Adj nekem, poétának… bujdosós, végső menedéket,
Én nem várom még a halált, nekem megfelel az élet…

Élet jó... papírra sorokat karcolhatok,
És itt csak eggyel, a pennával harcolhatok…
Harc közben, néha torzak a betű alakok.

Verset írni bíz’ jó.
Vegyes gondolatiságban.
Egysíkúság, nem jó!
*
A leírt gondolat,
Örökkévalónak marad.
Utólag, javíthatsz.
*
Mások is olvassák,
Nekik kell, nagy élményt adni.
Pazar örömszerzés.

Lehet, hogy a világ baja elől pennádhoz kell menekülnöd,
De tedd! Főleg, ha tudod, hogy a rosszat így biztos elkerülöd…
Nagyon segít, ha gondolatok csak jönnek, nem kell erőlködnöd.

Ha még a Te tollad mártogatós
És a gondolatod, nem álságos,
A megfogant elme, biz' várandós.

Óh, Teremtőm, adj nekem poétának lehetőséget,
Hogy még olvasóimnak írhassak nagyon sok-sok szépet…
Hátha sikerül rájuk sugároznom a belső fényet…

Vecsés, 2016. április 1. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és HIAQ – ban…

...

Látom, már nagyon poshadt a megjárt utam pora,
Visszanézek, penészvirágok kinyíltak sorra…
Napsugár az úton, árnyékát híven követem,
Követelem, hogy saját árnyékom követhessem.

Megyek én rendíthetetlenül, csak előre,
De nem tudom, hogy lesz a vége, leszek pőre?
Közben eszembe jutnak a múlt dolgai, rágódok,
Előttem az élet, megyek is… majd bénán halódok…

Élet elképzelhetetlenül durva,
Előttem az utam is tiszta dudva…
Széttaposom én, rúgom, az úti-göröngyöt
És nem fogom úgy kezelni, mint úti gyöngyöt.

Láttam már én olyat, hogy az árokparton göröngyöt ütött el expressz játékvonat,
Pedig pöre kocsiján, lekötözve vitte a régmúltból az emlékkacatokat.
Aztán expressz ment tovább, sorra küzdötte le a múltnapokat, totemoszlopokat.

Az utamon a lábam előtt hevert az élet?
Hogy én is legyek vele, miért-senki nem kérlelt?

Bánatosan siratom életem, mint egyszerű halandó.
Sorsomra nem nyom bélyeget semmilyen nyekergő nótaszó!
Nem boldog a kétségem, de keserű, mint, egy éhes keselyű,
Édesben reménykedtem, de a számban, még a méz is keserű.

Csak úgy osontam komótosan az ismerős utakon,
Gondolatokat szétdobálva túladtam… meguntakon…
Ott hevertek a nekem már kacattá vált gondolatok,
Mert minek, ha már nem használtak lét-benső fondorlatok?

Végül is, mindegy is, hogy mit is teszünk,
Földi lét rövid, így éljük életünk…
Őszbe fordult már a lyukacsos utam, amelyen járok.
Elvetett gondolataimmal, már tele van az árok!

Megfigyeltem, egyenes úton is botladozó a lábunk,
És tetszik vagy sem, mi vagyunk a saját marionett bábunk…
És mint neki a madzagon, pontosan annyit ér az álmunk.

Régen érzem, már nagyon szétmálló az én utam pora,
Ahogy visszanézek, szép penészvirágok kinyílt sora…
Napsugár sincs már, az árnyékát gondolatban követem,
Kérem, hogy még kicsit a saját árnyékom követhessem…

Vecsés, 2016. február 6. – Kustra Ferenc József

...

Versben és HIAQ –ban…

Mostanában van a lelkemben egy nagy érzemény,
Hogy hiába bízok én, nem valósul a remény…
Így a küzdő élet majd’ tragikus, olyan kemény.

