Villámlásról…

(3 soros-zárttükrös)
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget,
De a nap talán megkönyörül, elhessenti, mint legyet…
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget.
*
(HIAQ trió)
Juj, de rejtőzködő
Ez a fényharcos… bujkálgat.
Görbe fénykardja van.

A felhő mögül csak
Kicsap vadul, rettegtetőn.
Félelmet is ébreszt.

A fénykardja zajos,
Nagyon recseg az ég alja.
Van már sokágú is!
*
(10 szavas)
Aztán már Nap sem bír vele.
Kiszabadul az összes eleme.
*
(Senrjú duó)
Már csak felhő és
Árnyék az ég, villámlik!
Fényharcos dühős.

Magában vagdal
A felhők közt… dörgések.
Fényharcos dühős.
*
(Senrjon)
Csak a sufninkba nehogy
Belecsapjon. Oly sok fa égne.
Bútortárolónk.
*
(Bokorrímes)
Mintha csökkenne a dühe, már nem is vagdalkozik úgy!
Nézem és látom, csökkenek a felhők is, gyorsan, amúgy.
Nincs már a villámszórás, süt a nap, harcos elment… amúgy.

Vecsés, 2016. - 2020. augusztus 20. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Oleg és Tamara,
Elszakadtak többiektől.
Hódara, arcukban…
*
Esteledett. Sötét,
De a dara is sűrű volt…
Nem tudták az irányt.
*
Társukat meglőtték,
Többiek meg elszaladtak.
Iván, vajh’ él-e még?
*
A látásviszonyok
Egyre pocsékabbak lettek.
Merre van az irány?
*
A sík mezőn, mindent
Elnyelt a hófehér homály!
Az apró hópihék.
*
A szél kerengve fújt
Ismeretlen hangot hozott!
Mintha beszéd lenne.
*
Egy kőrakás épp ott
Volt, gyorsan mellé feküdtek.
Szélárnyék is hideg.
*
Lánynak a csizmája
És a szoknyája is nedves.
Kezdi hideg rázni.
*
Puskát elvesztette.
Olegnek volt, de egy töltény.
Csizmatalpa lyukas.
*
Két napja, nem ettek.
Lány, már ájulásba aludt.
Oleg keltegette!
*
Gondolta, most jó az
Alkalom, hogy némethez áll.
Sztálingrád már úgy sincs…
*
Egy tölténye volt, de
Tanút nem akart hagyni. Lőtt!
Lány vizes hátába…

*****

Sors teljesen kiszámíthatatlan,
Jövő teljességgel láthatatlan.
Sorfordulat bármikor lehet! Váratlan.
*

Tamara élt, vérzett, magához tért,
Kúszott! Suttogva kiabált! Segítséget kért.
*

Kétszáz méterre volt egy falu,
Lány tudta. Kúszott! Ismerős kolhozfalu.
*

Ott lakott a barátnője. Szélső házban.
Odaért! Kutyák ugattak udvarban.
*

Oleg fáradt volt, éhes, hallucinált.
Szembetalálkozott policájokkal, mint egy illuminált.
*

Földije felismerte! Felkiáltott, hogy partizán!
Géppisztollyal megsorozta! Ő volt… pajtikám…

Vecsés, 2015. július 18. – Kustra Ferenc József – (Vaszil Bikov: „Ki tudja, visszatérsz-e” c. regénye ihletésével írtam.) Történet HIAQ -ban és az epilógus 10 szavasokban…

...

Elfáradva, öregedve, talán megnyugodva…
Számot kell adni, benne öregség lassúsága…
Lassú, csöndes erősködés, talán észrevétlen...
Pusztulásba menni észrevétlen… lehetetlen.
*
(3 soros, zárttükrös duó)
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel,
Nézni kell létet, napokat, de lét felöklel…
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel.

A haladó időben percek, saját sírjukat ássák,
És oda el is viszik a már lét-nemlét… volt perc-mását…
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák.

