Látunk egy közeli háborút, mert nagyon fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…

(3 soros-zárttükrös duó)
Gondolkoztam és hinni akartam az emberiségbe,
Hátha akkor minannyian eljutnánk az öröklétbe…
Gondolkoztam és hinni akartam az emberiségbe.

Hinni akartam hittel a szívemben jóval és széppel,
De az emberi faj, föltehetőleg, erre nem szépel…
Hinni akartam hittel a szívemben jóval és széppel.

Hitemet
Akartam rakni
Eszükbe.

Csalódtam,
Mert nem gondoltam,
Mi lehet.

*
(HIAQ trió – félhaiku lánc szerűen)
Háború, az igen,
Békesség meg ugyan minek!
Bankszámla, csak nőjön…

Ember létezése
Úgy tűnik, hogy nem fenomén!
Bankszámla, csak nőjön…

Szeretet is, csakis
Álcázza magát. Halál győz!
Bankszámla, csak nőjön…

Kezdete,
Tudattalanul
Érkezett.

A halál
Területet nyer,
Tudattal.

*
(leoninus csokor)
Próbáltam hinni, hogy a háború már megszakad, halálsornak vége szakad…
De az én jóindulatom bizony olyan kevés… bezzeg lőni az biz’ tevés.
Aki sokat lövet, az sokat is keres, más gazdagok szemében emberes!

Katonák meg hullanak, mint a legyek, ehhez mit szólnak a gyerekek?
Katonák sorban halnak, milliárdosok tovább mégis gazdagodnak.
Katonák elesnek harc alatt, özvegyek nyögnek az örvegység alatt!

De ki tartja el a gyerekeket, ki olvas nekik esténként meséket?
De ki az, aki átnézi a leckéiket, ki az ki tanítja olvasni őket?
De ki az, akiért az anya és a gyerekek, napi vágyó életet élnek?
Lesz már itt nyugalom, ki ülnek kint majd: -mondják- kinn a padunkon?

Frontkatona mondja magában, huh, de nagyon hiszek magamban és hazában?
De hogyan, amikor mára már az ellenség kazettás bombákat dob le már?
Ha ellen rohamoz, fontkatonát bunker sem védi, kézigránát megöli!

Gyerekek,
Lelkük nyugalma,
Veszélyben.

Katonák,
Ország védői,
Ellenség.

*
(Senrjon csokor – félhaiku lánc szerűen)
Ez kell a gazdagoknak,
Bombát, gránátot gyárt… katonát!
Fegyvergyárosok!

Új katonáknak sok új,
Fegyver, ruha, bakancs, sisak kell!
Fegyvergyárosok!

Élet nem válogat, mert
Csak elvesz! Család és nép elvesz!
Fegyvergyárosok!

Gazdagok,
Vesztesség gyártók,
Kegyetlen.

Fegyverek,
Sebesült ember
Élete.

*
(leoninus)
Kik lesznek a jövőben a kicsi gyerekek és az iskolás gyerekek?
Kik lesznek a jövőben anyukák, akik szülnek és gyermeket gondozzák?
Kik lesznek a jövőben az apukák, voltak, de mára halott katonák?
Kik lesznek a jövőben az állampolgárok, ki alkotják lakosságot?

A jövő
Állampolgára,
Csapdában.

Anyukák,
Gyerekeikkel,
Rossz helyen.

*
(Bokorrímes duó)
Az emberiség még a háborút befejezni is léha,
Szeret szinte már, sincsen már, bár fel-fel tűnik… úgy tán' néha!

Katona legyen erős, lőnek rá és bizony… nem csak néha!
Anyuka legyen erős, ő, ha él még, családfő… nem néha!
Gyermek legyen erős, állandó gyötrés alatt áll… nem néha!

Hinni akartam én, ó a magasztos, szerető emberiségbe,
De nem sikerült, mert belebuktunk a "gazdag" szeretetlenségbe…

Hittem is,
Csak reménykedtem,
Hiába.

Sikere,
Kérdőjel alatt,
Mert rossz lesz.

*
(Senrjon trió – félhaikulánc szerűen)
Afrikai háború
Lehetséges eszkalálódás?
Gazdag gazdagszik!

Afrikai háború
Lehetséges eszkalálódás?
Mi nem számítunk?

Afrikai háború
Lehetséges eszkalálódás?
Semmi nem számít!

Vecsés, 2023. július 29. – Arad, 2023. augusztus 17. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális, háborús- történelmi helyzetéről. Látni TV híradókban: a videókat… „Nyugaton a helyzet változatlan”. Az alapokat én írtam, a szerzőtársam: Ghica Izabella Iasmina a HIQ -t.

