Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot…
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza…
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy…
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy…
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka…
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet…
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett…

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg… a mindenit.

Tyiu… Tyiu… Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek… érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának…

(HIAQ)
Volt útnak oly’ része,
Ahol fény elbújt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk… tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József- íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ott pusztult katonáink emlékére.

...

Arccal előre,
Az élet, nem néz hátra.
Múlt-uszályt visszük…
*
Jelen rabja vagy,
Akár akarod… bár nem…
Kételyek és vész.
*
Van, kinek hintójába villám van befogva.
Enyém, a szamaras szegény ember kordéja.
A szerencsém még ilyen kordén sem közeleg,
Nekem minden csak összekuszált egyveleg.
*
Csorbult remények…
Hevük, már elenyészett.
Hű emlékezet.
*
A sors kötőfék…
A vágyak önfeledtek.
Jövőnk szárnyalás.

Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

...

Mikor a lelkem útra kél,
Elkíséri az esti szél.
Mikor a lelkem jót remél,
Halkacskán... zúg az esti szél.

Szemem az alkonyat tűzébe réved,
Oly szép, hogy az esti szél is eltéved.
Lelkem azonosul a naplemente fénnyel,
És szárnyal… szárnyal, a magasba zúgó széllel.

Vecsés, 2012. május 11. - Kustra Ferenc József- Pályázatra készült, visszajelzés nem érkezett. Önéletrajzi írás.

...

Visszajött a téli idő,
Borult az ég, ne, de minő
Dolog az, hogy tavasszal
Esik az eső, havasan.

Vártuk március idusát,
A nyíló tavasz hajnalát.
Biz’ a dátum megérkezett,
De a tavasz elkésett.

Unos már a télikabát,
A szép tavasz szebbik arcát,
Mint Messiást, úgy várjuk,
Karunkat vágyón kitárjuk.

Még fuj, a szél és hideg van,
Hallottam a Sztár rádióban.
Hideg, szeles lesz a húsvét,
A zord idő tarol ismét.

Pécsre megyünk kirándulni,
vagyis inkább háztűz nézni.
Vő jelöltem megszervezte,
Nem is tudtam, hogy ily’ beste.

No de nem baj, csak elmegyünk,
A piros OPEL elvisz bennünk.
Húsvét hétfőn felöltözünk,
Útközbe meg majd befűtünk.

Mit számít, milyen az idő,
Ez lesz az ideális miliő.
Bemutatkozni családoknak,
Kedvére tenni fiataloknak.

Én már várom, biztos jó lesz,
Bízok a fogadás is jó lesz.
Bizonysághoz eltöltjük e napot
És nyugtával dicsérjük a napot.

Budapest, 1997. március 27. – Kustra Ferenc József

...

Mese-mese mátka…

Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!

Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…

Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...

Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.

Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.

El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.

Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…

Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!

Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!

Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?

Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.

Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…

Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…

Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!

Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!

Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz ákombákom…

Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József

...

Finom embereknek ez nem kora,
Mit emberek hordanak, az rongya.
Útszéli modorban viselkednek,
Kedvességre erőszakkal felelnek.

Mindenki ezt igényli?

Úri viselkedés, modor, barátság,
Ugyan hol van, kinek kell manapság?
Szépen beszélni, együtt érezni,
Sőt igaz szívből segíteni.

Hol van, ki igényli?

Szépen öltözni, megadni a módját,
Ember mutatná finom modorát.
Házasságban párját piedesztálná,
Világgal szemben helyét megállná.

Hol van, ki igényli?

Izgalmas, kilátszó combot látni,
De emberibb, aljjal bokát takarni.
Hölgyeket, Kegyednek szólítani,
Találkozáskor, kezet csókolni.

Hol van, ki igényli?

Szépen, gyertyafénynél vacsorázni,
A finom bort kortyolgatva inni,
Feketét, könyvtárban fogyasztani.
Ott ráérősen beszélgetni.

Hol van, ki igényli?

Igaz vannak még ilyen emberek,
De nézeteik, nem érvényesülnek.
Ilyen úriember Usztics Mátyás,
Párja meg én volnék, senki más?

Hol van, ki még igényli?

Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...