Hányszor mondjam még el, hogy oly szép az élet!
Hogy nincs esze annak, aki gy?löli;
Vagy tán jobban mondva, nem is a világ szép,
Hanem a világnak szép leányai.
Mert hiszen ameddig szép leányt nem láttam,
Nemcsak a világot, magam is utáltam!

Jaj, de hogy megfordult kereke sorsomnak,
Mióta galambom téged láttalak!
Mostan azt kiáltom, a világ elveszhet,
Csak a szép leányok megmaradjanak!
Bennetek tanultam magamat szeretni,
S nem tudom, a földön mit lehet gyülölni!

Tele van csordultig keblem szerelemmel,
Megcsókolnám minden ellenségimet,
Nem gy?zöm imádni a jóságos Istent,
Mért teremtett ilyen szépnek tégedet.
S e nagy boldogságot annál jobban érzem,
Mert én az életben oly sokat szenvedtem!

Nem akarok tudni, nem akarok látni,
Csakhogy te enyém vagy és én a tied;
Nem tudok érezni, nem tudok gondolni,
Hogy meg ne fert?zzem szent szerelmedet,
A világ fölöttünk össze fog omolni,
Ölelj meg, s fel?le mit se fogok tudni!

Szálljon el mellettem az égnek villáma,
Adjon földrepeszt? rémes hangokat;
Én nem fogom látni, nem fogom hallani,
Csak a te "szeretlek" susogásodat!
Édes ölelésed bezáró mennyország,
Benne csak egy perc az örökkévalóság!

Ölelj meg forróbban... végy fel szárnyaidra,
Repüljünk, repüljünk némán, csöndesen...
Nézd - ezer bajával mily messze már a föld!
Túl vagyunk az égen, a képzeleten...
És nem látok semmit édes öleden:
Nem látom, hol vagyunk, az égnek országát,
Csak boldogságomnak végtelen világát!...

...

Közte s?r? kénynek, fájdalomnak,
Lyányka, lyányka nyugszom kebleden,
Gyakran Léthe lankadási nyomnak,
Gyakran véd? karjain angyalomnak
Új örömfény terjed létemen.

Szenvedünk, s bár nyúgodalmat kérek,
Vérz? búnkat mégis ölelem;
Hidd el azt, a bú s öröm testvérek,
S kényben úsz e jóltev? tündérek
Szép körében képzet s értelem.

Meg ne bánd, ha könnyeid hullának,
Néma könnyek, Eros karjain,
Meg ne bánd, mert szép napok valának,
Melyek Eros karja közt folyának,
Míg szendergél költ?d dalain.

Égi lángot szívtam ajkaidról,
Égi lánggal szívtad csókomat,
Felder?lt a fátyol titkaidról,
Ujabb álom szállt fel álmaidról,
S szebb remény a láthatár alatt.

Álom és Remény éltünk vezéri,
Tartnak fáklyát végcélunk felé,
Szívünk a valót távol kiséri,
S megcsalatván, néha bár eléri,
Csalfa bájalakkal váltja bé.

D?ljünk a jelenlét hív ölébe,
Légyen álom, légyen csalfa kép;
Tán ha vígan szállunk ellenébe,
Nem borúl szép arca gyászleplébe,
S mirtuszágat fürteidre széd.

...

Te, ki szomorú lényegemmel
kezdett?l kezdve vagy rokon,
csókold, csókold, csókold meg t?zzel
az én csóktalan homlokom.

Látod, itt állok mindhiába,
kezem sóváran integet -
Mindenkit?l csak csókot kérek
és szórom, szórom, kincsemet.

De szeretet-csók nincs szivökben
és tovább mennek hidegen,
s mire kincsem már mind a multé,
minden ember-arc idegen.

Csak Te osztod a csókot mindig,
csak T?led van, ki lángra kap -
Te a természet ?s szerelme,
ujjongó-lelk?, drága Nap.

Bíbor tüzed itt megfehérül,
mint sz?zi, havas ormokon;
csak csókold, csókold, csókold tüzzel
az én csóktalan homlokom.

...

Parton vagyunk, sziklákra estünk,
Be szép a mi testünk:
Nagy tengerek vándor lakója,
Szilaj két hajója.

Összetörött friss, fehér bordánk,
De ép a vitorlánk
S mi lenne, ha fölkerekedne
Vérünk régi kedve?

Nekünk jogunk van újraélni,
Jogunk van sohse félni,
Nem kérdeni, meddig és merre?
Vissza a tengerre.

Törött hajókkal is csak bátran
Bal éjszakákban,
Hajóink szent szél ösztönözze,
Mert csók törte össze.

...

Mint egy megért boróka,
Mely tiszta hóra hullott;
Mint a delin fejérl?
Rózsába bútt bogárka;
Mint a korinti sz?ll?
A cúkoros kalácson:
Úgy bársonyollik, oly szép,
Oly édes egy kerekded
Szepl?cske Lilla mellyén.

Ez az a kies szigetke,
Amelybe a szerelmek,
Ha keble tengerének
Téjhabja közt fürödtek,
Enyelgve szárogatják
Hajok vizes aranyját.

Ti szóljatok, reája
Hullt csókjaim! ha méltó
Dühödés-e Lilla mellyén,
Egy f?ldi nimfa mellyén
Imádni a hibát is?

...

Drága kincsem, galambocskám,
Csikób?rös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.

Megvídító orcácskádat,
Csókra termett kerek szádat
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.

Óh, hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!

Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélk?l is szépen áll;
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.

Szép a hajad szép szála is,
Ha kis csikó hordozta is,
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi r?t vuklija.

Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.

Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.

Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.

Óh, ha téged nem láthatlak,
Be óhajtlak, be siratlak!
S ha képed kezembe akad,
Szememb?l örömkönny fakad.

Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedr?l énekelek.

Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?

Óh, ha szívünk szerelmének
Kis zálogi születnének
S ott ?lnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!

Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Sz?lnél, apró kulacsokat:

Zsanám meg kulaccsá válna,
Borral mindég színig állna.
Az ? b?re úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.

De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.

Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el el?re a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.

Akadtam még egy bankóra,
Kit szántam szemborítóra:
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?

Kincsem, violám, rubintom!
Itt az utólsó forintom:
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.

Óh, csókollak, óh, ölellek!
Míg moccanok, míg lehellek:
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:

"Útas, köszönj rám egy pint bort:
Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
Kedves élete-párjával,
Csikób?rös kulaccsával!"

...