H?séges kis társ vagy,
te négylábú teremtés.
Világos rövid sz?röd
takarja tested bársonyként.
Az okos nézéseddel
elárulod kívánságod,
farkcsóválásod mutatja
boldogságod.

Bár láttam szomorúságod
a gazdira várva,
ha nyílik az ajtó
örvendessz ugrálva.
simogatás,kényeztetés
jól esne újra és újra
és ha nem kapod meg
játszod a sért?döttet
az ágy alá bújva.

...

Minden napszakban ott a kérdés,
Szerelem nélkül, üres lét?
Elég az, hogy van bennem féltés,
Hiányzol, bárhová is mész.

Rejtett helyeken járok, kérlek
Vezess! Ne járjak hiába,
Suttogd fülembe, hogy nem méreg!
Mivel az élet kínálja.

Halk léptekre lettem figyelmes,
Árnyékomban megláttam ?t,
B?n az, ha valaki szerelmes?
Már szívem sem kezelhet?.

Kezedben a kulcs, mely feltárhat
Mélyen elzárt érzelmeket,
Remélem, senkinek sem árthat,
Megosztom a félelmeket.

Oly rég éreztem más lágy ajkát,
Miként kedvesen hozzám ért,
Mennydörgés, villámlás, szikrázás,
Legy?zném egy igaz csókért!

Mint félénk kisfiú, nézek rád,
Lélegzet után kapkodom,
Leveg?höz mégsem jutok már,
Szavaim magamba folytom.

Felébredt az alvó szerelmes,
Húrok pendülnek az éjben,
Ismét remény nélkül szerethet,
Érzem, nincs semmi esélyem.

Hogy gondoljak másra? Csakis rád,
Nincs pillanatom anélkül,
Ne szaladnál többszörösen át,
Szívem kamráin is végül.

Mindenki egyszer megtalálja,
Kit elképzel életeként,
Kiben csakis önmagat látja,
Én megtaláltam kelepcém.

Nem vagyok herceg fehér lovon,
Ki lehoz csillagot égr?l,
Tudom ám, mégis próbálkozom,
Nem mondhatok le a fényr?l.

Te vagy, ki az egész világot,
Számomra fénybe borítja,
Telihold mentes éjszakákon,
Mikor farkas ezt vonyítja!

Szerencsésnek mondhatom magam,
Mikor korom, már lassan húsz,
Ily csodás lányra találhattam,
"Et ducit mundum per luce"!

...

Az élet sokszor oly megdöbbent?,
egyre többször oly meghökkent?.
De most mit tehetek én,
ha kezd elhagyni a remény?

Újra feljött ma a hold,
visszatért, mi régen volt.
Lecsuktam én a két szemem,
s szenderedni kezdtem.

Ismét visszatért az én álmom,
újfent az, kire vágyom.
Megint az a szép leány,
kit láttam már egyszer, talán.

Újra volt egy szerelem,
de rájöttem, csak ?t szeretem.
Ez most az én gondom,
kár, hogy ezt csak így mondom.

Azt értem én ez alatt,
mit a lány biz nem tudhat.
Nem értem mi az, mit ? mutat,
tán majd más kap szabad utat.

Miért is szenvedek most én,
miért ?rzöm ?t szívem rejtekén?
Mi lenne most talán, ha
? mindent tudna?

Ez jár most az agyamban,
gondolkodok magamban.
Lehet az élett?l egy tréfa,
s más ér majd el?ttem célba.

De vajon mi is az a cél,
amiért él bennem a remény?
Nagy dolog az bizony,
mert a szerelme kell nagyon.

Bárcsak már rég így lenne,
én lennék az, ki a kedvére tenne.
Hisz nekem nem kell most már más,
tán nem ér majd mélységes csalódás.

Legyen az, mit ? akar,
ha mást szeret sem lesz az baj.
Csak egy a lényeg nekem,
az, hogy boldog legyen.

Megérdemli már ? is bizony,
hogy szép legyen az élete nagyon.
Benne is élnek még remények,
nem csak velem kemény az élet.

Nem zárult le még most az álom,
csak jár az agyam a lányon.
Mára talán ennyi volt,
s holnap is feljön majd a hold.

...

Szemedbe néztem s eltévedtem benne olyan volt vonzása mintha mélységes mély lenne mint szédit? kábitó gyönyör? vad titok szemedben láttam meg szerelmes vagyok!

...

Van egy fiú,
Kinek szemei t?zként ragyognak.
Kinek illata fogva tart,
Kinek minden apró kis érintése elvarázsol.

Sosem mertem neki megmondani.
Sosem mertem az igazsággal elé állni.
Sosem volt az a pillanat,
Amit szerettem volna.

Volt viszont egy pillanat,
Mely még itt él bennem.
Volt egy érzés,
Mely most már fogva tart.

Lelki szemeim el?tt láttam,
Hogy forrón ölel,
S forrón ajkai
Az ajkaimhoz érnek.

De mi volt ez?
Csak egy látomás,
S én majdnem elhittem,
Hogy ez igaz.

Minden éjjel ugyanezt látom,
Arra gondolok,
Hogy még mindig szeretem.
Mert egy nap álomból lesz valóság.

S ha csak egyszer is összeérne izzó testünk,
Ha csak egyszer is forrón ölelne,
Én lehetnék az,
Ki boldogan alszik el...

...

Én nekem már holnap ne süssön a nap
engem már ha akar temethet a pap.
Soha senkitöl nem kértem az életet
e földön engem senki nem szeretett.
Szürke életemtöl nem láttam a kék eget,
nehéz az életem mint megmászni egy jéghegyet.


Én nekem már holnap ne süssön a nap
összetört bús lelkem életre úgysem kap.
Égö vágyaim már rég a porba szálltak,
értelmes szép szavakat ugyan kitöl várjak?
Jobb ha elfelejtem azt is hogy létezem
meddig maradhatok élve,azt senkitöl nem kérdezem.

...