Egyedül állok, roskadó térddel.
Körül vesznek ?k, kegyetlen kéjjel.
Szemükben gyatra gy?lölet lobog
Sorsuk szánalmas, kabátjuk kopott.

Hófehér szárnyam durván letépték,
lelkem vékony szövetét keresték.
Homlokomon az a csillag ragyog,
mely megvéd, én angyal vagyok.

Szemembe vájnak mocskos kezekkel,
mégis látok, furcsa sejtelemmel.
Az ? jósága, árnyéka véd?n óv,
felemel magához, mindent megold.

...

Cigifüst járja át kis szobám falát
s az ?rült némaság már-már a
téglájig hatol.


Toll s papír hever az asztalon,
ki kérd?en f?rkészi arcomat,
mikor kerül rá számos gondolat?


Bár ? nem beszél, hallgat mint a sír
s mit kell csak annyit ír.


S én rovom rá bet?im mik szavakat
alkotnak s e rideg némaságban
értelmüket nyerik.


Fura ábrándok ezek, egy elképzelt
valóság mely nem valós elképzelés
de lelkemnek táplálék
azért bízom s remélem
nem színpadi bábjáték.


Múlj el!Szenvedés megannyi kín
csalódás


Ezt már érdemeltem én
Elég!Hagyd végre nyugtomat!
Ne irányítsd sorsomat!


Én csak élni szeretnék!
S a papír könnyezik
vagy könnyet lelt talán?
hallgatag kis szobám
rém üres asztalán?
Hé papír!- te még is élsz,
hogy emlékeimr?l mesélsz
mit mindenkinek elbeszélsz?


Nem szól semmit néma csönd
Biztos enyém volt a könny
Már nem írok semmit
én is csak hallgatok,
kezemben tollam lóg
szívemben jégcsapok!....

...

A féltékenység egy borzasztó érzés,
Folyton folyvást csak a féltés,
Félteni minden órában, percben,
Azt ki legfontosabb életedben.
Kémkedni, nyomozni utána,
Ezt hozza a bizalom hiánya,
Bizalom híján nincs szerelem,
Mindig csak ez jár a fejedben:
Megcsalt? Megcsal? Ki tudja?
Igaz szót úgy sem szól ajka.
Hiába kérdezed, sorolod a tényeket,
Válaszol, de tudod, hogy igaz nem lehet.
Igazság? Tudvást tudva jobb lenne,
Jobb mint hazugságban élni, szenvedve.
Így telnek napjaid, megöl a bánat,
Múlik a szerelem, jön az utálat.
Bárcsak olyan lenne mint régen,
Amikor semmit?l nem féltem,
Sajnos minden és minden hiába,
Mert ez a féltékenység ára,
És a bizalom hiánya!

...

Elmegyek, de itt hagyom a hangom
Kezedbe helyezett életem, a sorsom
Átkos hazugságaim visszhangjait
Megálmodott jöv?nk veszett holnapjait

Elmegyek, de megmaradok annak
Akit elültettem Benned magnak
Akib?l csak Benned n?het virág
Akit csak rajtad keresztül lát a világ

Elmegyek, és viszem a bánatot
Mit végzetünk örökül rám hagyott
Faladra akasztom vágyaim kabátját
Az Örökké s a Mindig elkopott ruháját

Elmegyek és csak sejtheted, hogy sírok
Szó nélkül, veszetten, futok, ahogy bírok
Térben csak néhány koszos kis utca
Id?ben a végtelen áll majd közénk

...

Szabad,mint a sas?

Igen!-lehetnék az,

de emelj a magasba!

Nélküled félek repülni.



Veled szelni vad mez?ket,

dombokat,hegyeket.

Kett?nknek egymás mellett,

talán sikerülhet!



Csak szállni a gondolat mezején,

látni,amit mások nem látnak,

érezni,mit csak együtt érezhetünk,

amig csak eggyé nem leszünk.



Mióta téged megismertelek,

szárnyaim egyre er?sebbek.

talán még az óceánt is átszelném,

de csak,ha mellettem repülnél!

...

H?s selymet borít ránk az éj sötétje
titkon, ha j?... ma csókra szomjazom...
Száraz virág illata, s kardamom
árad felénk, míg oldja köntösét le.

Vágytól remeg? szívem hajt ölébe;
ezer becéz? szóval ajkamon
bíbor, s arany párnákon hallgatom,
forró testtel b?vkört vonva köréje.

Szerelme heve mézes altató,
tikkadt légzése istenek zenéje.
- Már menned kell? - lebben a tüllháló,

s alakját fedi tamariszkusz kékje,
fodrozódik a lótuszvirágos tó,
ahogy úszik; arcán mennyei béke.

...