(3 soros-zárttükrös duó)
Gondolataim fönt ülnek a szomszéd pipafüstjén,
A dolmányos varjuk meg a faágak gyenge szélén…
Gondolataim fönt ülnek a szomszéd pipafüstjén.

A cudar élet, jobban gyűlöl engemet, mint én őt!
Pedig nekem volna okom erre, mindenekelőtt!
A cudar élet, jobban gyűlöl engemet, mint én őt!
*

(Senrjon)
Dolmányos varjuk árvák?
Írástudók, kik szerint lárvák?
Buta tömeg győz?
*
Hontalanok szegények?
Védtelenek a határ-szélek?
Rímtelenségek…
*

(Bapeva)
Élek,
Születtem.
Az óta baj,
Fanatikusan
Csak nő, kiút meg nincs!
A halálos szerelem
Hőse sem lehetek ilyen
Kényszerek között. Nincs is kivel!
Rongy élet belekúszik résekbe,
De nem a finomabb... élvezetesbe…
*

Élet miért engem gyűlöl, nem is kéredzkedtem világra!
Anyám megölte húgom, testének végtelen magányába,
De engem kellett volna, és akkor most nekem, nem kellene
Másfélébe kapaszkodnom… alap- gondolkoznom eleve.

(3 soros-zárttükrös)
Az élet tudatos, jobban gyűlöl engem, mint én őt!
Ki vágyott rá? Kimentett, mint fúlásba menekülőt…
Az élet tudatos, jobban gyűlöl engem, mint én őt!

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Porból lettem, mivé leszek, még holtomban is csak beköpnek a legyek?
Porból lettem, mi ez a végtelen gyűlölet? Akárha por se legyek…
Porból lettem, mivé leszek, még holtomban is csak beköpnek a legyek?
*

(Senrjon csokor)
Maga a születés is
Homályosan vad élethelyzet.
Ez vajh’ tévedés?
*
De ki szület, mit tehet,
Hogy ajándékba kapott éltet?
Örül cicinek!
*
Aki hathetesen hal,
Az még nem kedvence a létnek?
Ugyan! Miért halt?
*
Lét ellen én se semmit!
Gyűlölete, oly’ határtalan…
Én ítéltettem!
*
Idő életre kel az
Élet tengerében… elkísér.
Mindig jelen van!
*
Tiszta-vizet önteni
Élettengerbe, feladatom?
Vajon, mért nekem?
*
Tiszta-vizet önteni,
Életpohárba, feladatom?
Életnek kéne!
*
Ó írástudók, Ti mind
Hiszitek, hogy remek az élet?
Nekem, miért nem?

Vecsés, 2020. október 11. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás: Alloiostrofikus versformában!

...

Viháncolnak a lassan melegedő napsugarak,
Érzem, közben látom, nézem, táncolnak a madarak.
Virágos- és sziklakertünk, már pompázatos,
Megjött! Már itt a szép tavasz és nem álságos.

*

Pattan rügyecske,
Hangosodik már a rét.
Szirom sokaság.
*
Életörömmel
Teli levelek és fű.
Hajnalhasadás.
*
Tölgyfacsemeték
Szégyenlős levelei.
Éppen születnek.
*
Hívogató domb.
Hófehér akáclombok.
Méhraj vitustánc.

*

Már lehet napozni is és ez lélekmelegítő…
A fény is kellett már, testünket lágyan megérintő…

*

Bőrnek kell a fény,
Testünknek dé vitamin.
Vitaminhiány.
*
Nők, már oly’ lenge
Ruhában járnak. Öröm.
Legelő szemek.
*
Tavaszi szünet
Volt már, de vége, elmúlt.
Lassan tanév vég.
*
Gyerekek már kint
Az udvaron játszanak.
Térdek, koszosak.
*

Kutyáknak is tavasz... kezdenek lassan vedleni,
A vakondok, meg igyekszenek dombot emelni.
Mondják a májusi eső, aranyat ér…
Lesz még meleg nyár, ha a tavasz véget ér…

Vecsés, 2015. május 30. -Kustra Ferenc József- íródott: Versben és senrjúban…

...

