(Bokorrímes)
Vaddisznók kóricálnak az erdőszélen,
Boldogan röfögnek és túrnak serényen.
Visit a sok malac, tanulnak keményen.

Az agancsosok, vad ösztönharcban kimerültek,
Nagy testek egymásnak feszültek, majd, lemerültek…
Pár hónap múlva lőn… és a borjak megszülettek!

Erdőnek, sötét mélyén őzikék, hólé-sárban járnak,
És nagyon unják már, de örülnek a tavaszi mának!
*
(Haiku)
Hullámos dombsor
Legelővel borított.
Virágok nyílnak.
*
Szelek már frissek,
Felszárítják utakat.
Új jövő-remény.
*
Nap melegen süti az erdőt, mezőt, a kopasz rétet,
De éled már a héthatár, kezdi kivirítani a létet.

Jöjj már, hozzánk tavasz, légy illatokkal teli,
Közben nagyon jó, ha zápor a port elveri.
Tél tábornokunk az örökös harcban már elfáradt,
El is ment, itt épít az új tavasz, legújabb mákat.
Most már látjuk, hogy igyekszik a felébredt nap,
Sugara is éled, látni, szinte lángra kap.
A fák, ha beszélnének, sóhajtva nyújtózkodnának,
Ez a szép tavasz bizony tevékeny, rügyet bont ágnak.
*
Leszálló estben,
Felhőfüggöny ég elé.
Tápláló zápor.
*
A búvóhelyén telelt, de most kibujt a róka, a ravasz,
Ebből is tudhatjuk, hogy már bizony itt van az igaz tavasz.
*
Kóbor kikelet
Is jelzi, itt a tavasz.
Zöld szín kavalkád.
*
A madárodúk
Fiókákkal telnek meg.
Csivitelés zúg.
*
Falevél zöldell,
Virág szórja illatát.
Növés már serkend.
*
A maradék tél, még elrepül a friss szellők szárnyán.
Kismadarak meg faágakon ülnek, mint a vártán…

A tavaszi szél, a kertbe is bejön,
Kicsit bénán, és szinte ökörködön…

Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versszakokban.

...

Azt hiszem, az életem nagyot tévedett, ló elé fogta a kocsit…
Mikor meg lóra ültem, az a fejével hátul ment előre, kicsit…
A vonatom tévedve, a cél felé haladt, de az ellen vágányon…
Én mindenbe belementem, de hogy pap legyek... Jobb volt, disznóvágáson...

Aztán meg szántottunk volna, ha lett volna... a lóval,
De nem volt, ekét én húztam hátulról, sündisznóval...

Volt nekem egy régi postaládám, rozsdás,
Végül egyszer csak megérkezett a postás,
Bedobott egy cetlit, csak néztem, hogy pacás…

Cetli üres volt, nem volt azon csak elmosódott paca,
Így tudtam meg, hogy éppen ilyen az én életem… daca.

Vecsés, 2016. február 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

(Anaforás, 3 soros zártükrös, háromszoros belső rímes)
Nincs mese, már öregen tudom, hogy csak az életem koldusa vagyok,
Nincs mese, sokszor lejátszottam már fejben, de csak a koldusa vagyok…
Nincs mese, már öregen tudom, hogy csak az életem koldusa vagyok.
*
(Bokorrímes, belsőrímes)
Mivel öregszek, az életem kapui is lassan már záródnak,
Oly’ az egész, mintha a reménység alagútjai csukódnának…
Mivel öregszek, az életem kapui is lassan már záródnak.
*
(10 szavas)
Az alagút sötétje, milyen reményt adhat?
Lelkem, milyen reményt kaphat?
*
(Bokorrímes)
Alagút sötétjében ropognak lábam alatt, sóder-kavicsok,
Bár én inkább göröngyöt rugdosnák, de itt, ha vennék is nem kapok…
Bőszen taposom kavicsot, félek, hogy sötétben, pofont is kapok.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes.)
Sötétben hallom az életórát, hogy folyton-folyvást hevennyel ketyeg,
Hangja behatol az agyamba csak azért, mert egyedül benne hetyeg…
Sötétben hallom az életórát, hogy folyton-folyvást hevennyel ketyeg.
*
(Septolet)
Hogy szemet ne nyissak,
Mit se lássak?