Sem friss virradatnak, sem az alkonynak
Nem kell örülni, búsulni, mert múlnak!
Bölcsönél igen, de, koporsónál nem borulunk le,
Közben tudjuk, minden gyors-futó álom… élet éle!
Örülni kell, adni kell újat kisbabának,
Nem kell felülni a régi jó tetszhalálnak…
A koporsónál szembesülünk az elmúlással,
De ez nem oldhatjuk fel a nagy leborulással.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom,
Örökkévalóságtól se várjunk sokat, bár vágy, remény nélkül, lét is csak álom…
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom.

Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon,
Bár a vágy és a remény nélkül, nem gondolkozhatunk örökkévalóságon…
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon.
*
(septolet)
Örökkévalóságtól ne várj jót-rosszat,
Az lelket bolygat,
Megingat!

Lét-nemlét,
Szellemlét…
Őrizd eredetét,
Fogadd végét…

Vecsés, 2022. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott: E. Kovács Gyula {1839 -1899} azonos című verse átirataként.

...

Könnyű megbántani a másikat – hétköznapi pszichológia

Elég lehet egy nem őszinte félmosoly, meg kis ideges mozdulat,
Ami sugárzó és ez beindítja a negatív gondolatokat…

(HIAQ)
Nem akart bántani,
Csak tudod, unod mosolyát,
Várod régi csodát.

(10 szavas)
Elég lehet egy szokatlan, fura mosoly, mozdulat,
Hogy megváltoztassa voltukat.
*

Elég lehet, egy tán' jobban lebiggyesztett száj,
És abból már tudnivaló, hogy valami fáj…

Érezted, fájt neki...
Bizalmat már nem ismeri,
Rég fájtál így neki.

Elég lehet, ha arcon nincs mosoly,
Az fájdalom... lehet komoly...
*

Elég lehet egy felemelt hangsúly, kissé bántó éllel,
Az előbb jó, már át is értékelődött kétkedéssel…

De hozzá sem értél,
Felemelted hangod súlyát,
Öntötted szív búját.

Elég lehet egy hangos szó, bántó...
Kétséget kiváltó, szívbe szántó.
*

Elég lehet, egy meghitt pillanatban látszó közömbösség,
És már az élet felül is írta, mi kéne… együttesség…

És akkor átölelt,
Mégis magadtól lökted el,
Azóta nem felel.

Elég lehet, ha a szeretet
Szívekben megreked. Harmónia, kötelék… odaveszett.
*

Elég lehet a szeretet-nézés helyett a hideg tekintet,
És ez –szétüti-, lelki villámcsapásként éri a lelkeket…

Hiába minden szép,
Hiába minden, mi jóság.
Hideg a forróság.

Elég lehet, ha a szem… ,,késel’’,
Ez szívet, lelket lékel.
*

Elég lehet „bajban” a figyelem enyhe lanyhulása,
És ezzel el is veszhet az érdeklődő kiváltsága…

Bántottad, bántott is.
Itt a vége, fuss el véle.
Megbocsájtást kérve.

Elég lehet nem odafigyelni rezdülésekre,
Késő lesz a kapcsolat megmentésére.

Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 01. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a HIAQ –kat, Farkas Tekla, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit.

...

Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.

Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.

Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.

Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?

Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.

Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.

Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.

Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?

Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?

Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.

Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…

Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.

Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.

Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.

Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…

Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József

...

„Isten a katonáink kezét teszi keménnyé
S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!
A kicsi Istenkép férfikézzé nő,
Naggyá duzzad benne a férfierő.”

„Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,
Normafánál torlódtak… boldogan sízni vágyó tömegek.”
Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén
Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén…

A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,
De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.
A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,
A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.

Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...
Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.
Háború az emberek sajátja nem lehet.
Bármekkora szívvel is védi a végeket!

A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat
Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.
Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,
A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.

Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,
Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.
Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,
Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.

Harcolna ő, ha volna kivel,
De nem lehet ezen ellennel,
Mert ez a harc vesztes, eldőlt,
A nagy, győztes álom megdőlt...

Vecsés, 2013. július 2. – Kustra Ferenc József - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti Újság 1943. január 16. –i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak… és az oroszok több ezer kilométeren már támadtak!)

...