...

Ezen, már nem lehet változtatni…

Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.

Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.

Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.

De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!

Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.

Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!

Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.

Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!

A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…

A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...

A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.

A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…

A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.

Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.

Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!

Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József

...

II. Világháborúban egy epizód…

Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... Megállt a harcálláspontján.

A zászlóaljparancsnok jelentette a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred készen állt a tűzmegnyitásra… este már alkonyul…

Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más…
Ha előbb jön akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?

A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.

Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket…
Meg van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.

Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.

Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd’ elállt a lélegzet.

Töprengeni mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő…
A szárnyakon meg három Ferdinánd is... bújt elő.

A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi…
Iljin nem adott parancsot: tűzet nyitni!

A Ferdinándok repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.

Az első csatárlánc sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk sorozat tüzet… zúdított,
A német csatárlánc közepében németet irtott.

A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé…
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzshelye felé.

A régi té-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást… vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak apró szigetekre.

Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok futottak és megint előre kerültek.

A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán… hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fák közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált…

A német csatárlánc… apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!

Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon várta, hogy hal mikor kapja be a csalit…
Tűz! A találat a toronyba csapódott… nem rapid.

Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett…
Sok katona… mivé lett?

Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.

Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?

Vecsés, 2015. november 24. – Kustra Ferenc József – íródott; Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

...

Öreg testben öreg lélek,

Elmeséli mostan néked.

Hogy kergette szíve vágyát,

Hallgasd meg hát balladáját.



Ifjú délceg gondolt egyet,

Nem telhetnek így a percek,

Órák, hónapok s évek,

Hogy e balga fukar népek,

Nem lelik mi szívet éltet.



Szép szavakat nem hallott már rég,

Bókra s udvarlásra nincs is már igény.

Bántotta lelkét e puszta tény,

Hogy az emberb?l kihal a szenvedély.



A csók mi régen szerelem pecsétje volt,

Ma játék s tisztasága zord.

Boldogságot tárgy okoz csak,

Mily nagyobbat a gazdagabb okozhat.



De álj! Hol marad a tiszta lélek!

Példát adok majd ti néktek!

Nem kell ide pénz se gyémánt,

Hogy a lelked szépen széttárd!



Elkezdte hát hosszú útját,

Szétszórta a bókok bókját.

Öntözte az élet fáját,

Szerelemnek violáját.



Tette ? ezt nagyon bátran,

S hogy ember jobbá váljon.

Teltek múltak hosszú évek,

Egyre n?ttek a remények.



Példa ím volt: hajolt bókolt,

minden hölgynek kezet csókolt.

Tépett szívet összezavarta,

Szava a lelket simogatta.



De volt ? neki titkon vágya,

Meglegyen az ? mátkája.

Kereste is szüntelen,

Járt poklon s egen.



Korszak ellen fogott kardot,

H?sként vívott lélekharcot.

Ámbránd lelke nem sejthette,

Hogy saját maga lesz a veszte.



Volt közel s távol, határon innen és túl,

E történetre mégis, bús végzet borul.

Kinyílt a szem, hogy e rút században,

Mit ér a szív, ha páratlan.



De a vagyon többet ér másnak,

Minden vágyat el is áshat.

Mivel neki kincse nincsen,

vesztes lett az életringben.





Nem akadt e földön kinek szíve kell,

Így a halál magányosan ragadta el.

Szíve megszakadt......

S a tanulság mi néktek megmaradt,

Egy fecske........... nem csinál nyarat!

...

Néha sír a szívem
Hirtelen megdobban,
Oly messze húz a vágy
Minden seb felszakad.
Nem láthatom ?t,
Csak mélyen titokban.
Nem foghatom kezét,
Valahogy ez oly furcsa.
Hogy teremtett bennünket
Egymásnak az ég,
Ha nem foghatom kedvesem
Remeg? kezét.
Vagy talán a sors ?z fura játékot velem?
Néha sír a szívem, néha meg remeg.

...

Esti fények futnak éjbe,
halk lépések, kéz a kézben.
Ezüst fejek ki-kibuknak,
árnyékukhoz ér a sötét.
Sétájukat hold kíséri ,
együtt léptükre vigyáz;
Emberpár tavasza nyílik ,
csillages?ben kivirít ...
Tapsvihar - Ég arénában;
- az ezüstkori szerelem.
Élettel telít boldog óra ,
emberemlékezet óta.

...