Kitekintő: senrjúban…

A tömegsírban
Névtelenek fekszenek.
Ők is hőseink.

*

Halotti máglyák
Lobbannak Indiában.
Ott ez szertartás.

*

Van, hol nem félnek
Haláltól. Dicsőséges.
Tán nem mennek el…

*

Vannak még törzsek,
Hol mindenki ünnepel.
Közös búcsúzás.

*

Vannak oly’ helyek,
Ahol fehér a gyász színe.
Halotti tor van.

*

Nálunk fekete
A gyász színe. Búsulunk.
Szeretet marad.

*

Mi megsiratjuk
Azt, aki eltávozott.
Imádkozunk is.

*

Őseink fent a
Csillagösvényen laknak.
Onnan vigyáznak.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

...

Ez az?

Életemben mind torzók lettek a saját-kútfő döntéseim,
Nekem mindig csak befuccsoltak a saját elmélkedéseim…
*
Van, ki felismerés
Hiányában olyan… marad.
Van ki meg hiába?!
Sorsom irányítás nélkül
Egészen üres, leépül...
*
Makovecz féle, eklektikus, vagy kékfestő a stílusom…?
Ha megérem, ha rájövők, nem felejtem, nektek elmondom…

Tudom, hogy a jó az életben, a különleges áldás,
És csak ritkán zárul jó eredménnyel a csodavárás…
Akinek meg bejön, az mondhatja, ő élet-dalárdás…

Az életem az életházam ajtaját, mindig zárva tartotta,
Oda besétálni sosem tudtam, pedig esdekeltem, kopogva...
Kajánul kinevetett, törjem be az ablakot… bejutás módja!
*
Dőre ember lakna
A saját életházában!
De sors a házmester?!
Én majd megtöltöm élettel
Szobám, lelkem szeretettel.
*
Így aztán sohse tudtam, hová is tartozok,
Azt meg hiába tudtam, hogy én mit akarok…
Szegényen… nálam nem halmozódtak vagyonok.

Nem volt nekem rétem, ahol elsétálgathatok,
Nem volt nekem helyem, ahol elkóborolhatok…
Nem volt valóm, erőm, hogy ezen változtathatok.
*
Kiszabott életút,
Az mi véglet ki van róva.
Múlton változtatni?
Voltom már régi, feledő,
Csodás még lehet a jövő.
*
Eljártam, erre, arra, tudatosan mentem,
Volt, hogy a járt utat járatlanra cseréltem,
Vállaltam én ha, bármerre is kanyarodott,
Akkor is, ha sűrű köd, nem is szakadozott!

Meg kellene tudnom, mielőtt végleg elmegyek
Miért én vagyok, kit folyvást beköpnek a legyek…
Élet rám parancsolt, ha idő van… úgyis megyek...

Léteznek, kiknek az élet egy pozitív fergeteg,
És vagyunk mi sokan, kiknek az ötlete gyermeteg.
Ezeken a végleteken változtatni nem igen lehet,
Ami a miénk volt, az miénk volt, ki nekünk magát kellett!

Elmélkedésem volton, múlton, dőreség, mint másoknak,
Mert bizony nincs lehetőség ellenállni a csápoknak…
De elmondtam, megkönnyültem, részeseként... a báboknak…
*
Menni vagy nem menni?
Ez itt a Hamleti kérdés…
De a sors a döntnök!
S ha lépek egyet előre,
Gondolhatok már jövőre.
*
Van, ki nem bírja már,
Ő változtat! Dalnak vége…
Kevés, ki visszatér!
Mert a változás, az remény
A szorongás rút közepén.

•
Sors, kire mit rótt ki…
Teljesül, részlet és a vég.
Sors az emlékkönyvben.
De mi van, ha mégse jó ez?
Ha kudarc vár reám, mi lesz?
*
Sors könyve, ha lejár,
Minden marad az emlékkönyvben.
De, múlt? Kit érdekel?
Múltam nem segít semmit se,
Csak a könnyem lett hű kincse.
*
Az, aki már elment,
Múl, emberek tudatából…
Ki fog emlékezni?
Mégis emlékszem a percre,
Bár elmém múltam feledte!

Vecsés, 2016. április 24. – Mórahalom. 2020. január 17. - Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, alájuk a TANQ verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla

...

Az emberiség nem mutat jóra változást… él a háborús világhelyzet, de, nem mert rosszabbodik.

(Első rész: 2016. 03.14.)
Huh! Micsoda emberhalmazban élünk,
Vannak itt mindenféle népek vélünk…
Itt semmi sem függ attól, mi mit kérünk.

A földön elterjedtek a népek,
Akik se nem jók, kik se nem szépek…

Ugribugri majm',
Berakja a lábait.
Ő, az ész osztó.

Diktátor hajlam,
Sokaknak a sajátja.
Sárba tiporni.

Nemcsak hatalom
Kell neki. Észt terjeszti…
Azonos népek?

A gondatlanság
Uralkodó eszme lett.
Óh, tudatlanság…

Tarol a szeretethiány mindenfelé,
Csak az önzés, amiben örömét lelé…
Erővel elintézés mód… ezt terjeszté'…

Megoldás nem látszik, tán’ csak bujkál,
Emberi faj csak egymásba vájkál…
De, ha majd ember a Marson mászkál…

Úgy tűnik, hogy éppen veszélyes vulkán van kitörőbe,
Párhuzamosan egy cunami hullámzik kikötőbe…
Eljő idő, hogy emberiség elmegy a feledőbe…
***

(Második rész: 2024. 08. 15.)
Ó, emberiség
Látom, nem lesztek jobbak!
Krokodil… jobbak…

Mit írtam
Idő helytálló!
Valóság!

