Balaton a magyarok nagy, szeretett tengere….
Ő a nagy tavak általunk szeretett remeke.
Mit nekünk Adria és a Csendes óceán?
Csak álmodozunk Balcsiról… nyár legyen, várván…

Hullámai görögve jönnek, mennek,
Parti köveken meg visszaverődnek.
Este a lemenő nap arany sugarai beborítják…
Szembenézve, szemem nem bántja, látom a Nap aranyútját…

Vízi bicikli lágyan ring a hullámokon, amit élvezek,
Ha legközelebb nyaralni megyek, egy jó nagyot majd, bérelek…

Vecsés, 2015. február 27. - Kustra Ferenc József

...

A mi hazánk része a
Balcsi is, vizestől… nádassal.
Néha háborgó…

Viruló, életteli
Az egész táj és a környék is.
Horgászok, vízen…

Aki már egyszer volt ott,
Élete, tele lesz emlékkel.
Nagy-nagy fürdések.

Parton estefelé meg
Koncertek, mulat, kicsi és nagy.
Szúnyog és holdfény.

Nem baj, ha nincs nyaralónk,
Kár... otthonérzetünk azért van.
Ez komfortérzés.

Magyar tengernek hívjuk.
Akik ott vannak, mind így érzik.
Mi, hazafiak!

Vecsés, 2017. február 15. - Kustra Ferenc József – íródott: senrjon csokorban.

...

Hazánk ékköve vagy!

A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.

Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a nádas, hallom benne neszez a vadkacsa,
Én drukkolok, jól bújjon el, nehogy belőle legyen vacsora…

Bokáig áztatom lábamat,
Ezzel döntöm mai falakat…
Idejöttem haza, pihenni,
Fülledt levegőt, itt cserélni…

A víz oly’ mintha tükör sima lenne,
Néha kiugranak… hal is van benne.
Horgászcsónakban a horgász biztos elfáradt,
Látszik, hogy elbóbiskol, víz csónakot ringat.

Nézem, csak gyönyörködve nagy vizedet,
Mélyen beszívom az illatfelhődet,
Most élvezem a partodat, szerelemmel
Csak nézek jobb-balra, tágra nyitott szemmel

Balatonunk, te magad a varázs vagy,
Míg élek, jövők… hazánk ékköve vagy.

Vecsés, 2015. július 21. – Kustra Ferenc József

...

Századparancsnok voltam a mély hóban…

Szép folyó a Don, olyan, mint a mi Tiszánk,
Úgy Csongrád fölött, őt is nagyon imádnánk,
De nem lehet, mert a túlpartján ott a muszka hadsereg,
Majd ha átjönnek, a mi oldalunk majd nagyon kesereg…

Szép a két partja, fás és meg bokros is, olyan régies,
És vannak kis települések ott is, az meg népies.
Most a túlparton orgonával játszik nekünk az orosz,
Balalajkától megfoszt minket, háború isten gonosz!

Egy hideg bunkerban, sarokban ülők és szenvedek egyedül,
Itt nincs hova, így a szép lelkem tőlem a pokolba menekül!
Vannak itt az embernek embertársai, de csak él… egyedül!

A fronton, hogy most tél van vagy nyár, nekem szinte mindegy
A fásultságtól az ember elvásik, így egyre megy.
Kellene nekem, egy nagy szeretet gesztus és ölelésérzés…
Jó lenne, ha áthatna az öröm és kedves női nevetés…

Én, magamban jelen vagyok!
Fáradt, magamban én vagyok!
Mellettem, csak magam állok!

Viszont itt van a mocskos, patás... sátán.
Kacaja csak zengedezik a vártán.
Ajánlottuk neki, hagyja abba és lesz hó süti…
De, nem! Ő a kacaját géppuskából ránk, kilövi…
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De, majd ha, ránk támad az orosz, ő lesz itt a vad, megfékezhetetlen.

Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Életben maradáshoz akarat elegendő?

Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
Vakvágányt már bontják, mozdony marad még és itt… ő is kimúl!

Itt parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy nem tetszik és énnekem legyen más!
Fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!

Óh, Te halál, itt létezel állandóan karnyújtásnyira,
Addig jó, míg a kezem a semmibe markol, holnap... máma…

Egymáshoz egészen közel vagyunk,
Balalajka zenét mégsem hallunk…
De, van helyette orgona zene,
Sztáliné, hogy a fene megegye…

Ezek aztán, törik és zúzzák az emberi vágyakat,
A sok meghalt katona, már nem dédelgethet álmokat…
Itt biz' a katonák félig megfagyott emberi roncsok,
Ha jön is szanitéc, rajtuk már nem segítenek gyolcsok…
Itt nincs hol megpihenni egy sátáni harc közben-után,
Itt az ember nem várja, jó jön majd a túlélés után.
Gondolata sincs, a hideg uralkodik a tudatán…

Ha a fronton a mesterlövész a halál ügykezelője,
Akkor a „Sztálin-orgona” tüzér a rombolás ügynöke…
Aki ezt túléli, annak örökre megvan… menedéke?

Itt életbe csakis úgy maradsz, ha átmész a tű fokán…
Két puskalövés között igazítasz a gyűrött kapcán.
Itt a létárnyékunk, a lőporfüst homályába vész,
Képzelgek, mint egy barom! Öltözök, hazamegyek… kész…

Volt itt már velem úgy, hogy a nap sugarát átöleltem,
A megélt nem sok évtizeddel gyorsan számot vetettem…
Aztán oroszok lőttek, magamat gyorsan levetettem.

