Keljetek fel napkeletnek
Oldaláról, keljetek,
Ti, a bágyadt természetnek
Lelket adó szelletek!
Keljetek fel, ah, mit késtek!
Már az a nap itt vagyon,
Hogy gángesi lehelléstek
Er?t végyen a fagyon.
Nyissátok meg napkeletnek
Bársonyszín? ajtaját,
Húzzátok a kikeletnek
Felrózsázott hintaját.
Minden kincsével Flórának
?felé szárnyaljatok,
Hogy ott egy szép Gráciának
Csókkal udvaroljatok.
Puha szárnnyal legyezzétek
Szép mellyét és homlokát,
Új rózsákkal terítsétek
Lába kedves nyomdokát.
Menjetek! - ah, bár elmenne
Ámor is tivéletek
S ama szíven sebet tenne,
Akiért én reszketek.
És akinek szép tüzével
Ha magam kecsegtetem,
Bíztomban minden kincsével
A világot megvetem.
Óh, ha Ámort meglátjátok
Hó nyakán vagy kebelén,
Egypár csókommal adjátok
Tudtára, mit érzek én.
És ha rál? kis nyilával,
Tüstént szárnyra keljetek
S még meleg sóhajtásával
Lelkembe rep?ljetek.
Hogy e nap, mely imádandó
Nevének szenteltetett,
S melyen kívánok állandó
Egészséget, életet,
Ama szép név innepébe,
Amelyet bálványozok,
Essen szívem szerelmébe,
Akiért sóhajtozok.
Tán e nap a szeretettel
K?lcsön h?ségre kelünk,
Melyet minden kikelettel
Egymás karján szentelünk.
Ah, remélni tán nem szégyen,
Ah, tán erre rámegyek,
Hogy Josepha enyim legyen,
S én Josepháé legyek. ... |