A korábban megálmodott, elképzelt, kifundált gondolatot leírom,
Mert a lelkem szerint, hogy sokan olvassák… folyvást és szívből ezt akarom…
Ez, poéta dolga, elképzelni, gondolni… leírtakat megmutatom!
*
Szószoló poéta,
Elméset papírra vési.
Hegyezett friss penna.
*
Gondolat elszállhat,
Ha jő, legott le kell írni.
Hagyományozandó!
*
Bízok és remélem, hogy amikor majd közzéteszem magamat,
Akkor az olvasók, nagykanállal, slukkal isszák a szavamat…
Szólok én hozzájuk, mert nagyon szeretem, az olvasóimat!

Mond kedves poéta társam, ha Te is adsz ki műveket,
Megérted-e Te első kézből az ilyen lelkűeket?
És vajh’ te is érzel így, amikor kiadod művedet?

A pennám és a tenta tele van újabb művekkel,
Majd szóba állunk együtt, a leírt történetekkel…

Vecsés, 2016. március 28.- Kustra Ferenc József– íródott: versben és HIAQ –ban…

...

3 éve van háború a szomszédban. Katonák, havonta ezrével fogynak… Kárpátaljaiak is…

(3 soros-zárttükrös, hatsoros belsőrímes, önrímes)
Te ágyú… Te, nagyot lövő ágyú… mit kilősz az bizony ágyúgolyó,
Te ágyú… Te, nagyot lövő ágyú… bizony, véres lesz az ágyúgolyó.
Te ágyú… Te, nagyot lövő ágyú… mit kilősz az bizony ágyúgolyó.
*

(leoninus)
Figyeljétek, tüzér ki tüzet nyit és azt bizony nem is kicsit.
Az elsütő szerkezetre spárgát köt messze, védett a keze!
Messziről jól megrántja a spagócát, kilövi a golyóját…
Sok lőporfüst terjeng a levegőben, durranás elmenőben.

A tüzér fiatalúr lefekve rángul és a füstsötétbe bambul.
Szeme vége üvegessé vált, arcán meg búra vált, értelmet levált.

Megjelent az ütegparancsnok, elhatározta: én most ordítok!
Mit képzelsz, hogy lefekszel, te szemét? Hallod? Nem tüzér vagy? Mér’ fekszel?
Ébresztő föl és kelj is föl! Telefonáltak, hogy megest lőni köll!

Szegény fiatalúr önkéntes katona volt, de belőle az élet már kiholt…
Már nem mozdul, ruha alól vérzik nyakája, kósza volt a golyó támadása…
Parancsnoka maga próbálta fölrázni, de nem ment... lassan, de könnyezve elment…

A parancsnok ment és telefonált, a vezető tűzére már hősi halott,
Nincs embere, ki madzagot rántson, halál élőre váltson… jól elkomázott!
*

(HIQ)
Háború,
Olyan amilyen!
Végpróba!

Mindenki
Ezt nem éli túl.
Végpróba!

A golyó
Megy! Kemény acél.
Végpróba!

Vecsés, 2025. február 9. -Kustra Ferenc József- Írtam: történelmi följegyzésként az ukrán háborúban 3 év alatt meghalt és megnyomorodott katonák emlékére… alloiostrofikus versformában.

...

Mondja kérem, kedveském… Gréta,
Mikor lesz már tárgyalós napja!
Egymásról beszélnénk,
Másról is beszélnénk…
Mondja kérem, mért nem akarja?

Velem boldog lehetne Gréta!
Beszéljünk… nő idő távlata.
Vázolnám, amit kell,
Amit tudnia kell….
Kegyeddel, mi boldogok lennénk…

Rövid ám az élet, ó, Gréta!
Kössük össze, van bőven ’cérna’.
Szívemből boldoggá
Lenne, végleg-soká…
Ne kéresse már magát, Gréta!

...

Éltes életlátás

Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.

Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…

Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.

Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.

Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.

Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!

Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.

Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.

Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.

A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…

Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.

Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.

Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...

Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.

Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

...