Hétköznapi pszichológia… Avagy: lélekharc az életben…

Nem tudni, hogy lesz az életben
Bele kell nézni, mi van lélekben...

Ember tervez, és Isten végez.
Ki az, aki lent az üstben végez?

Jónak lenni, jót tenni,
Életkártyát keverni
Ismerni a jövőt, kutatni a múltat,
Tudni kell a jövőt, keresni a múltat?

Tenni azért, hogy meglegyen az örök élet?
De öregen megtudni, hogy ember mivé lett…
Saját árnyékot tán' kergetni a betonon
Végig menni, nem létező futóhomokon.

Szeretni a hazát, ami nincs… csak álom?
De szeretni, ha volna… és nem vágyálom…
Lélekkufárokat elkerülni, a csalókat elzavarni
Gyógyszerkufárokat megkerülni, egészségesnek maradni.

Földből boldog bolygót kell csinálni,
Földi létben boldogságra vágyni.

A jót vágyni!
Rosszat fájni!
Szépet imádni!
Csúnyát utálni!

Úgy kéne élni, hogy feloldozást nyerjél
Ha osszák a mannát, abból Te is egyél…
Szép oroszlánokat manézsban egzecíroztatni,
Búvárokat meg a tengerparton keszonoztatni.

Nehéz dolog átmenni a tű fokán,
Táncolni is... kés élén, nem a fokán.

Az is valami, haladni előre, hátrafelé futva,
És ha szembe jön a cséplőgép, elugrani, ne légy útba…
Meg kell enni a mákos tésztát erős paprikával?
Élni normálisan, emberi egzisztenciával…

Az ég mindig kék és ez sem igaz
Meg a réten a szép pipacs is gaz…
Százzal bevenni az életkanyart
Van ki ezután vizet nem fakaszt…

Kérdésre valaki tudja a választ? Élni, de hogyan?
Jöttél, tudod? Eljutni valahová, Te tudod hogyan?

Semmi olyan... nem tart örökké.
Sziklák is szétesnek kövekké…

Vecsés, 2014. április 12. - Kustra Ferenc József

...

3 éve van háború a szomszédban. Katonák, havonta ezrével fogynak… Kárpátaljaiak is…

(3 soros-zárttükrös, hatsoros belsőrímes, önrímes)
Te ágyú… Te, nagyot lövő ágyú… mit kilősz az bizony ágyúgolyó,
Te ágyú… Te, nagyot lövő ágyú… bizony, véres lesz az ágyúgolyó.
Te ágyú… Te, nagyot lövő ágyú… mit kilősz az bizony ágyúgolyó.
*

(leoninus)
Figyeljétek, tüzér ki tüzet nyit és azt bizony nem is kicsit.
Az elsütő szerkezetre spárgát köt messze, védett a keze!
Messziről jól megrántja a spagócát, kilövi a golyóját…
Sok lőporfüst terjeng a levegőben, durranás elmenőben.

A tüzér fiatalúr lefekve rángul és a füstsötétbe bambul.
Szeme vége üvegessé vált, arcán meg búra vált, értelmet levált.

Megjelent az ütegparancsnok, elhatározta: én most ordítok!
Mit képzelsz, hogy lefekszel, te szemét? Hallod? Nem tüzér vagy? Mér’ fekszel?
Ébresztő föl és kelj is föl! Telefonáltak, hogy megest lőni köll!

Szegény fiatalúr önkéntes katona volt, de belőle az élet már kiholt…
Már nem mozdul, ruha alól vérzik nyakája, kósza volt a golyó támadása…
Parancsnoka maga próbálta fölrázni, de nem ment... lassan, de könnyezve elment…

A parancsnok ment és telefonált, a vezető tűzére már hősi halott,
Nincs embere, ki madzagot rántson, halál élőre váltson… jól elkomázott!
*

(HIQ)
Háború,
Olyan amilyen!
Végpróba!

Mindenki
Ezt nem éli túl.
Végpróba!

A golyó
Megy! Kemény acél.
Végpróba!

Vecsés, 2025. február 9. -Kustra Ferenc József- Írtam: történelmi följegyzésként az ukrán háborúban 3 év alatt meghalt és megnyomorodott katonák emlékére… alloiostrofikus versformában.

...

Mondja kérem, kedveském… Gréta,
Mikor lesz már tárgyalós napja!
Egymásról beszélnénk,
Másról is beszélnénk…
Mondja kérem, mért nem akarja?

Velem boldog lehetne Gréta!
Beszéljünk… nő idő távlata.
Vázolnám, amit kell,
Amit tudnia kell….
Kegyeddel, mi boldogok lennénk…

Rövid ám az élet, ó, Gréta!
Kössük össze, van bőven ’cérna’.
Szívemből boldoggá
Lenne, végleg-soká…
Ne kéresse már magát, Gréta!

...

Jaj, Te szerelmetes Iluska!
Vágyam, öleljelek Te fruska.
Lennék a tanítód,
Ha kell… alád-valód.
Szerelem! Ne mulaszd Iluska!

Szerelem… száguldó paripák!
Ülj a nyergembe… jön már a nyák…
Kívánom, borítson,
Vágyam; elalélón.
Igyekezz, nem elég… a morzsák.

Elképesztő vágyrohamomban
Kár, hogy kezem, nincs még bugyódban.
Ezt igen élveznéd,
Szeretve… szeretnéd.
Végig csak vinnyognál szobában.

Vecsés, 2019. augusztus 19. – Kustra Ferenc József – Erotikus LIMERIK csokor

...

Hétköznapi pszichológia

Azt hiszem már nem szeretlek, véremmel búcsúdban nem gyengítelek.
Könnyem már elfogyott, nem sírok, hogy létezel, tavaszban, ha érkezel.
Földig hajolnak a háborús istenek, szerelmes képeid nekem lebegnek.
Fagyos szíved férgesült aranyat imád, pajzán holdvilágban nem érdekel a cicád…

Nézésed is kikopott. vonzereje nuku, amin, ha látnám is smafu.
Már nem érzem a szegényes örömet, haragra gyújtottam tiltott közönyet.
Ördög szemében a tűz észrevehetetlen, ki is alud a napvilág, mert másfelé néztem.
Előfordulhat néha, hogy vezényszóra fészkelnek a sasok… maradnak az igék, mondatok.

Nem repül már hideg csókodtól jégszilánk, jégverésben sem szór kincset a szilánk…
Feketén pompázik a régen zöld volt pázsit, nem kell félni, kelő nap nem ránk nyit.
El is indulok, de nem tudom meddig maradok, lelkemmel szerelembe, már nem harapok…
Sokat imádkozom, az élettől nem félek… Nem szeretlek, ez már a lényeg, de még élek!

Vecsés, 2023. december 21. – íródott: Ambrus József poéta társam azonos c. verséből átiratként az engedélyével, leoninusban.

...

Éltes életlátás

Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.

Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…

Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.

Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.

Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.

Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!

Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.

Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.

Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.

A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…

Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.

Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.

Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...

Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.

Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

...