ajk
ugyanannyiféle igent)

fa nem számolja levelét
csak a zöld levél önmagát
de ezrével csillogva is
jelentésük csodásan egy

(titkon félénken szeretve
apró röpke lenge szálló
virulásban vigadó
boldog lényükr?l dalolnak)

"szép tavasz id?d
id?m id?nk mid?n
b?ven terem a szerelem
szép szerelem vivát"

...

Egy n?nek, kit ösmerék,
a szeme ritka ékesség:
kínakék.

Más ablakú az én pofám,
hol zöld, hol lángot okád igazán,
az ám!

Anyám szeme ködránc, könnyedény,
a kishugoméban holt fény,
bolond szegény.

Alighanem kivételes,
ki oly kékl? tökéletes
szemes;

hol ?rzi, hogy naplángolás
nem éri, se tornádórobogás,
nincs rajta kopás;

éj munkában még soha
nem marta m?fény mostoha
árama;

s oly szívtelen a szép bestia,
sose volt kín t?zhelye, könny fazeka
írisz, retina?

Bepillantásait öntse csak,
nem kedvesek, nem is okosak,
hamisak.

Ha kék fényt áraszt messzire,
könnyen fakúl, de mennyire,
a jóhíre.

...

Roskadt kalibák-szegte sikátor;
félrebillent, álmos utcalámpák
sercegnek-fröcskölnek pisla fényt
mocsokrekesztette kanálisra,
rühös hátuk vakaró kutyákra;
félpucér gyerekek kerget?znek;
n?k pöfékelnek fekete kapukban;
cirpelnek a tücskök;
mogorva férfiak vánszorognak
a félhomályban.
Kaktuszsövény mögül
lódög b?ze
száll a sül? tamale illatával.

Fekete csipkekend?ben leány
bámulja biceg? székén
üvegtelen ablakából a bársony ég
tárt szárnyon száguldó csillagainak
kirobbanását.
S mintha dúdolna is a lány:
"Érinthetnélek benneteket, csillagok
(fényetek kézérintésnyire hoz),
a Sz?z képénél lennétek csokor,
a meszelt oltár m?virágai fölött,
hogy Juan hozzám visszatérjen;
hogy visszatérjenek a lusta, tüzes órák
hogy elfeledjük éles szavaimat,
legyez?csapdosásaimat.
Nem tartanék meg, bel?letek, csillagok,
négyet csupán magamnak-
fejem fölött ezt a két kékesfehéret,
fülönfügg?nek,
azt a két narancsszinüt, amodébb,
cip?csatomra."

Lentebb az utcasoron
guggoló legény hangolja gitárját,
cigarettájának füstje hajának
csigái közt göndörödik,
és dúdol ? is, de más szavakat:
"Ne hidd, hogy ablakod ?rzöm,
jobb az új szerelem, mint a régi,
ami már megkeseredett.
Elmúlik minden, ez már a sorsunk,
hosszú az élet, de az ifjuság
egy röpke nap csupán,
próbálj, ha tudsz, szeretni mást,
mert elfogy hamar az égr?l az arany hold
és meghalnak a tücskök
és Szamarkand és Babilon:
puszta sárfalak, homoksivatagban."

...