Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...

Ajánlom e verset: Anci- Aninak…

Minden úgy kezdődött, mint tavaly
Egész nyáron volt nagy hawaii.
Tudtuk persze nyárnak is vége lesz
Jön hűvös ősz… majd visszatekintesz.

Minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy még az előtt,
Savanyúság gyártók megmérkőztek zsűri előtt.
Ez volt a szombati napi bevezető program,
Már annyi, hogy ember a bőségtől majd' megroggyan.

Itt aztán megmérkőznek a savanyúság gyártók,
Bemutatják, mit készítenek, a tettre vágyók.
Van savanyú káposzta és azzal töltött paprika,
Fokhagymával töltött csoda és többféle uborka.

Volt káposztapucoló verseny, négy savanyúság kategória,
Nagy a programválaszték… hogyan kövesse az éhes emberfia?
Voltak itt még Erdélyből is jó savanyúsággal versenyzők,
Káposztafőzés nagymestere címet, az idén nyerték ők.

Káposzta-feszt! Óh, az Vecsésnek az éke, gyöngyszeme,
Idejárnak kajálni, közben szól a könnyűzene.
Vasárnap, kitelepült majd fél Vecsés, mind ki árus,
Mellettük serényen főz, jobbnál jobbat, ki bográcsos.

Itt a legjobb finomságok tárháza az Epresbe,
Már ideszokott környék, és Pest embere, gyermeke.
Nagyobb tömeg volt, mint a búcsúba,
Mert idejár már, apraja-nagyja.

Nagy a búcsú? Ember! Gyere csak a káposzta-fesztre,
Katartikus, mintha ott feszítenének keresztre…
Itt a káposzta a fő attrakció,
De van más is, sokféle, minden, mi jó!

Házanként más-más a töltött káposzta,
Itt eheted, ha van hozzá kis tálka.
Mindegyikben más az ízek halmaza,
De mind finom… ha kóstoltad itt, vala.

Közben föltámadt a szél, ő is finomságokról regél,
Bár neki más a finomság, a levert, elsodort levél…
Nézem, ide a nők már nem csak pánt nélküli semmibe, jöttek,
Bár jó az idő… sutyorogva csoszog már az ősz, beöltöztek.

Van itt bizony még, egy profi lángossütő is
Aki ontja finomságot, fokhagymával is.
Itt nem számít, ha fokhagymás a leheleted,
Itt nem hibás, megszokott e cselekedeted.

Vannak itt húsosok is, remek, magyarosan tömény falatok.
Közelükben már a sült hús, a főtt füstölt tarja, más falatok
Folyvást csábítják a csatangolókat, evésre és kedves, harsány női hangok,
Invitálják disznótorosra a csorgó nyálú nagyérdeműt… mily' pillanatok!

Van már avar is, napfény félve hullik rá, tömeg tapossa,
Finoman zizeg, majd recseg, ahogy a sok talp letapossa.
Ez is elmúlás, itt senkit nem érdekel, nem ezért jöttek,
Itt most szórakoznak, mának élnek, kedves embertömegek.

A húsok és a káposzták illata keveredik az ősz illatával,
És a kisebb, meg nagyobb sátrak alatt a vendégsereg borospohárral,
Mulatja az időt, mely nem áll meg és elhozta az őszt,
És itt a poharakba nem lőre folyt! Isznak, mi a szöszt?

Visszatérünk még a káposztára, mert van itt többféle, nem csak töltött,
Van jóféle székely is, amit, ha ember kovászos kenyérrel elkölt,
Akkor olyan lesz, mint a jól felfújt skót bőrduda
Feszíti vagy egy napig a hordóvá lett hasa…

Itt a káposztának van olyan illata, hogy kint szabad ég alatt
Helyettesíti a templomi füstölőt, itt most az alulmaradt.
Sokáig itt volt a jó meleg nyár, nem is gondoltunk a melegtelen napokra,
De beköszöntött az ősz már. Jackit veszünk, nem ülünk hosszan a hideg padokra.

A nagyérdemű itt bizony mást is láthat, ha már itt van
Mert felállítva, vendég zenészekkel, két színpad is van.
Este koncerteket adnak a nagyérdeműnek,
Táncolnak, ki akar, has feszítést csökkentőnek.

A tömegben, simogatja az arcunkat az ősz fuvallata,
Lehet, ezért is, mert bizony tudja, hogy ő a tél, nyitó kulcsa.
Őt nem igen érdekli eme nagy, tömeges zaba fesztivál,
Ő csak a Nap bűvös ragyogását csökkenti… érdekében áll.

Voltak itt egész napra kitelepült kézműves árusok,
Kiknél az a legnagyobb érdem... a magyaros motívumok.
Itt vehetett, akit érdekelt, magyar kézműves terméket
Közben tanúi voltunk, láttuk… őszbe olvadást, új létet.

Ezt a nagy úri-murit, az ősz kísérte, a kísértetiesen rekedtes hangjával
Szoknyát, nagyon felemelő huncutsággal, a zizzenő levél hangszerével, altjával.
Már láttunk mindenfelé zsugor-aszott levélszemetet,
Ez talán a jövő záloga, itt hagyja új életet…

Reszkető kézzel írom e sorokat,
Bánatos lelkem siratja a nyarat…
A jackit, úgy fázósan összehúzom magamon,
Megyek haza, vegyes illatot érzek ruhámon…

Vecsés, 2012. szeptember 24. – Kustra Ferenc József
Anci- Ani poéta társam felhívására írtam, mert ő nem tudott jelen lenni az úri-murin…

...

Tegnap egy kis szél meglengette vitorlát,
Örültünk, nézzük, de nem mozgatja tatját.
Igen, mondhatjuk, ez is több a semminél,
Morbid, olyan, mint vacsora, kivégzésnél.

Az igaz, ha állandó ily’ szellő fújna,
Jobban lennénk és tán’ a fejünk se fájna.
E fejfájásra bizony nem jó a gyógyszer
Segítség volna a szél, legalább egyszer.

Görcsölünk, mint hal a vízben, mit forralnak,
Kitették a mézesmadzagot ragacsnak.
Repülnénk, ha jönne szélvihar, szárnyalnánk,
Dagadt lenne, kipúposodna vitorlánk.

Csak így lehet elhagyni veszélyes zónát
És elénekelni egy győzelmi nótát.
Dalos kedvünk volna, de mire nótázzunk?
Ha a jó szél nem fújja át a kabátunk…

Budapest, 2000. június 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!

Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.

A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…

Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…

Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?

Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…

Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…

Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…

...

Szerelem kavarog,
Eluralja létemet.
Kitölti a lelkemet!

Szerelem kavarog,
Minden reggel ő… felkeltett,
Henyélni biz’ nem engedett!

Szerelem kavarog,
De bármerre… sem találtam meg!
Csak álmodozok, mért nincsen meg!

Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc József- íródott: 9 sorosban, ami az én fejlesztésem. Szótagszám = 6-7-7 - 6-8-8 - 6-9-9

...

(anaforás, 3 soros, zárt-tükrös)

Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…

Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?

Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.

Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.

Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.

Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!

Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!

Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.

Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.

Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.

Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.

Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...