Harctéri meditáció, versben, apevában és senrjú -ban…

Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép…
Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget.

Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok,
De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok.

Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne...
Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne.
Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne,

Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek,
Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek…
De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek?

Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad?
Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad?
Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog?
Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod?

Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága,
Valós katonasorsot legott szív magába,
Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra…

Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen,
De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen…
Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen.

Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal,
Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal…
A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny,
Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön!

Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok,
Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok…
Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok.

Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha,
Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga!
Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él,
Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él!
*
Tűz
Érlel
Sok lávát.
Lehelek én
Sok fagyott párát!
*
Hideg átölel,
Vastag hó akadályoz!
Nincs, ki elföldel…
*
Mit adjak fel én?
Még élek… peremsávban.
Bumm, bumm! Rám lőnek…
*
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván…
Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám,
De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám!

Nem látszik a művem a ceruzám hegyében…
Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben.
Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke…
Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne?

Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján…
De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság,
Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság.

A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent!
Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent…
Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne,
Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne.

Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut,
És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…?
*
Zsebet dagasztja
Az a sok megírt versem.
Meghalok? Elvész…
*
Itt,
Papi
Áldások
Csatázáshoz…
Hah! Golyó ellen?
*
Folyton-folyvást csak rátok gondolok,
Szeretteim, gyerekek, rokonok.

A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás,
Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás…
Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei,
Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei…

Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos!
Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért.

...

Asa Vaughan Los Angelesben született és huszonhét éves volt.
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.

Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.

Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.

Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.

Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.

Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.

Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.

Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.

Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…

Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.

Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…

Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.

Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc József - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg - Fieseler Storch take-off

...

Vágyakozás… amit levélben küldtem haza.

Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…

Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!

Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…

Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…

Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…

Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?

Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….

Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!

Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.

Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?

Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.

Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!

Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…

Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban, történelmi visszaemlékezésként és az ott veszett katonáink emlékére!
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg 900 -kor a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; csak 17 órakor.]

...

(3 soros-zárttükrős)
Itt a tavasz, vagy placebót oszt a természet?
Rögtön valós lesz, ha ránk küldi fergeteget…
Itt a tavasz, vagy placebót oszt a természet?
*
(haiku)
Fán, nincs zúzmara
Hófehér… már itt nem úr!
Ág, mint szélhárfa.
*
Hideg, csomagol.
Havazás, már elolvadt.
Hideg már nem fed…
*
Szól szellő szélnek,
Tarolj! Adj a vidéknek!
Támadás dühöng…
*
(10 szavas)
Rügyfakadás tavaszt jelez? Akkor már ide ért?
Még imádkozzak alkalomért?
*
Hozza meleget,
Sándor, József, Benedek.
Szél, csendes nótás…
*
Kis esőcseppek,
Esnek, szellőben tánccal.
Életfeltétel.
*
Barka a szélnek
Bókol a határszélen.
Szinek vegyesek.
*
Kint a rét felett,
Lanyha szellő szálldogál.
Virágkezdemény.
*
Kert öle éled,
Ősi tudat itt is él.
Simogató szél.
*
Akácerdőben,
Mézszagot fújdogál szél.
Zümmögő méhek.
*
(bokorrímes)
A tavasz szép lassan ránk terül,
Idezúdul, lassan áthevül...
Melegedés, lassan ránk vetül.

Vecsés, 2018. március 26. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjúban és vegyes versformákban.

...

A védett természet része…

Hóvirág bimbó
Pattan, erdő avarján.
A növény, védett!
*
Pici hóvirág,
Glédában, az erdőben.
Szép virágszőnyeg.
*
Hóvirág nyílott
A hátsó kertek szélén.
Már szép idő lesz...
*
Langymeleg, völgyet
Eluralja. Ébredés.
Hóvirág csokrok.
*
Hajnal, reményben
Előtör a sötétből.
Hóvirágcsokor.
*
Kidugja fejét
Avarból a hóvirág.
Csendes szemlélő.
*
Bimbót bontanak
A kerti virágok is.
Réten, hóvirág.
*
Nézd csak, olvad már…
Kíváncsi hóvirágok.
Végre új élet…
*
Kinyílt hóvirág,
Nem szedhető le! Védett!
Új idő szele.

Vecsés, 2017. február 28. – Kustra Ferenc József - Készült, eredeti Baso féle haiku (senrjú) stílusban… ha már tavasz kezdődik!

...

Még hideg a hajnal, még sötétek a felhőfodrok,
Még szárazak a füvek, levéltelenek, fák, bokrok.
Még nem látjuk, hogy milyen is a virágok mosolya,
A színpompa varázsát még csak az agyunk hordozza.

Lesz itt tavasz, ha énekes madarak, egy fülbemászó dallal,
Vidámkodnak, szaporodnak, röpdösnek, az ideért tavasszal.
Majd akkor az új hajnal pirkadat, beköltözik a szívünkbe,
A sok szép, az új meg, nagy-nagy reménnyel költözik a lelkünkbe.

A napsugarak, majd a fényükkel kísérnek, kint az udvarba,
Ha az arcod odatartod, melengetik azt... úgy simogatva.
Akkor már nem lesz hajnali harmat, meleg lesz az idő,
Köszöntheted az újító tavaszt, mert máris megjött ő.

Az erejével, majd megszédíti a földet, az embereket,
A fényre éhezett állatokat, ezzel adja a lényeget.
Az új tavasz, majd gyengéden dúdolja neked, élet új dalát,
Szívekbe, eszekbe hatolva, és virágoztatja almafát.

Vecsés, 2015. február 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Piszár Éva: „Tavaszi pezsdülés” c. verse ihletésével.

...