A Biblia is vallja
S búgják bús, ódon énekek:
Falánkabban fal férfiut a n?,
Mióta Város építtetett.

Márvány-omlasztó rózsa
Régi Zeus-templom falán:
Bekúszta, fogta diadalmasan
Sziveinket a városi lyány.

Óh, Város, én imádlak,
Ha nem Budapest vagy, de más.
Egyszer a harmadik emeleten
Párisban ért egy szép riadás.

Süld? lyány vetkezett volt
Függöny-feledten, mint titok,
Mely készül?n, keggyel, kegyetlenül
Valakinek majd megnyílni fog.

Mint az induló Végzet,
Sz?z hó-teste úgy villogott,
Mint amikor a temet?k során
Sikló, bús lidércfény hint lobot.

Soha tán a Halált még
Így nem látták tolvaj szemek,
Egész szegény csók-préda nememért
Lelkem jajgatón megremegett.

Lesk?dtem ?szi estben,
Míg az ablak sötétre vált
S aztán betakartam a szívemen
Két illetlent:. Csókot és Halált.

Azóta Halál és Csók
Itt élnek bennem vétkez?n:
A Város leánya falura jött
S virágokat gyilkol a mez?n.

...

Hogyha hallom, a szépség kacér
S hódolatra vágyik sz?ntelen,
Érzéketlen szívének legott
Hogy több rabja s fénye több legyen:
Rád emlékezem, óh drága n?,
Mert te e vádat megcáfolod,
S a világgal is kibékülök,
Szépségedre hogyha gondolok.

Hogyha hallom: g?gös az erény
S büszkén nézi azt, ki vétkezett,
Jégkebellel, könyrületlenül,
Mint egy isten a világ felett:
Rád emlékezem, óh drága n?,
Mert te e vádat megcáfolod,
S a világgal is kibékülök
Erényedre hogyha gondolok.

Óh de érzem, e világon a
Költ? árva hang puszták felett,
Sorsa, hogy vérz? tövisfüzért
Hordjon átkos homloka felett;
Rád emlékezem, óh drága n?,
S életemre búsan gondolok. - -
Óh, ki mindent megcáfolsz, miért,
Mért ez egyet meg nem cáfolod?

...

Nem vagyok már, aki hajdanában,
Szirt-éleknek zúgó csermelye,
Benne forrongó, de vad er? van,
Mely megdöbbent, útját futva le.

Rónaságnak lettem most patakja,
Mely szelíden, lassan folydogál,
Csillagocskát tükröz síma árja,
És mellettem part virága áll.

Lelkem többé már nem árva felh?,
Melyet a szél mennydörögve ?z,
Míg keblében óriási harc f?,
Vad sötétség s szentelt égi t?z.

Lelkem ?sznek l?n most tiszta napja,
Mely gyümölcsét híven érleli,
S bár a nyár körül már nem ragyogja,
Fergetegjeit sem ismeri. -

T?zvész volt szerelmem - most egész más -
Mely dühöngve nyargal házakon,
És el?tte fény, utána romlás,
Visszarettent s mégis vonva von.

Lám, mivé lett - kisded jóltev? t?z,
Mely a szentelt házoltáron ég,
Biztosan melenget s együvé f?z
Kis körében csendes házi bék.

Költ?ibb volt és nagyobbszer? a
Bömböl? ár, t?zvész és vihar,
Mint a síma víz, ?sz h?s sugára
És a láng, mely házoltáron áll;

Ah, de mindezek költ?-varázsa
Mégis, mégis az emlékezet,
Róluk ?szi nap kis t?z körül ha
A megbékélt boldogság cseveg.

...