Várlak langyos sötét éjjel, várlak izzó, vakító nappalon
Minden pillanatban várok rád kedvesem, mert hiányzol nagyon
Merre jársz, hol lehetsz, hozzád száll a sóhaj, minden gondolat
Keserves könnyem vasmarka szorítja kiszáradt torkomat

Ugye tudod, érzed hogy titokban, csak terólad álmodom
Feléd repülök egyre csak, sugárból sz?tt aranyló szárnyakon
S ha már ott vagyok tenálad, bíboros, bársonyos hajnalon
hagyom, hogy csituljon fáradó szívem két er?s karodon

Édes álom harang szavával elfoszlik, szürkül? ködbe száll
Párnámon kezem hiába keres téged, már sehol nem talál
Süket a csend és üres az élet, mert te nem vagy itt velem
Jajgatva cipelem tovább az ezerszer meggy?lölt életem

...

Szemedbe nézek,
s fejembe lát a fájdalom,
Hogy szeress, hogy csókolj,
tudom el nem várhatom.

De megismerni úgy kívánom
édes íz? lelkedet,
ha t?lem ezt is elveszed,
az ?rület lángja eltemet.

Bámullak, de pillantásod t?lem,
Rabló begyár! elmarod,
de rád nézni újra,
gyáva eb vagyok, hisz tudod.

S ha fülembe nyargal csikóstul
édes cseng? dallamod,
rút, megtiport arcomon,
egy másik világ felragyog.

Csóválja tépett farkát
az ütlegelt kiskutya,
kihez megbocsátván b?neit,
nyájasan szólt az ura.

úgy várom én is
a gyengéd, barát szavakat,
s ha megbocsátasz, én fogadom,
mint t?zt?l izzó csókodat.

De máshoz szól az ének,
s én a békés b?ntelen,
megbocsátást nem találva
heverek bús szívemen.

...

Két gesztenye elbujdosott
Barna lomb mögé,
Bújócskáznak nevetnek ott
Rejtekem felé.

Földön ülve mezítelen
két szép kis bogár,
mind a kett? engem figyel,
kerget?zne már.

Libben-lobban könny? fátyol,
zúg a vízesés
T?zzel, vérrel elvarázsol,
Valós és mesés.

Földre ránt az égi álom
Mellé húz a vágy,
B?re illat, elsimítom,
lángol, hangja lágy.

sóhajt, mikor szíve dobban,
s egy a két világ,
teste mámor, lelke roppan,
körme belém vág!

Fájdalom, most kéjes ária
másodperces ár-apálya,
reszket, robban ? s a párja,
S zúg a bársony éj.

...

Ülj le mellém dallamos esti fény
vágylak mint ölelést síró hang
félhomályba burkolózott remény
nézi lopva, hogy áldozom magam.

Gondolatom untalan falnak szalad
tengerek jéghideg mélye ha bánt
hiszem és vallom az álmom szabad
érintésed nélkül elmém visszaránt.

Felúszom újra ha van éltet? szód
élni taníts meg lobbanékony hit
boldogan sodorna veled a sors
nélküled ölel? magány szorít.

Pillanat játéka igéz? szép szemed
elhagyott párnád fejemnél pihen
mostantól szobánkban ne lássak teret
? tudja kívülem combod íze milyen.

Eldobom messze, csak kín a képzelet
bújtattam tested ha széllel dacolt
nélküled lángra gyúlt szép ígéretek
nem lesznek, épp ezért fáj ami volt.

Ide már testem csak hálni jár haza
poharad rúzsnyoma ?z, és csábít
Ajkadon pihen? gondolatom halad
Szádra az itt maradt csókom áhít.

Én leszek a reggeli pillanatod is
beleszólok halkan füled nyaldosom
telefonod búgása zavaróan hamis
hang nélkül nem jön a várt oltalom.

Megrekedt ágyunkban bársony illatod
kizavar nem hagyva nélküled éjszakám
hajnalok fényében zavartan baktatok
arcodat keresve haragját ontja rám.

Megfagyott otthonunk jégvirág tanyája
vadludak csábítottak repülni délnek
mosolyod itt maradt szívembe bezárva
most naponta dél felé imádkozva élek.

Parázsként kihunyok álmaidból lassan
új tüzek nem gyúlnak a kiégett hamun
terveink, vágyaink soha fel nem adtam
lelkemben örökre itthon látom magunk.

...

Szeretni csak egy embert lehet,
Azt ki téged igazán szeret.
Egy dologra teszed fel életed,
Hogy igaz szívedb?l szeresd kedvesed.

Egy szó és a világ,
Megsz?nik létezni.
Nem fogsz fájdalmat, bánatot,
S szenvedést érezni.

Rajta! Mond ki gyorsan,
Hisz már ott van a nyelveden!
Ez a szó amit biztosan tudsz,
Nem más mint a szerelem.

Egy érzés, egy gondolat,
S szíved nyomban megszakad.
A világot lobbantanád lángra,
Ha nem ölelhetnéd párodat.

Lehet, hogy szerelmedért,
Egy pár lépéssel többet kell haladnod.
Azt viszont soha ne feledd,
Hogy semmikép nem szabad feladnod!

Elképzelhetetlennek t?nhet néha,
Ez a magányos világ.
Hisz aki szerelmes,
Annak kinyílik minden virág.

Más módon nem is lehet,
Csak szerelemmel élni.
S míg nem talál el Ámor nyila,
Addig bizony remélni, remélni.

...

Ülök egy padon,nézem a fákat
kecses koronájukkal bólogatnak
s jó reggelt kívánnak.
Gyenge f?szálakon a harmat huncutul mosolyog,
gyöngycseppjeiböl nekem láncot lop.
A mez?t is tarka virágok borítják,
büszke fejüket egymástól elfordítják
mert a tavasz szépségversenyt hirdetett,
még a mocsári gólyahír is benevezett!
A szomorú f?znek zenél a pacsirta
fütyörészik vígan,talán felvidítja.
Pillangók röpködve táncot járnak
pompázó színvilág ékíti a tájat.

...