1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…

A gőz-teherhajó neve Yucatan, illetősége mexikói,
A születése ideje régi, majdnem századforduló eleji…

A tehergőzös szépen, teljesen fel volt újítva, jól ment,
A kapitány nagyon sietett, űzte, hajtotta a gépet…
A kéményéből vastag, sűrű füst gomolygott,
Maga mögött így, hosszú, sötét fátyolt húzott.

San Franciscóból indult hosszú útra, 1942 februárjában,
Rakterében élelmiszerek, gyógyszerek garmadában,
Vitt negyven utast is… tengeri háború árnyékában.

A Midway szigetek felé mentek és ott kikötöttek,
Majd a terv az volt, a Baker szigeteknél is kikötnek.
Végállomásnak Sydneyt jelölték, mint végső kikötőnek.

Miguel García kapitány a látcsövével hosszan kutatta a láthatárt,
De semmit nem látott, de más hajónak, füstnek nyoma sem volt... a nagy semmi kitárt…
Félt a japán tengeralattjáróktól, bízott, hogy a hajó, támadása kizárt.

***
Valahol az óceán végtelen vízében, egy óriási lény úszott!
Úgy festett, mint valami gigantikus kardhal, előre araszolgatott.
A végeláthatatlan, sötét, nagy-mély víz, itt még ilyet, sohasem látott…

Sok ezer kilométert tett meg -rótt le- egyhuzamban,
Ám csöppet sem fáradt el, ahogy haladt óceánban.
Már a neve kimondása is alapja volt riadalomnak,
Így neve helyett, előszeretettel hívták, acélcápának!

A szörny, alig várta, hogy préda kerüljön az útjába
És ha, ez megtörtént, lecsapott, nem állt fenn habozása.
Tökéletes, formált testével, a gyorsaságra termett,
Otthon volt a víz alatt, a felszínen, szinte lebegett.

Csupa sík áramvonal volt,
Csupa fényes síkosság volt,
Csupa finoman súrlódás.
Csupa dermesztő borzongás.
***

A teherhajón volt egy magyar utas, Moldway nevű magyar geológus.
Nem volt beszédes, a Kanadában született magyar hidrogeológus.
Benne volt, és már napok óta egy társasággal együtt kártyázott,
Egy francia háborús kérdésére, most először nyilatkozott.

***
A szörny nyugatról keletre tartott, átlépte már a dátumvonalat,
Vagyis a száznyolcvanadik hosszúsági kört… követte útvonalat.

Víz alatt a villanymotorok hajtották, növelték a megtett kilométert
És így a villamos hajtással is bizony megtett óránként húsz kilométert.
Tökéletesen megtervezett testének hossza, elérte: hetvenöt métert.

Felszínen, dízel hajtóművei dupla sebességre is képesek voltak,
Villanyáramos uszonyai -kívül voltak- csendesen, halkan duruzsoltak.
Ez a cápa nem ismert fáradtságot, akár tízezer kilométert úszott,
Tartalék levegője, szükségben negyvennyolc órára is elegendő volt.
Most, célszerűen periszkópmélységben kellett neki haladni,
Így igyekezett észrevehetetlenségével, meglapulni…
Lehallgató füleivel, idegen zajok után fürkészett,
Periszkópja látómezejével folyvást, körbe-körbekémlelt.

(HIAQ)
Csupa büszkeség volt!
Csupa vég-határozottság,
Céltudatossággal…
***

A szűk társaságban volt magyar, amerikai, francia, angol.
Ők álltak össze kártyázni és beszélgetni, főként unalomból.
Beszélgettek játék közben, taglalták a háborút, ami landol...

Az amerikai, hajóépítő mérnök volt és dolgozott német
Tengeralattjáró gyárakban, így ismerte a hajókat… ezeket.

Elmondta, ez egy alattomos háború és nagyon kegyetlen,
A hajóra semmi nem utal, nem látni, nincs a vízfelszínen.
A periszkóp feje, csak egy kicsiny pont a nagy hullámok között,
Jó távcső, gyakorlott szem kell, hogy a kereső, észrevegye őt.

Ha periszkóp látszik
Kétségek tovább fennállnak.
Ellenség vagy barát?

Az U-boot elnevezés: Az Unterseeboot, „tenger alatti hajó” kifejezés kezdőbetűje
És utána van a lajstromszáma, ez együtt a pontos beazonosítás tökéletes kifejezője.
Saját köreikben használják a „naszád” megnevezést, mert sok a hasonlóság… a naszádok és közötte.

