Az erdő elhagyatott részén,
Mondhatnám, hogy elbújtság ölén,
Találtam korhadt, régi kis padot,
Alattam roskadt és hanyatt vágott.

Édes csillagocskám, Neked mondom, úgy hiányoztál,
Mert ha ketten lettünk volna, és Te is hátasoztál
Volna, a nagy kacajban látnám, nem is riadoztál.

Elhagyott ez a környék, és vizes, mert éjjel esett,
Ettől még persze nem vagy itt, keresem feleletet.
Szívem itt van velem, de mindketten magányosan vagyunk,
Kettőn szerelme már nincs, elmúlt, így már nem lobog hajunk...

Egyedül estem a csatakos fűbe, mert Te már másik úton jársz,
Egyedül maradtam a bús életemben, de még szeretlek! Mást vársz?
Nemcsak a kispad omlott össze, de a szerelmünk... éltedből: kizársz!

Nincs már, hogy a kapuban megvársz,
Nincs már, hogy velem erdőben jársz,
Nincs már, hogy a szívedbe bezársz,
Nincs már, értem-nálam: közbenjársz.

Nincs, már mit tenni elmúlt a szívbéli szépség,
Szerelmünk, szögezzük le mi lett? Megholt vénség...
Pedig itt kóricálnak az őzek,
Madarak dalolnak, mind csőrösek...
Bennem még mindig dúlna a harckészség,
De sajnos, nem vagy te már a legénység...

Vecsés, 2020. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a szerelemről.

...

A poéta siráma…

Bánattal telítve írnám a szomorú versemet,
De nincsen elég gondolatom, keresek eleget…
Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret.

Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak!
Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak?
A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak?

Látom már, az jellemző rám, hogy pacát ejtek,
Tollszáramból leesnek a tinta könnycseppek…
Én meg gyorsan, kis itatóspapírt tépkedek…

Nem most van, hogy átélem a boldogság pillanatát,
De naponta érzem magamon az élet mivoltát…
Leírnám, de hogyan, hogy értsék tollam kiáltását?

Neki is veselkedtem, de tollhegy beakadt... papírba,
Tenta fröccsent, cseppecske meg repült… bele a panírba!
Éhes vagyok, és csak boldogtalan… ez lesz a fasírtba…

Imára kulcsolnám én a kezeimet, de akkor hogy írok,
A lelkem meg, ha elmegy egy teljesen más vágányon… sírok.
Segítségért kiáltok... egy ilyen életet nehezen bírok.

Karcolom a papírt, leírom, hogy ne fájjon a szívem,
Soraim gyarapodnak, hogy alakul az életívem…
Kilesek az ablakon… nekem a hold-ezüst a színem.

Most ismerem fel! Írok, gondolatokat ontok a papírra,
Lelkem legmélyét keresem én fel, fütyülők minden manírra…
Boldogan verselek, csodálattal nézek az aszott fakírra.

Vecsés, 2015. december 30. – Kustra Ferenc József

...

Ücsörgők a Balaton parton, leválik rólam a gond…
Nézem a naplementét, Badacsonyig az arany utat.
Még észre se vettem, hogy nem én vezetem a gőzmozdonyt,
Mert elért a vaksötét és csak körbevett, mint falazat.

Keresem az ezüst Holdat, de nem látom a felhők mögött,
Lassan hazabotorkálok, lefekszek a színfalak között…

Vecsés, 2014. június 22. - Kustra Ferenc József

...

A poéta estéje…

Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.

Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.

Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.

Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.

Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc József

...

Miért nem jössz már, mit?l félsz?
Mi kell még? Mire vársz oly rég?
Miért nem kell a segítség?
Fogd meg a kezem, mit adjak még a szívedért?

Mit tehetnék még, hisz már, rég mindenem a tiéd.
Miért nem látod ezt?
Miért nem nyitod ki a szemed?
Vedd már észre, csak te kellesz!

Els? voltam az életedben,
Most meg beállítottál a sorba, hogy én is csak reménykedjek.
Miért teszed ezt velem?
Miért vagyok csak egy játékszered?


Látom csak a bosszú vezérel ismét tégedet
Ki az ki elvesz t?lem, ki az ki miatt elfordítod a fejed?
Adtam mindent, amit csak tudok,
Te meg csak a hátadat mutogatod.


Oly sok a kérdés, hát miért nem válaszolsz?
Ha nem kellek már, ne ránts vissza folyton.
Engedj, értem ne lángolj,
Mert ennél még a pokol tüze is kevésbé fájó.



Hibás vagyok belátom, de hidd el nekem kedvesem,
Csak a boldogságodat kerestem.
Keresem most is, de ki az aki neked nálam többet ad?
Mutasd meg és fejemet hajtom el?tte majd.


Megköszönöm neki, mert megérdemled a legtöbbet,
Csak kérlek, ne sírva kelljen elmennem.
Melletted minden sokkal könnyebb,
Miattad még a reggeleim is sokkal szebbek.


Érted értelmet nyert, hogy felkeljek reggel,
Hát miért hagysz most cserben?
Ha szerinted én ezt érdemlem akkor súgd a fülembe,
Neked még ezt is elhiszem.

Mondj már valamit, mert megöl a sötétség csendje.
Ha nem vagyok elég,
Akkor lökj el, ne légy velem ennyire kemény.
Ennyi elég.

Ne kínozz tovább,
Mert lassan a várakozási id? lejár.
Olyan lassan bújtál belém, mint az els? hópehely egy téli estén,
De olyan gyorsan elmész, mint a zivatar nyár közepén.


Ne menj még el!
Ne hagyj magamra!
Vigyél magaddal!
Csak te vagy aki szívemben van.

Sebet ejtesz lelkemen,
Bele vésed nevedet.
Mondd, hát mit akarsz?
Vége van ma, holnap,tán jöv?re, mondd, meddig tart?


Meddig ejtesz fogva reménytelen várakozással?
Van még veled dolgom
valami ezt ordítja belülr?l,
De a távolság közöttünk csak egyre n?.

Látom a szépet,
A jót, mi volt, mi lehetne,
Látom benned azt is amit te csak keresel,
Hát vedd észre!

Be kell látnod neked is, hogy ez így nem mehet,
Csak mond már végre ki, hogy Menj el és vissza ne gyere!
Ne kínozz tovább azzal, hogy tartalékba elteszel.
Várok rád még, nem tudom meddig, de leszek.

Itt vagyok, akarlak, De látom téged ez nem izgat,
Akkor hazugság minden mi kett?nk közt elillant.
Hazugság minden, mit elképzeltem,
Hazug az összes szó és hazug az összes perc.

De legyen hát hazugság, gyötörjön fájdalom,
Csak akkor még utoljára adj egy hazug pillanatot.
Csak egyet és vége, többet nem látsz,
De a sok szép emlék akkor is örökre velünk száll.


Ég? szívem még mindig vár,
Fájó lelkem csak téged lát.
Eszem azt súgja: maradj még,
A szívem is azt mondja, hogy engem kérsz.

...

Elmúlt a nyár nem született új szerelem
még mindig öt várom öt szeretem.
Tapintások nélkül behúnyt szemmel
érzem öt és látom,rabja lett az álmaimnak
minden éjjel várom.
A szívem mélyén rejtem féltett kincsem
amelynek ragyogása soha nincsen.
Nem szeretem,mert imádom
nem keresem,kutatom csak várom.
Mire ide ér lehet már nem leszek
a csillagok közt én is csillag vagyok
s ajkamon forró könny pereg.
Elmosott mindent a nyári zápor,
emlékezz rám
egy igaz szerelemre a mából.

...