Emberek!
Javíthatatlan!
Milyen lesz?

Fanyalgók!
Mily’ viselkedés?
Mi vón’ jobb?

Diktátori hajlam megerősödött,
Uralkodó eszmeként csak előzött.

Ezeknek a butaság is kell, mert ezzel érnek célt el…
Kettős beszéd? Rosszindulat alapja, mind ennek foglya.
Szeretet nincs, ennek hiánya… beleestek ebbe a hibába.
Tudatlanság csak fokozódik, emberiség ezen hánykolódik.

Közben már folyik az Ukrán háború, szétterjedt a gyilkos ború…
Vannak államok, kik ezen nyerészkednek, meghajoltak végzetnek.
Önzés és pénz gyűjtés, smucigság erővel, ne legyen harc mennykővel.

Ukrajnát meghülyítettek, az emberek „életét” így megszüntették.
Férfiember nem mehet utcára, „elfogják”, viszik, front egy ugrásra!

A megoldás a vak ló?
Mi hiányzik, mi egy látó ló!
Ima békéért!

Emberek! Túl kell éni!
Békességet kell teremteni!
Ima békéért!


Gazdag otthon gazdagodj!
Embertömegeken uralkodsz…
Ima békéért!

Vecsés, 2024. augusztus 15. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában 2 részben, de látni, hogy a helyzet nemcsak ugyanaz maradt… atomháborúsra-súlyosabbra megváltozott!

...

(bokorrímes csokor)
Lenyugvó nap aranyfelhőjében
Megfürödhetsz fényes dicsőségben,
A szűrt valóság papíron pihen,
Ölelnélek magamhoz szelíden…

(leoninus csokor)
Nap melegében, tűző fényében, közeledik sötét este vaksötétjében.
Föltámad a szél is, ami dühöng is, idefújja mindösszes vaksötétet is.
Hogy villámlás ne zavarja vaksötétet, csak dörög, kényszerítve fellegeket!

Az öregedő tücsök esteli szólamot játszik,
Aztán meg van virág, ami igy este tátikázik…
Az éber bagoly új elemet tesz a szeme mögé,
Hogy lássa a vacsoráját, teszi csőr-felek közé.

Szél kitép kisebb fácskákat, távoli égzengés zavaró… nem tud elfújni gyertyákat.
Eső nagyon esik és a viharban vízszintesen repül… minden vizes, kegyetlenül.
Elkezdődik ágak recsegése, az orkán el röpíti ezeket a… messzeségbe.

Az énekesmadarak félnek, elbújnak kicsikéikkel
A fészek mélyébe. A szárnyukkal látják el védelemmel.
Közben biztos az ördög lépett patás lábbal ki a színre,
Megjött villámlás, vihar meg megy… Így már nem kell lépni vízbe...

Vecsés, 2024. június 14. Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes és leoninus csokorban…

...

Munkás… poéta-napok

Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen,
De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen…

Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza,
Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta!
Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza.

Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja.
Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba…
Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva.

Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek,
És általában el vannak nyomva jó szélsőségek…
Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság,
Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság.

Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége
Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye…
Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke.

Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat
Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat…
Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat.

Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson,
Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson.
Asztalomnál szimbiózisba kerülünk,
Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk.
Ujjaimmal a pennámat fogom és írok
Ővele a kezem és penna közt villódzok.

Közben igényem... pennát gyorsan leteszem,
Összekulcsolom két tentás, író kezem...
Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem.

Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron,
És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon.
Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon.

Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk,
Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk!

Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján,
Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán…
A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván…

Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…

...

A poéta estéje…

Éjszaka van, ha jól gondolom, akkor alszik, a város
Még én aktív vagyok, írok, nem vagyok csak kicsit álmos.
Megállok, nagyon figyelek, teljesen tisztán hallom, hogy hallgat a csend,
Közben az ablakon még kinézek, lám a félhold mosolyogva esend.

Bennem futnak a percek, fent csillagok vannak az égen,
Az utcán már senkit nem látok, mily’ sok a csillag éppen.
Szobámban mélységesen hallgat a csend, gondolatok tömegben jönnek felém,
Ez erőt ad, vágyamat erősíti, sőt végtelen erőt öntenek belém.

Hegyes toll, kezemben szántja a papírt,
Közben nyomot hagy, egy nagy tinta pacnit.
Nem is jutott eszembe, hogy egy pacni mi kárt okozhat,
Nem is volt már eszembe, hogy a pacni miket okozhat!

Már hallom is a dörgést
Az ébredő kétkedést,
Hogy ha lecsap a fénykard,
A szemedet letakard...

Én még estében írni akarok, gondolatim röpködnek,
Utólag meg az ellenfeleim, utálkoznak, köpködnek.
Még hallom a csendet, csak néha szakítja szét egy komótos dörgés,
Még szinte teljes a csend, de már rossz jel az ismétlődő mennydörgés
.
Nem és nem, nem én gyengülök el legbelül, írok tovább kérlelhetetlenül,
Mert miket ma még megírok, az marad utókorra, végeérhetetlenül.

Villámláskor le kell oltani a lámpákat, én meg gondosan
Majd elfújom a máris kis-csonk gyertyámat, nagyon alaposan.
Ó mond csak múzsám, mit látsz, a helyes úton araszolok?
Kezemben a lúdtollal, jó papírlapon bandukolok?

Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant,
Teljesen összetörte a tök süket hallkant…
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant.

Majd’ elmennek a helyükről a fák? Ideért a vihar,
Villámlik és meg gyorsan elfújom a gyertyámat… pazar.
Sietek, bebújok a takaróm alá, gyorsan-hamar.

Vecsés, 2016. március 11. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...