Egész életemben hógolyóznom kellett tavaszi virágnyílásban,
Ám csak virtuálisan, mert hógolyóm, sem más nem volt a tavaszságban.
Mindig, jól át is éltem, hogy na -kesztyű nélkül- a kezem most lefagyott,
Aztán a semmiből a semmibe, de a testem csak alkalmazkodott.
Lelkemben azonban... örökösek maradtak a fagynyomok.
Kertészhez sem járok, de megmaradtak éjjel kínzó álmok…

Vecsés, 2021. november 17. – Kustra Ferenc József

...

Nem már meggörbült háttal,
Nem halovány orcával,
Nem bánatos fékekkel,
Nem is rongyból lélekkel,
Megyek vívni a mai nap illat-harcát,
Megyek locsolkodni, azt a jó húsvétját!

Tavaszi szél enyhe süvítése hívó zenét játszik,
Boldogan fogok locsolkodni, remélem ez már látszik…
Tavaszi szél enyhe süvítése hívó zenét játszik.

Míg nekiindulok, előjön jó sok emlék, mikor locsolkodtam,
Volt locsolkodás meg puszilkodás, sok zabától majd ki pukkadtam…
Próbálok átnézni a saját üvegfalamon,
Ma már ez a túra nekem már terhes, de nagyon!

Odaértem az első helyre, mily’ jó, ablakban láttam, várnak végre,
Kezemben fogva a Krasznaja Moszkvát, büszkén beléptem ünnepségbe.
Bent már többen is voltak, ettek-ittak, vicceltek. Ittak is; mivégre,
Amikor még csak reggel volt, de hogyan fognak kinézni majd estére?

Locsolkodás megvolt,
Pusziosztás sok volt.
Úristen... volt egy akkora-óriás sonka…
Kenyér se kellett, ettem, de imát mormolva…
Faltam, mint egy erdei éhező, nem kérdeztem semmit,
Igyekeztem ’halálra enni’ magam, azt a mindenit!

Közben még egy kisfiú beesett, jött locsolkodni a szomszédból,
Közben ettem tovább, ezen esemény nem terített szándékomtól.
Jöttek még rokonok, volt köztük egy kisleány, úgy tízen éves,
Amikor én fölugrottam és meglocsoltam, örült az édes.

Nos, még kijött a szobából a mama is járókerettel, én ugrottam is,
Mert neki is jár, ami jár. Kínálgatott, de hosszasan, bőven locsoltam is.

Kiemelem, hogy a három kis-nagylány, meg a mama igen kedvesek voltak,
Elődjeim mentek, így engemet kínáltak, Anyukával élen rohantak.
Úristen micsoda finom volt a házi sonka,
Meg hozzá a házi készítésű, erős torma...

Sok volt az a pár pálinka, agyamat tejüveg védte…
El is fáradtam, gondoltam hazamegyek, bár mivégre?
Húsvét van, bajsz' alatt halkan mormogok,
Uram, úgy gondolom csak veled vagyok!

Vecsés, 2022. április 1. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia… a háborús lét csapdájában.

(Senrjon)
Járvány még nem múlt végleg,
De pluszban már van egy háború.
Harc dúl egy hete…
*

(Senrjú)
Lesz cudar világ,
Egyhamar nem múlik el.
Egy hete harc dúl.
*

(Leoninusban)
Rettenetes veszteségek lesznek, érzem is, hogy most erre éppen-nagyon ráérzek.
Emberiséget és a mai világot ismerve, szomorú… részt veszünk figyelve.
Szemlélőnek lehetnek víziói, de jelzem, már nem lehetnek illúziói.
*

(6 sorosban, leoninusban)
Európa középső részén kitört a háború, ez mit hoz, az maga a ború!
Itt hetven éve nem volt háborús összetűzés, nem kellett semmilyen visszaszerzés.
Nagyon messze vannak ők, a kiagyalók, jelen háborúban ők a ragadozók!
De
Nagy a baj, de nagyon, mert meghülyült mindenki, majd egyszer, ki fogja ezt jóvá tenni?

Múlthoz képest már „éhező” a jelen, nép védtelen, pártolók szeme meg sem rebben…
*

(Sedoka duó – félhaiku lánc szerűen)
Nagy disznóság ez
Az emberiségtől… no!
Ártatlanok megszívják!

Pénz-hatalmasok,
Emberiség részei!
Ártatlanok… megszívják!
*

(Septolet)
Menekültek,
Szerencsétlenek,
Gyerekek!
Családok szétesnek!