Itt a fronton nincs más társa az embernek, megöregedett sóhajnál.
Te orosz, mielőtt rám lősz, jó lenne, ha fáklyajelzéssel átszólnál…
De! Nem szólsz, inkább tűrőd, hogy a halálsírás feszítsen a torkomnál…

Mint jó parancsnok a katonáimért élek és halok,
Minden pillanatban a percek felől tangózást hallok…
Lassan minden reggel beletáncolunk az őrület reggelébe,
Katyusák szolgáltatják a zord-zenét, a hajnalfény ellenébe.

Rád gondolok, ahogy otthon vagy és a fényed nagyon belém hatol,
Szinte érzem a karod melegségét, jól esik, érzem... átkarol.
Hallom, akna süvít, le kell bukni rögtön, mert az ember elpatkol…

Nekem már a hazug szavak nem kellenek,
Az orosz puskák őszinték, csak rám lőnek…
Ha nem figyelek, a dicsfényem, csak úgy leomlik.
Hogy jutok haza, ha fölöttem a sír beomlik?

Itt most a Tál tábornok felhői között van fényszünet!
Ki lesz, aki megéri májusban, hogy lesz csillagszüret?
Vagy lesz köztünk, aki akkorra már hazafelé „üget”?

Már a hó-ismereti tudás tárházát birtoklom, itt az Uriv falucskában...
Mondhatom, hogy a hóval-jéggel bélelt lövészárok az én házam, az én váram…
Kint, lövészárok partján sem lehetsz, bele kell bújni jégbe, mind, a hét-határban.

Feladat, hogy itt a hómezőn, maradjak életben, mint hópihényi ember,
Élet-halál közt hullámzik életem, akár egy nagy hófúvásban a tenger!

Bennem él még a régi lelkem, aprón-sűrű rezdülése
Meg van, az orosz orgonától… lélekhúrom pendülése.
Hozzám szól az orosz orgonahang, szinte bársonytálcán,
Dallam, belém hatol, szívembe ketyeg, zene ritmusán.

Itt a messzibe, az őszülő fürtök végleg lebuknak,
A hómezei estben, értük gyertyák nemigen gyúlnak….

Hallod? Már teljesen elfagyott, nekünk nem dorombol régi idő…
Itt ez a hómező, mint egy fehér vérmedve, nem szelídíthető.

A félelmünk a hidegben is lebegő,
A fejünk felett szétlőtt már a levegő…
A halál előtt, lehet egy perc, ketyegő?

A jéghideg vasfogakkal mardosnak őrségben az éjszakák,
Hiába van sisak homlokon, itt halálra várnak a bakák...
Érzem a bőrömön a halál-lappangás átható szagát,
Meredve csak nézem... tegnap még életnek a hó-lenyomát.

Ami itt van, arra nincsen szó, talán egy-két ima is kevés...
Barátokat elgyászoltuk, miránk még vigyáz a gondviselés...
Teljes csend van, titokzatosan halálos csend.
Az őrség nem alszik, a holdvilág is esend…
Ha kinézek a lövészárokból, pofán csap a jeges-hó végtelen…
Katonának nincs elég reménye, bizodalma, minden elégtelen…

Ma itt a háborúban is csend van, megpihent a lárma,
Nem szól felesleges szó, nem fúlunk aknarobbanásba.
Csend, vackában honol, de, nincsen-miért, minden hiába?

Itt a monoton csendesség is úgy hallatszik,
Mintha a halál órája... idehallatszik.
Ó! Te háború… Te éhes, vad, öldöklő kutya,
Te vagy az, ki az én elmémet szétmarcangolja!

Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc József

...

Ajjaj! Minket nem kérdezett itten senki…
Itt a faluban, így járt majdnem mindenki.
A férjem sokakkal a faluban, megkapta a SAS behívót.
Éjszakát sírva töltöttük… együtt néztük, harcra invitálót…

Itt van a két kis pulya apa nélkül,
A föld, az állatok gondozó nélkül,
És itt maradtam a társam, férj, szerelem nélkül.
Esténként nézem a férjem fényképét, emlékül.

Jóformán nincs is férfi a faluban,
Szegényen tengődünk, majd’ mindannyian.
Gyerekek naponta, folyvást apjukat keresik,
Szomszéd rádiója mondja, ott hideg növekszik.

Vitt az én szerelmetes férjem meleg sálat,
De ez kevés, kért levélben holmit, még párat…
Közben hazajött egy lábbal, Tímár Demeter,
Lefagyott neki, műtötték… lesz ő most ember?

Mindjárt írjuk a negyvenkettő karácsonyát
Mi majd sírva nélkülözzük a férjet, apát.
Ki lesz, aki learat a jövő nyáron?
Háborúra gondolok, de nagyon bántón…
Beszélgettünk a szomszéd asszonnyal, hogy nőknek, nekünk
Milyen nehéz fenntartani családot… nincs respektünk.

Még nem tudta meg, hogy özvegy, csak sír, beteg a gyerek,
Hideg vackán a kutya is éhezik és didereg.

Család egyedül maradt, nincs segítség, boldogság már oda,
Ők a háborút nem akarták, de embert elvitték oda,
Ahol több mint emberes a jeges, havas idő vasfoga…

Vecsés, 2014. március 18. – Kustra Ferenc József

...

Asa Vaughan Los Angelesben született és huszonhét éves volt.
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.

Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.

Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.

Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.

Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.

Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.

Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.

Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.

Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…

Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.

Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…

Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.

Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc József - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg - Fieseler Storch take-off

...