A II. Világháborúban

Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.

A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra… este, már alkonyul…

Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más…
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?

A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.

Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket…
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.

Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.

Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd’ elállt a lélegzet.

Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő…
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.

A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi…
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!

A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.

Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet… zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.

A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé…
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.

A régi ’té’-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást… vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.

Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.

A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán… hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált…

A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!

Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit…
Tűz! A találat a toronyba csapódott… nem rapid.

Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett…
Sok katona… mivé lett?

Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.

Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?

Vecsés, 2015. november 24. – Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

...

A II. Világháborúban?

Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak?
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott?
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek?
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba?
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség?
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot?
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni?
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz?
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték?
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték?
*
Fehérnép! ? Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról?
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája?
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat?
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került?
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült?
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak?
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának? vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott?
Fegyvernek használták? gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba?
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne?

Vecsés, 2015. november 22. ? Kustra Ferenc József ? íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ?FERGETEG? c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}

...

(Septolet!)
Összetalálkoztunk,
Nem ocsúdtunk,
Végül csalódtunk…

Bálint nap is hatott,
Szerelmünk virágzott.
Világlott,
Lassan elmúlott.

(Senrjon)
Tán’ tévútra kerültünk
És megoldást, messze kerültünk.
Gyönyörű… múlott!

(3 soros zárttükrös)
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett,
Sokszor biztosítottalak, hogy bírod a szerelmemet…
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett.

Te voltál a közös cselekedet,
Én vagyok már nekünk emlékezet…
Te voltál a közös cselekedet.

Pedig én emlékszem, hogy szép napokat éltünk meg,
Az a fránya sors ellenünk volt, nem könyörült meg.
Mikor szemedbe néztem lelkem szárnyalt élvezettel, sőt repdesett,
Ezt szerettem volna folyton átélni, de fránya, ilyt' nem engedett…

Mosolyod még ma is az íriszemen táncol,
De már nem vagy, hanem mentél... már távol, máshol...
Eltávolodtál, szerelmünk igazságától.

Pedig lehettem volna csak a Te poétád,
Versben írhattam volna meg neked tirádát.
A fránya úttalan útra kényszerített minket…
A fránya, végső magányba kényszerített minket!

(3 soros zárttükrös)
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok,
Szerelmünk elmúlt, rád szeretettel emlékezni fogok…
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok.
*
(Senrjon)
Kapcsolat belém égett,
Szívembe örökre benne laksz!
Sorsom, ezt írta…

Vecsés, 2019. február 8. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában.

...

(Bokor rímes csokor)
Tudod-e még kik voltak a régi nőid?
Olyanok voltak, mint a kertben a fáid?
Emlékszel régen bizony, hogyan is ragyogtak néked?
Elájultál, ha arcodon meg simítottak téged.

Emlékszel, hogy ha nő volt közeledben, dadogtál?
Közeledtek, neked ragyogtak… jobban dadogtál!
Ha nő közeledett hozzád, heves lámpalázad is lett,
Ahogy közeledtek, neked még a vádlijuk is szebb lett.

Kerti fáid voltak a hobbid,
Azt hitted, valaki majd leszid…
Azt is gondoltad, hogy ha mással hálnak máris, nem tevéled,
Akkor az már a világvége és e szégyent túl nem éled!
*
(leoninus csokor)
Azt gondoltad… mint a bíráid, rád olvassák a hibáid.
Közben meg a nők azt várták, szeress! Meg a lelküket tárták…
Hányszor motyogtál: jaj, ezt elhibáztam, juj, én mit is vártam?

A régi nők olyan finomságok… kiknek meg kellett kóstolnom a húsát,
De sorsom nem teljesítette, csak harmada engedte át finomságát.
Azok voltak még az úrinők, ők voltak a szerelem hírnöknők,
Akkoriban telefonon nők? Személyesen mentem… ők úrinők.
Férfi akkorban még ezt hajtogatta: vagy magában csak motyogta:
Egyik bolond volt, a másik teljesen más, engedékeny... ily’ volt a porond.
Persze volt, hogy az udvarlásba beletaláltam, mint vakond, ez volt műgond.

Kik voltak ők, gőgös királynők, vagy koszos vízből hattyúk… vágyott úrinők!
Én sokszor sírtam, mikor találkát nekem nem szánták… pedig tán’ vágyódták!

Tudod-e még a régi nőket? Szeretted és gyűlölted őket…
Tudod-e még a régi nőket? Vagy nem ismered már meg őket?
Juj, hová lett a sok kellemes parázna, hová lett a fiatal testek varázsa?
Mára már, izzó nyarukra, hűvös ősz ült, van már sok elhízott és van, ki megőszült…

Még van ki él és lett vén-gonosz boszorka… Neki már nem ad vigaszt, csak az ima!
Szerelmet… álmatlan éjjelekre nem emlékszik, aludni nyögve készülődik…

Te már hány éves is vagy… hatvan, vagy tán' hetven? Fiatalság már múlt... lehetetlen!
Lehet, úrinő sem már, emlékezete sem régi, a reuma üldözi már.
Nálad már szintén elszállt a heves-vér élet? Heves fiatalságod hová lett?
Biztos már csak temetőt vizionálsz szívedben, s már nem vagy fiatal lélekben…

Vecsés, 2025. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – írtam: Heltai Jenő: azonos c. verse nyomán, átiratban, alloiostrofikus versformában.

