Mély fájdalom járja át a szívemet.
Tudom,hogy soha nem szerethetlek Téged.
Elérhetetlen vagy nékem,mint csillag az égen.
Vágyálom maradsz örökre,szívem keser?ségére.

Szabályok?-Tudom,hogy Te nem rúgod fel ?ket.
Talán ezért is szeretlek még most is Téged.
Te nem vagy olyan,tudom,hogy nem érhetlek el,
Ha mélyen belegondolsz-nem lehet,hogy nagyot tévedel?

Nem tudhatod,mit veszíthetsz,van,ki Téged ennyire szeret?
De talán van más is,aki mindent megtenne Érted?
Annyira sajnálom ezt a nagy távolságot köztem és közted,
Ha csak egyszer? ember lennél,talán én is elérhetnélek.

Olyan vagy nékem,mint a fény,mely beragyogja lelkem,
Ha Téged látlak,édes mosolyodat,megsz?nik minden körülöttem.
Szeretem az illatodat,kezed érintését,szád érzékiségét,
Rólad lemondani?-Nem tudnék,akkor sem,ha Te így szeretnéd.

Ha felnézek az égre,ezer csillag ragyog ott nékem,
Csak azt az egyet,ha elérhetném,boldoggá tehetne,
Látsz egy hulló csillagot,ha felnézel az égre,
Az a csillag én vagyok,aki kihunyt örökre.

...

Kész vagyok meghalni, kérdés csak az mikor
Most életem tavaszán, vagy ha eljön az aggkor
Nélküled az életem csak kín, lakhatatlan a világ
A legszebb mez? is csak csupa k? és elhalt virág

Megfojtott álmokkal van kirakva sorsom rögös útja
Míg élek nem fogy ki irántad érzett szerelmem kútja
Küzdelmes napok várnak rám, hiányod szinte éget
Álmomban csak Te vagy, mely soha nem ér véget

Érzem illatod, de nem látlak sehol Te gyönyör? n?
Ahol régen élt a természet ott ma már csak gaz n?
Nélküled nem vagyok egész, Te vagy, ki éltet még
Az életben nálad értékesebb kincset nem is kérhetnék

Félek a holnaptól, mert talán utoljára látom arcod
Meghal lelkem, mert már nem bírja a fájó kudarcot
Így vele halok én is, már fáj, hogy nincs visszaút többé
El?tte még végignéznem miként válik a Remény köddé

...

Nézd a n? szemét

Az igazi n?nek csak a szemét nézd, és azt sem kívülr?l, hanem a lelke fel?l.
El?ször meg kell érezni a lelkét.
Ha a lelke fel?l nézed az els? réteg
a félelem, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni,
akkor láthatod a második réteget
a gyengédséget a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben
látod az öröm pajkosságát
a negyedikben a harag villámait
az ötödikben a harmónia vágyát
a hatodikban a gyönyör cirógatását
és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a tiéd.
Minden igazi n? hét fátyoltáncot táncol,
és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát vagy a csíp?jét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömt?l hullámzó, vagy a fájdalomtól görnyed? teste minden apró titka a szemében van.

...

Szólnom kéne, de béna a szám
Pedig a szívemb?l mondanám.
Hamis az utad, amin haladsz
Féltlek, óvlak, magadra maradsz
Megcsal a szemed, téves a mérték
Nem látod tisztán mi is az érték
Eldobnál magadtól tiszta szíveket
Egy hamis gyöngyért? , nem, nem, azt nem lehet!
Ébredj már végre, nyisd ki szemedet!
Sokért a semmit odadni nem lehet
Vedd észre, sokan aggódnak érted
Nem akarod látni, vagy tényleg nem érted?!

...

Nemdenem egészen picinyke
vagy tág szobád térségiben
hol mint lüktet?-begy? cinke,
normann lábacskád úgy pihen?

És nem csupa gyönyör?ség-e
fehéren a kereveten
tested árnyékos p?resége
te párizsi parisienne?
S nem a tiéd-e, te csupa lélek,
s mint illik, nem szilaj-szabad,
mezítlen-áldott n?i szíved,
s nem francia, akár magad?

S nem a tiéd-é büszke
szavak az alvó éjben itt,
a csendben és a hold ezüstben:
pompás északi kebleid?

S engedelmeddel, nem tiéd-e,
kit remegtet az estharang,
hasadnak édes-szép vidéke,
bizony, európai hasad?

Nem hasonló a földkerekhez,
s mint légkörében e golyó:
tomporod, mely egész kerekded,
miként a hegység és folyó?

És nem végtelen-é a kéjnek
szava, s mint só, oly patyolat,
mit hallat csillagközi méhed
univerzális csók alatt.

S a hit által, mely engem éltet
illatodban és fényeden,
nem hatol-é lelkem, a részeg,
szerelmed legmélyére - nem?

Jékely Zoltán fordítása

...

E magányos és árnyas völgyben
a hímszarvas a zuhatag
szavára b?g és a patak
tükrét nézi mind tetszelg?bben.

S e forrás felett minden este
kristálylakának egy najád
tárja ki fényes ajtaját
és éneket mond, messze zengve;

csend alszik alján a szilfáknak
homályosan és h?vösen,
míg fent szerelmes dühösen
tépi a szél a lombos ágat.

Itt tanul és gyakorol Ámor
Vénusz oltárai körül,
idáig el sosem kerül
zajos halandó a világból.

Kérlek Corine, csak gyere szépen,
e zöld sz?nyeg lesz fekhelyünk,
vagy hogy még jobb helyen legyünk,
így ni, itt egy szikla tövében.

Óh, nyújtsd a kebled, szívnom is hadd
mély illatod, oh mennyi kéj,
minden érzékem elalél
tavában ivor karjaidnak.

A szélnek ott fenn nincs nyugalma,
de füle sincs és szeme sem,
neki örökös rejtelem,
amit mi ketten mívelünk ma.

...