Nyafogjak?
Sírjak?
Alagút… remény,
Te kemény
Eszmény…
*
Fényre sóvárgás értelemtelen,
Alagút kijárat? Értelmetlen.
Ha jól hallom a hegyoldalban röhögcsél a halál,
Ebből már tudom, hogy várja, mikor éltem már elmáll…
Reményalagút falán kitapogattam, ott olcsó képek…
Meg vannak giszszobrok is, mint sötétben nem is élő lények.
*
(Senrjon)
Kapuk nem nyílnak már meg,
De mögöttem, záródik élet!
Remény alagút?
*
(Senrjú)
Életem romlás,
Szürkeség és papolás.
Vaksötét egy lét…
*
KÍNAI= ’Vágyódás délre’: Tizenhat szótag "Shiliuziling"; 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végte-len)
Már
Én nem jutok ki hamar…
Vakablak,
Értelemzavar.
*
KÍNAI=’Vágyódás délre’: Huszonhét szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Mint, rideg
Sírban, nincs fényben…
Koldus vagyok, lepelben,
Morzsák! Vad könyörgésben…
Elfoszló ködben?
*
(Apeva)
A
Setét
Nem múlós!
Remény nyúlós…
Hitvány az éltem.
*
(HIAQ)
Pókhálós alagút
Szeretetet, nem-igen ad…
Remény is kifakad.
*
Ebbe a remény-sötétbe, sötét rongyba tekert, sötét létem van,
Azt persze nem tudom, hogy elmeséléssel, most akkor igazam van?
Ha-ha! És még mennyien vannak, akik errefelé kóricálnak,
Ők is az én sorosomat élik, hogy még kicsit éljenek mának…
Kilátástalan a remény labirintusa, sötétbe csak jobban belemerülők,
Itt kapálózok sok mássokkal együtt, de ez nem vigasz, én lassan beleőrülök…

(Anaforás, önrímes)
Érzem már, hogy a remény a hitem meggyalázója, pedig én hű voltam,
Érzem, hogy zsibbadt szám tovább is csak imázik, pedig föltétlen hű voltam!

Vecsés, 2016. szeptember 5. - Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

Vénségemre felismerést tettem,
És már talán, kicsit bölcs is lettem.
Emberek sem nem szépek, se nem jók,
De, ha kell bárkivel jó-pofizok.

Minden nappal múlik az idő, életóra ketyeg,
Van homokórám is, abban a homok: pereg, pereg...
Már csak lassan zakatoló az életvonatom,
Az utazó homokóra... pereg monotonon.
*
Élet kezdődik,
Folytatódik, véget ér.
Sors? Élet maga!
*
Elindul élet,
És alakul valahogy.
Mindenható sors!
*
Élet megkezdve,
Folytatódik végéig…
Életünk… sorsunk!

Vecsés, 2014. december 2. – Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban, önéletrajzi írásként

...

Melléfogtam hajdanán…

Én hajdanán, nagyon pozitívan a hegyre indultam,
Mire fölértem, szembesültem vele, meddig jutottam,
Ez csak egy kis lankás dombocska! Lelkesen följutottam!

(Sedoka)
Domb! Csak egy lapos
Emelkedő! Caplatok.
Itt már nem lesz hegymenet.

A hegyek között
Mint ellaposult fennsík!
Unalmas bejárni is…

(3 soros-zárttükrös)
A dombon leültem egy kicsit a nincs is megállóban, beszélgettem magammal,
Vártam a távolsági járatot, mi erre soha nem járt… elsápadt arcommal…
A dombon leültem egy kicsit a nincs is megállóban, beszélgettem magammal.

Mint kikötőben kikötött hajót, megkurtító kikötőkötél,
Engemet a lét valósága tartott fogva! Nekem, nincs élettér…
Mint kikötőben kikötött hajót, megkurtító kikötőkötél.

(bokorrímes)
Esett az eső is, én meg eláztam, mint egy kóbor kutya,
Messzire innen nem láttam, mert egy nagy-erdő volt az útba…
Esett az eső is, én meg eláztam, mint egy kóbor kutya,

Közben meg az elkopott hatékonyság áporodott levegője lengett körbe,
Lehet, hogy hagytam magam, mint barom és ezért rúgott folyton belém az ökörbe?

Vecsés, 2018. január 2. - Kustra Ferenc József

...

Benned, Apám…

Míg serdülő nem voltam
Addig csak csodáltalak apám.
Te voltál Isten!
*
Meg egy kicsit tovább is!
Majd’ tizennégyéves koromig…
Akkor ébredt baj.
*
Anyám, csak úgy elzavart,
Te jobb híján elmentél… végleg.
Fölébredt végleg!
*
Ettől kezdve, más úton
Jártunk, Te távolodtál tőlem.
Új feleség lett!
*
Ő képmutatóskodott,
De rád hatott, tőlem üldözött.
Mért hittél neki?
*
Életünk eltelt lassan,
A végén, még tán’ gyűlöltél is…
Nem adtam okot!

Vecsés, 2021. december 29. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás és íródott: senrjon csokorban.

...