...

A sivatag pusztaság, nyomasztó, végtelen, rettenetesen,
Homok mindenhova beférkőzött, zoknijukba is rendesen…

A tébolyult nap a hátukra ráragasztotta az inget,
Aztán szikkasztott és így elérte a deszka keménységet.

A nap a hőség aranypalástját, mindenre ráterítette,
Szárazságot növelte, életlehetőséget majd' elvette.

Valaha pihenője volt, Kairó jómódú lakóinak,
Nyílegyenes főutca vágja ketté a várost, neki, partnak.
Abrahimia... mólók közé húzódott arab falucskának
Lakói, vággyal néztek modern faházakig. Van, gazdagoknak...

Régi és új rész, Sari Dzadid alsó végénél találkozott,
Báb-al-Garla mellett... a diadalív-romnál, becsatlakozott.
A hegy tetején, valaha nagy szőlő és gyümölcsös húzódott...
Már felverte gaz, sivatagi cserje bokrával, uralkodott...

Elől, Ibn-al-Asz mecsetnél datolyapálmák övezték vizet,
És a két egymás melletti öblöt, az elválasztó földnyelvet.
Ehhez készült a kőgát, mi körbefogta a kikötőt vízben...
A kőgát, nagy betontömbökből volt, hosszú, hajló, széles ívben.

A felettébb élénk hajósélet, lent a kikötőben zajlott,
De a kőgát végében, a kőraktár köré korlátozódott.

Ragyogó ég és a kikötő vizén vibráló tükörképe,
Lassan lazac szín és a bronz árnyalatába lett öltöztetve...
A nap fénye, fénylő korongja, szépen alábukott az éjbe,
A föld kezdett kihűlni, a legyek támadásainak vége!

A nap torkolattüze gyorsan elhalt a nyugati égbolton,
Megérkezett a porfelhő görgető esti szél… itt van folyton.
A beduin kereskedők vártak a pálmafa árnyékában…
Most elindultak a tevékkel, szél, homokot fújt... éjszakában.

Vecsés, 2015. március 5. – Kustra Ferenc József

...

Nem népmesei kesergő…

Egész életemet „D” napban éltem és így azon dolgoztam,
Az ellenek, árkomból ki ne vessenek, így ott rothadtam…

(3 soros-zárttükrös)
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában,
A rekedt csendem battyogva átsüvített életemen, bizonytalanság iszonyában…
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában.

(3 soros-zárttükrös)
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Ha valami új halasztott, a körmeit kieresztette és karmolt.
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,

Reményem mindig volt, bevilágított
Kísérteties fénnyel világított...
Majd az eredménytelenségnél, mint a világítórakéta kihunyó fénye, sötétbe olvadt…
Én meg sokszor sírva kaptam csuklással, röhögő görcsöt… élet átvágott és élvezte a rothadt!

Nálam az ördög személyesen volt a „vakond”
És bizony aktív volt. segítséget visszamond...
Nagyobb volumenben itten voltak a „pechek”
Mik „ötödik” hadoszlopkánt itt tülekedtek…
Voltak még az áruló-hitszegő „lehetőségek”
Ők, mindig becsaptak, nem voltak náluk semmi fékek.
A „kollaboráns” történéseket nehogy felejtsük,
Mert ellenem is dolgoztak, bizony nehogy feledjük

(3 soros-zárttükrös)
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték,
Ha alakult valami jó, köd-gránátot lőttek, ne látszanak lepkék…
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték.

(Anaforás, bokorrímes)
A jó, minél jobbnak ígérkezett, annál jegesebb volt a köd-területem,
A hullámon, az életvonaton zakatolt, nekem nem volt semmi érdemem?
Rémálomból ébredni egy köd-takaró valóságában... ezt érdemeltem?

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
Az utcai lámpák, mint harci nyomjelző lövedékek hatoltak belém…
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,

(Bokorrímes)
Az életben nemhogy egy lámpás, de még egy légvédelmi reflektor sem segít,
Mit néznék én ezekkel, mikor a sötétem feloldhatatlan... a mindenit.
Ha az életet nem övezik fénykévék, akkor vakság sötétje elveszít...

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok,
Ha az élet reménytelen, továbbélésen minek dolgozok?
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok.

(Bokorrímes)
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes,
Tán’ valamit titkol, ami nekem még esedékes?
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes...
*
(Senrjú csokor)
Hiába minden,
Kapaszkodok, de idő…
Magával vonszol!
*
Látom, öregszem…
Gyermekre hasonlítok
Kit élet megtört.
*
E gyors életem
Villámgyorsan el is múlt.
Hetven év oda…
*
Még emlékezek!
Majd meg rám emlékeznek?
Ki gondol majd rám?
*
Időm már nincsen,
Már semmi nem változik?
Múlt már nem fontos?
*
Korai dér is
Belepi! Jeges szél fúj!
Jéghideg a sír!

Vecsés, 2018. június 10. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás hetven évesen.

...