***
A szörny továbbra is egyenesen keletnek tartott,
A tizenötödik szélességi körnél haladott.
A szabályosan formált testét, hengeres, képzett cső alkotta,
Mely átmérője, majdnem öt méter elől-hátul vékonyodva.
Hihetetlen szilárd fölépítése adta képesség…
Csupa törhetetlen acél, vad erő, tudat-kevélység…
***

Az angol lord visszatért a tengeralattjáró-mesés témájához
És kérte az amerikait, kezdjen hozzá a fölvilágításhoz.
Kérte, hogy meséljen nekik, erről az igen fura járműről,
Mert nekik nincsenek még ismereteik, mint pl., a repülőről.

***
A monstrum a vízben, rendíthetetlenül fúrta magát előre,
A felszíni hullámok nem akadályozták őt, nyakra-főre…

A felépítménye, a középre ráépített…
Három lépcsős torony mi, magasan emelkedett.
Jó magas volt, két embermagasságú lehetett…

A tetőn emelkedett magasba a fő-, és légtérfigyelő periszkópja,
És itt kapott helyet a rádió, forgó és oly' méretes rúdantennája.

Huzalantennáját rögzítették hátul a toronyhoz,
Elől az orrtőkén kialakított, direkt kampóhoz.
A taton pedig odaerősítést nyert, spéci bakhoz.

Van két nagy fedélzeti géppuskája
Mi a felépítményt körben uralja.
Ez a leghatásosabb felszíni fegyvere,
Bizony, körbeforgathatónak lett szerelve.
A nyolcvannyolc milliméteres felszíni hajóágyú,
A torony előtt lakott és kissé sem volt csendes-bárgyú.
*
Csupa fenyegetés,
Csupa vad kíméletlenség.
Maga a borzalom.
***

Az amerikai Brookman hajó mérnők mesélte tovább:
A toronyból egy acéllétra a mélybe vezet alább…
Ha a hajóba leereszkedünk rajta sebtében,
Ott vagyunk a központi, nagy irányító teremben.
Ha a tat felé indulva először hátra megyünk,
Először a legénységi hálóterembe érünk.
A padozat alatt találhatók, az akkumulátorok,
Majd a dízelek, vetőcsövek és tárolókon torpedók.

Az irányító teremből menve, előre az orrész felé,
Át kell, bújunk szűk nyílásokon, mert út vezet, csak arrafelé.
Balra a kapitány fülkéjét megtaláljuk,
Jobbra a rádiós fülkéjét megtaláltuk.
Ezt követi a tiszti szállás,
Padozat alatt, akkuállás.
Tovább, elől vannak újabb lanszírozó csövek,
Meg a torpedótárolók, mik nem harci díszek.
*
Ez biz’ félelmetes
Jármű, védekezés van-e?
Ez sem csodafegyver…
*
A legsebezhetőbb, ha fent a felszínen úszik,
De, ez különleges hajó, folyvást ügyeskedik.

Nappal a vízfelszín alatt úszva, jól rejtőzködik,
Esetleg periszkóp mélységig, talán emelkedik.
Éjjelente meg harci cselekményben bővelkedik.

Kevéssé felderíthető, ha a víz alatt halad, észrevehetetlen,
Ha, meg a mélyben mozdulatlanul áll csendben, csaknem felderíthetetlen.
A legkritikusabb pillanat, amikor felszínt a periszkóp áttöri,
Meg könnyen lehet, hogy meglátja egy repülőgép, ami éppen közeli.
Ezek a naszádok vészmerülés esetén gyorsan eltűnnek,
Tíz másodperces közepes teljesítménnyel, már jól merülnek.

Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc József – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.

...

Végül, csak fölismertem…

Hmm… hetvenévesen jövők rá, életem nem egy élet vasút,
Olyan vagyok, mint vidámparkba mutogatott hullámvasút,
Hmm… hetvenévesen jövők rá, életem nem egy élet vasút.

Mert becsöngettek, rá, fölültettek,
A villanyomorok dübörögtek,
Mert becsöngettek, rá, fölültettek.

Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…
Még nem volt, aki bekiabált, kisfiam, akarnál mást?
Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…

Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,
Fönt éppen csak, hogy körbe néztem, és már zuhan a lejtő…
Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,

Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva,
Menetközben kicsit kiszállni? Valami szabadságba?
Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva.

Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok,
Az üvöltő tömeg szemeláttára kanyargok.
Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok.

Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok,
Kiszállni nem lehet, jó lenne, hogy tömegnek csókot dobok?
Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok.

Hetven vagyok én, majdnem és beszíjazva,
Hogy áll meg? Talán kisiklik ez a verda?
Hetven vagyok én majdnem, és beszíjazva.

Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben,
Öregen örülhetek, hogy luk van a fenekemen…
Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben.

Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárt tükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni először az első két sort kell egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben. A különbség fejezi a mondanivalót.

...

Látunk egy közeli-szomszéd háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhely-zet…

(senrjú csokor)
Gőgös, zuhanó
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor.
*
Gőgös pirkadat.
Délelőtt csendes eső.
Korai alkony.
*
Hideg fényt áraszt,
Gőgös ezüstös csillag.
Hideg szél támad.
*
Késő-hajnal fény
Múlt éjszaka gőgjével…
Ködfoltos reggel.
*
Összehúzta már
Magát a gőgös hőség.
Jön hajnali dér.
*
Ködálarcban jő
Reggel… gőgös pirkadat.
Didergős idő.
*
Réten gőgös köd
Dagonyázik. Vakítón.
Hallgat… csendesség.
*

(Bokorrímes csokor)
Ma is úgy van, mint régen... emlékszem, „királyok gőgje” vezette bajba hazát és népem.
Ha a „király” elindul, még nem adta föl, csak szövetségeseit keresi föl.
A gonosz „királyok” állítják, hogy a nép alázta őket, ezért vegzálják őket.

Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy süvít a villany-madzagok között,
Onnan, lantok hangja hallatszik! Valami megváltozik a drót-lét között?
Ez a „torz lelkű” gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?

Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Sikít a dróthegedű remegése…

Gyökerestől kitépett, lebombázott fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom örökre befészkült…
A háborúban bomba ereje tarol! Majd’ beteljesült…

Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?

Engemet ez a rettenetes, háborús vihar inzultál!
Ha komolyabban, sokkal jobban ráfigyelek… rondán szekál.
Sőt; úgy látom és úgy érzem, nem tévedek, hevenyen vegzál...

Vecsés, 2023. október 5. - Kustra Ferenc József - íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és valódi háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradó-ban a videókat is… meg a szakértőket is, kendőzetlenül!
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel

...

Könnyű megbántani a másikat – hétköznapi pszichológia

Elég lehet egy nem őszinte félmosoly, meg kis ideges mozdulat,
Ami sugárzó és ez beindítja a negatív gondolatokat…

(HIAQ)
Nem akart bántani,
Csak tudod, unod mosolyát,
Várod régi csodát.

(10 szavas)
Elég lehet egy szokatlan, fura mosoly, mozdulat,
Hogy megváltoztassa voltukat.
*

Elég lehet, egy tán' jobban lebiggyesztett száj,
És abból már tudnivaló, hogy valami fáj…

Érezted, fájt neki...
Bizalmat már nem ismeri,
Rég fájtál így neki.

Elég lehet, ha arcon nincs mosoly,
Az fájdalom... lehet komoly...
*

Elég lehet egy felemelt hangsúly, kissé bántó éllel,
Az előbb jó, már át is értékelődött kétkedéssel…

De hozzá sem értél,
Felemelted hangod súlyát,
Öntötted szív búját.

Elég lehet egy hangos szó, bántó...
Kétséget kiváltó, szívbe szántó.
*

Elég lehet, egy meghitt pillanatban látszó közömbösség,
És már az élet felül is írta, mi kéne… együttesség…

És akkor átölelt,
Mégis magadtól lökted el,
Azóta nem felel.

Elég lehet, ha a szeretet
Szívekben megreked. Harmónia, kötelék… odaveszett.
*

Elég lehet a szeretet-nézés helyett a hideg tekintet,
És ez –szétüti-, lelki villámcsapásként éri a lelkeket…

Hiába minden szép,
Hiába minden, mi jóság.
Hideg a forróság.

Elég lehet, ha a szem… ,,késel’’,
Ez szívet, lelket lékel.
*

Elég lehet „bajban” a figyelem enyhe lanyhulása,
És ezzel el is veszhet az érdeklődő kiváltsága…

Bántottad, bántott is.
Itt a vége, fuss el véle.
Megbocsájtást kérve.

Elég lehet nem odafigyelni rezdülésekre,
Késő lesz a kapcsolat megmentésére.

Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 01. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a HIAQ –kat, Farkas Tekla, a 10 szavasokat Jurisin (Szőke) Margit.

