Ne félj attól ha nem fogom a kezed
Belülröl a szívemmel érintelek.
Ne félj,ha jön az éj a sötétség
a holnap napsugarai minket ébresztenek.

Ne félj attól ha nem mondom ki...
a lelkemmel a lelked szeretem.
Ne félj hogy nem találsz rám
a hozzád vezet? utat én is keresem.

Ne félj attól ha messze vagyok töled
a távolság semmit nem jelent.
Ne félj attól hogy egyedül maradsz
er?s,tiszta szerelem az vagy te nekem.

...

Titkos barátságot kötött velem a szerelem
nem kell hogy megtaláljam már nem is keresem.
Verejtéktöl gyöngyözö testem a hideg rázza
izgatott de boldog szivem a tiédet várja.
Add hát ide a két kezed,
érintsük meg együtt a kék eget.
Te vagy a ragyogás te vagy a fény nekem,
te vagy az ki diszited életem.


Titkos barátságot kötött velem a szerelem
csodás emlékeinket a szívemben viselem.
A szemeidben látom a reményt a világot,
szükségem van rád ezt te is látod.
Ébressz fel álmomból,nyugtass ha reszketek,
hiszen a valóságban is veled lehetek.
Te vagy a mindenem te vagy az életem
a titkos barátságból született szerelem.

...

El?ttem az út is lángol,
mögöttem kormos az ég is.
Lángol mindenütt a jászol,
megyek, megyek csak azért is.

Csontig lecsupaszíttatott
minden halál, merre nézek,
vérben is megfürösztetett
minden könyörtelen élet.

Nem találom, csak keresem
hamulepte szívem útján,
mit úgy hívtam, a szerelem.

Reggel már a harmat hull rám.

...

Hazudhatom, hogy jelentéktelen számomra már,
Rímek mögé bújva, egy sötét alagútban az érzés ketrecbe zár,
Emlékképek gyötörte valóságom vétek, de leplezném,
Szabadulást eme fogságból nem lelek, egy hang súgja "kellesz még".
Nekem, csalogató tekinteted életembe íródva, lágyan keresem.
Megfeszít egy érzés, intim a válasz, nincs mi ki támaszt,
Kérve-kérek édes egy utolsó, szívb?l szóló megértést!

...

Ó, mily messze vagy t?lem,
Mosolyod, és sóhajod keresem.
Vágyom csilingel? hangod,
Ajkamra mámoros csókod.

Ölelj meg, édes Katicám,
Szeress engem igazán.
Éltessen ez édes érzés.
Te drága, jó teremtés.

Te vagy álmom, reményem,
Ringatom kába erényem.
Óvjuk szép szerelmünket,
Boldogítsuk fájó szívünket.

Katicám, Te tündéri szépem,
Éltesd lelkem reménnyel.
Gondolj igaz szerelmünkre,
Legyünk boldogok, - ÖRÖKRE!

Budapest, 1968.

...

Az emberek beszélnek fájdalomról,
Rakásra hordva sok bút, bánatot;
És mondja mindenik a magáéról,
Hogy már a földön az a legnagyobb.

Hallgatva némán ennyi bút, keservet,
A magamét én el nem mondhatom.
Keresem a magányt, a véghetetlent,
Csak ottan önthetem ki bánatom.

Hol legsür?bb az erd?, legsötétebb,
S a szél elalszik a falevelen,
Mintha megállna percre id?, élet, -
Leborulok sohajtva: "istenem,

Hát e világon semmi sem tökélyes!
Nincs alkotásod kifogástalan.
Ha fogyatékos minden, ami véges,
Teljes talán, ami határtalan?

Te, aki ülsz ott arany fellegtrónon,
Teremt, változtat, öl vezényszavad;
Míg lényeid itt hánykolódnak gyarlón,
Elégedett volnál te egymagad?"

És láthatatlan elborul az égbolt.
Valami árny vonul el odafönt.
A mozdulatlan leveg? meredt, holt.
Mintha befagyna, dermeszt? a csönd.

És mintha megszólamlanék az isten,
És hallanék fohászt, mélyet, nagyot:
"Hozzám hasonló e világon nincsen;
Mindig magamban, egyedül vagyok!"

...