Parázs,mi szívemben van,
s félek,lángra lobban.
Varázs,mi aztán van,
s tán azt kívánom jobban.

De félelmem rabja az adu,
hisz t?z,parázs,hamu.
S mi van,parázsból induló,
bár jó,nagy láng várható.

A célunk sokszor változó.
Most nem együtt mozgó,
s ha válnak rosszkor átkozó.
De míg élünk,eggyütt találkozó.

Így maradjon inkább szikrázó parázs,
mint lángok tépte,ingázó Varázs
s ami még biztos várható,
az homályos,nem látható.

...

Lángok csapják szívem falát,
álmok hajtják lelkem vonatát.
Érted izzik vágyam ereje,
s érzem,ez még csak az eleje.

Nem félek már inkább érzek,
s míg élek, hát érted égek.
Víg az élet,hisz látlak Téged,
Varázs ez mind,mi nem érhet véget.

A távolság sem tántorít már,
hisz a valóság mámorít,s vár.
Az érzelmet titkolni kár,
mert Szerelmet érezni báj.

...

Szerelem mert kell,
s fontos nekem.
Szerelem mert akarom,
s hasznos nekem.
Szerelem, a mindenem,
drága, szerelem.

Szerelem, még akarom,
s kényelmes a balomon.
Szerelem, hisz az id? kell nekem,
s ? mindig pontos velem.
Szerelem, hisz élni nélküle?
örökre, ó, szerelem.

Boldog vagyok mert sikerült,
már nem szerelem!
M?ködik, kész, s van még elemem.
Ó karórám! ez már szerelem.
Péter Albert Levente
(2007. szeptember 1.)

...

Egyedül állok, roskadó térddel.
Körül vesznek ?k, kegyetlen kéjjel.
Szemükben gyatra gy?lölet lobog
Sorsuk szánalmas, kabátjuk kopott.

Hófehér szárnyam durván letépték,
lelkem vékony szövetét keresték.
Homlokomon az a csillag ragyog,
mely megvéd, én angyal vagyok.

Szemembe vájnak mocskos kezekkel,
mégis látok, furcsa sejtelemmel.
Az ? jósága, árnyéka véd?n óv,
felemel magához, mindent megold.

...

Mikor a kezem két kezedbe ér
Tenyeredben újra éled a remény.
Végtelen nyugalmad eláraszt engem
Mikor óvó karjaidban fekszem.

Nem félem az éjszaka rám tör? szörnyeket,
Hogyha meleg testeden pihenhetek.
Kérlelem a napot, ma ne keljen fel,
ne ragyogjon, hisz éppen most alszol el.

...

Cigifüst járja át kis szobám falát
s az ?rült némaság már-már a
téglájig hatol.


Toll s papír hever az asztalon,
ki kérd?en f?rkészi arcomat,
mikor kerül rá számos gondolat?


Bár ? nem beszél, hallgat mint a sír
s mit kell csak annyit ír.


S én rovom rá bet?im mik szavakat
alkotnak s e rideg némaságban
értelmüket nyerik.


Fura ábrándok ezek, egy elképzelt
valóság mely nem valós elképzelés
de lelkemnek táplálék
azért bízom s remélem
nem színpadi bábjáték.


Múlj el!Szenvedés megannyi kín
csalódás


Ezt már érdemeltem én
Elég!Hagyd végre nyugtomat!
Ne irányítsd sorsomat!


Én csak élni szeretnék!
S a papír könnyezik
vagy könnyet lelt talán?
hallgatag kis szobám
rém üres asztalán?
Hé papír!- te még is élsz,
hogy emlékeimr?l mesélsz
mit mindenkinek elbeszélsz?


Nem szól semmit néma csönd
Biztos enyém volt a könny
Már nem írok semmit
én is csak hallgatok,
kezemben tollam lóg
szívemben jégcsapok!....

...