...

Közelg’ az ősz - Renga-láncvers, fél haiku-láncban…

Simogató szél
Csiklandozza őzeket.
Este nincs hőség.
Susogó falomb.
Lassan itt van a végzet,
Borul már az ég.
Gomolygó ködben
Károgás, szárnysuhogás.
Éhező sereg.
Simogató szél
Viselése, esőben…
Őzbunda csepeg.
Susogó falomb.
Remény, csendben marad most,
Egy lélek sem szól.
Gomolygó ködben
Esti fények nincsenek.
Tejfehér miden.
Simogató szél.
Érkezik a borulás.
Őzek, bújnának…
Susogó falomb.
Esős lesz az őszi táj.
Közeledik épp...
Gomolygó ködben
Nyirkos utak csúszósak.
Veszteglő kocsik.
Simogató szél
Ringatja, magányos fát.
Őzike, fekszik.
Susogó falomb.
Fák ágai mesélnek.
Virágok fáznak.
Gomolygó ködben
Ködfátyol, tájat takar.
Szürkeség honol.
Simogató szél,
Kis patak, hűlő vízzel.
Karcsú őzbakok.
Susogó falomb.
Csillagtakaró szakad...
Fél a végtelen.
Gomolygó ködben
Ködruhát ölt az erdő.
Könnyező ágak.
Simogató szél,
Villámcsapás és zápor.
Nap már lanyhán süt.
Susogó falomb.
Titkot rejt fáknak szíve.
Levél lehullik.
Gomolygó ködben
Fonnyadt levelek hullnak.
Átázott avar.
Simogató szél
Illattalan esőszag.
Matt színű este.
Susogó falomb.
Földön avartenger lesz -
Színes kavalkád.
Gomolygó ködben
Avarkönny az esőcsepp.
Levél sem zizzen.
Simogató szél.
Idős, terebélyes fa.
Eső csak, hull rá.
Susogó falomb,
Halk rekviem éledez’:
Bánat beszédes.
Gomolygó ködben
Keskeny csapáson, őzek.
Halvány kontúrok.
Simogató szél…
Szédeleg a szélvihar!
Hirtelen… dörgés.
Susogó falomb.
Nyár mosolya halványul.
Végleg jön az ősz.
Gomolygó ködben
Éjszaka fázós, hideg.
Menhelykeresés.
Simogató szél
Nem zavarja felhőket!
Eső, megered.
Susogó falomb.
Mindenhol elmúlásszag,
Ez várható volt.
Gomolygó ködben
Páracseppes fűszálak.
Deres pirkadat.
Simogató szél
Megtelik tócsa… vízzel.
Minden vizes lett.
Susogó falomb.
Vidám felhők nincsenek…
A Nap is szenved.
Gomolygó ködben
Távolság láthatatlan.
Hajón, van ködkürt…
Simogató szél
Felhők, még eloszlanak.
Szivárványos ég.
Susogó falomb.
Ködfátyol borít mindent.
Nyálkás az idő.
Gomolygó ködben
Homályt törő fény kereng.
Világosodik.

Vecsés, 2018. aug. 15. - Szabadka, 2018. aug. 22. - Mórahalom, 2018. aug. 29. - Kustra Ferenc József- 36 darabos Renga-láncvers. A „Simogató szél” kezdetűeket én írtam, a „Susogó falomb” kezdetűeket Farkas Tekla. A „Gomolygó ködben” kezdetűek Jurisin Szőke Margit munkája.

...

Nagyon öreg már az udvari agg körtefa,
Nekidőlt, tartja a romos istálló fala.
A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem,
És konstatálom, jó és rossz is történt velem,

Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába,
Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába,
De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva...

Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe,
Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe.
Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e?

Ez a múlt is, vajon az ördög műve?
Unalmában ő hozta ezt is létre?
Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám?
Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám?

A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom,
Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom.
Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom.

Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek,
A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek.

Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem,
A skót-vörös hajzata nem a kedvencem.
Orra piszének látszik, mint kisleánynak,
De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak.
Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé,
Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé...

A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán,
Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján!
Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek,
Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének.

A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek,
Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek.
Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe,
Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le?

Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket,
Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket.

Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt?
Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt...
A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem,
Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem.

Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik,
De előbb még a lehullott levelekkel játszik.
Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek,
Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek!

Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat,
Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat?
Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat!

Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója,
Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója.
A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra?
Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra?

Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe,
Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe!
Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol,
De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol.

Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének,
Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek.
Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e,
Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye,

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József

...