Katonák, majd meghalnak…
Gyerekek apa nélkül maradnak…
Özvegyek lakolnak…!

Vecsés, 2022. március l. – íródott: a világban beállt életrealitásról, immár történelmi tényként; alloiostrofikus versformában.

...

Vízióm a jövőről…

Az én utam felett boldog gerlék búgnak,
Vadludak vében, csak úgy, előre húznak!
Ők nem néznek a napba, így nem vakulnak.

Az én utam, előttem kanyarog a végtelenbe,
Nem is látom a végét… talán a reménytelenbe…
De biztos, hogy megy tovább… mint eddig az esztelenbe.

Tarkítják a bombatölcsérek,
Ezekben meg csapadékvizek.
Araszolok… minek válldíszek?

Érzem életfáradtságot, utam le fog járni,
Végül is a tócsák közt négykézláb fogok mászni?
Közben majd rám csap a vihar! Így fogok átázni...

Szabad vagyok, mint egy nyüzsgő közlegény a bukott hadseregben.
Földhöz rögzítenek a láncaim, földhöz ragadt marad létem.
Csak lépdelek én a vaksötét éjszaka fekete lépcsőin.
Élek nem létező visszhang, visszavert, élettelen szavain!

De jó fent a boldog gerléknek, hallom, ahogy búgnak,
Szeretik ők egymást, majdnem egymásba belebújnak…
Látom, megvan a sártengerem… ez alap öngúnynak.

Hosszú utamon volt több átrakodó állomás
Meg, látom, mily’ zsírozatlan minden… csodálkozás.
Jól átrakodni nem sikerült, maradt álmodás…

Visszanézek, hátul már nincsen is út, sőt leomlott az alagút,
Elől meg a sok tócsa, meg sártenger, ez aztán nem diadalút…
Jól látom, vagy csak képzelődőm? Kell keresni egy koronatanút?

Hosszú utamat én már bejártam, szívem, szívből sokszor vérzett,
A lelkem jóformán be sem tudna számolni, közben mit érzett…
Mert a sokkoló behatásokra, nem is tudni, hogy mivé lett.

Éjjel sem volt soha enyém, nem pihenhettem, de a hajnal útra kél,
Lelkem a láncain kívül ugyan mit veszíthet, tán’ semmitől sem fél…
Igaz, realista, így tudja, hogy reménytelenül semmit nem remél.

Életutam, maga a langy mocsok volt, csak gáncsoskodás és árulás,
Meg nem értés, ellenállás, ezért lett a végső és örök fásulás…
Minek élni, ha a világ szemét, a kis jóindulat meg álruhás…

Volt nekem is jó-barátom nem is csak egy és mindenik koromban,
De mind „orgyilkos” áruló lett, lesnem kellett, ki van a nyomomban…
Megoldás sosem volt, csak dühöngtem, mint vihar a tengerszorosban.

Rángattam én a vészharangomat, de itt senki… nem is hallották!
A pusztában egyedül? Kik problémát hallották, visszahajtották!
Van, kinek van! Nekem is elkelt volna egy "támogató" jó-barát!

Nincs itt koronatanú, nincs még egy görbült út jelzőtábla sem,
El fogok tévedni? Lehet a sorsom, hogy tócsában végezzem?
Azt sem látom tisztán, mi a jobb, ha tartom magam, vagy vétkezem?

Ilyen gané utat rendelt nekem a sorsom
Ez az örökre kapott, saját életboltom,
De a nagy baj, hogy mindig üres volt a polcom…

Az utam, látom, megy, belevész a ködbe,
Sőt, belevezet valamilyen erdőbe…
De ott nem tudok pihenni, mint erődbe.

Bizony, hogy tudom, mi lesz a vége, eljön, majd abbamaradhat a harcom,
Fájdalmas a lét, hát még a vég, de igyekszek… mosoly díszíti az arcom…

Nem is látok sehol senkit, aki legalább sajnálna,
És csak gondolom, hogy ez a fájós lelkemnek használna!
Senki, senki! Enyém a sáros, tócsás utam magánya.

A vadludak vében, látom, a légi folyóson csak húznak!
Utam felett boldog gerlék, boldogan, szeretetben búgnak…

Vecsés, 2016. március 18. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...